Kedvelem azokat az embereket, akik belátják, ha tévedtek, vagy netán – fogalmazzunk így – irgalmatlan csacsiságot mondtak, de bármikor készek azért bocsánatot kérni. Ezen ritkán múlik a világ sorsa, másrészt viszont gyakran nagyon sok múlik rajta. Egy államférfitől, na jó, mondjuk egy egyszerű politikustól is elvárható, hogy megfontoltan, átgondoltan fogalmazzon, hiszen túlságosan sokan figyelnek arra, amit mond. Van, aki készpénznek is vesz egy-egy politikai szózatot, van, akinek meg fennakad a szeme, bennszakad a hangja. Nem mellesleg vannak nem kevesen, akik ezeknek a kortesbeszédeknek és a bocsánatkéréseknek alapján döntenek és mondanak véleményt nevezett politikus sorsáról.
Az elmúlt időszak ijesztően sok hülye politikussal verte meg a magyart. Néhányunknak az a sejtése, hogy nem is volt ez annyira véletlen. A vezér talán nem is véletlenül ösztönözte a stábját arra, hogy egetverő marhaságokkal bombázza a gyanútlan közvéleményt. Míg a népek az éppen aktuális idióta elméncségein rágódtak, addig ő nyugodtan stafírozgatta a családot, a híveket, oligarchákat. Nem zavarta senki a lopásban, nem sertepertélt a kényesebb közügyek környékén.
Sokan, sokszor leírtuk már, hogy nem az a demokrácia, ahol mindenki akkora hülyeséget mondhat, amekkorát csak akar. Demokrácia az, amikor előkészítjük, átgondoljuk és okosan megbeszéljük, hogy mi és hogyan legyen, ki mit csináljon, majd megalapozott döntéseket hozunk a köz érdekében. Mindenki (vagy legalábbis majdnem mindenki) megelégedésére. Csak csendben jegyzem meg, hogy annak idején Orbán Viktor is valami efféle demokrácia-programmal kezdte az első kormányzását. Igazság szerint én már 1989-ben sem hittem el, hogy a néha értehetetlenül hadaró-hablatyoló, szakállas „okosfiú”, a mindenkinek-mindent-megmondó ember, a magabiztos, nagyképű parvenü számára a demokrácia fogalma a hatalomhoz vezető úton kívül, a szavakon túl bármi mást is jelentene. Ezt aztán a történelem, az elmúlt harminc év mindennél ékesebben bizonyította. Ezért tartom teljesen feleslegesnek és értelmetlennek Orbán Viktor hajdani szavainak és későbbi tetteinek szembesítését. Ettől egyébiránt maga a célszemély is óvott bennünket pár évvel ezelőtt. A jellemtelenség ugyanis előbb-utóbb utat tör magának és tettek formájában késztet beismerésre.
Mindezek a gondolatok Haraszti Miklós: Másnap, ha Dobrev győz című vélemény-cikke alapján fogalmazódtak meg bennem (https://444.hu/2021/10/11/masnap-ha-dobrev-gyoz). A szerző ebben kifejti, hogy nekünk nem azért nem szabad Dobrev Klárára szavaznunk az előválasztáson, mert rossz jelölt, rosszabb, mint Márki-Zay Péter (a továbbiakban, talán nem sértő, MZP), hanem azért, mert még előttünk az igazi választás, amelynek során egy – szerinte – integráns személyiséget kell felmutatnunk. Olyat, aki egyformán képes megszólítani az Orbán híveket és… Na itt kerültem bajba. Ugyanis éppen az a bajom, hogy a szerző csak az Orbán hívekig jutott el, még akkor is, ha – mint tudjuk – MZP mögött már felsorakozott a Momentum (egy bukott pártelnökkel), Karácsony (az önbuktató jelölt) és Karácsony miatt néhány LMP-s és MSZP-s (két, lényegében marginalizálódott párt néhány embere). Utóbbiból ráadásul nem is mindenki, mert a „húzónevek” egy jelentős része is átpártolt a DK jelöltjéhez. Tegnap véletlenül épp akkor kapcsoltam az ATV-re, amikor a kissé feldúlt Kunhalmi Ágnes arról beszélt, hogy ő nem foglalhat állást sem MZP, sem Dobrev mellett, mert az megoszthatná a pártot. Hoppá, mondtam magamban. Meg az is egy érv, hogy MZP egy igazi civil. Álláspontom szerint civilnek lenni nem érdem, hanem feladat. Nem több. de nem kevesebb, mint amennyire a pártok dolga a politikacsinálás.
Haraszti Miklós azt állítja, hogy MZP egy integráns személyiség. Én azonban kénytelen vagyok tüstént opponálni. Csak az elmúlt néhány nap folyamán több olyan kijelentést tett, amellyel nem csupán egyetlen embert sértett vérig. Jelesül nem csupán a politikai vetélytársát. Aki – és ez egy fontos szempont – nem az ellensége, hanem jövendőbeli szövetségese. Mi több „annak ellenére, hogy csak nő” eleddig nem csak MZP-nél, de a többi férfi jelöltnél is jobb eredményeket tud felmutatni. Néhány vérmesebb ateista és demokrata azon gondolkodhatott el, hogy a jelölt zászlóként lobogtatott vallásos meggyőződése miért emlékezetet kísértetiesen a KDNP vezéreinek világához. MZP-nek gyorsan meg is kellett magyaráznia, hogy nála őszintébb híve nincs is a szekularizált államnak. Sőt, ő azt is tudja, hogy az atyákat kifejezetten zavarja az állam és a kormány mostani „kéretlen” támogatása. Itt meg kell jegyeznem, hogy én ebből semmit nem érzékeltem. A klérus a számolatlanul áradó kormányzati figyelem fejében boldogan szállítja a hívők szavazatait, amikor kell.
Aztán Haraszti Miklós is beleáll a Gyurcsány-polémiába. Vajon mi lesz az előválasztás után, amikor a Fidesz keményen előhozza a Gyurcsány-kártyát. Mert ugye már az első előválasztás után is, Gyurcsány… Nehéz teher lesz, elviselhetetlenül nehéz, mondja Haraszti Miklós. Én meg csendben megkérdem: miért? Eddig mi volt? Hány millióan írták már alá a stoppoló papírt? Mi lesz még bedobva a szemkilövetésen, a hazugságbeszéden, a Gyurcsány mittudoménmin kívül?! Meg hogy az nem elég, amit Dobrev Klára mondott, hogy nem 2006-ot írunk, nem elég az, hogy ma már van mobiltelefon. Bruck Gábort parafrazálva ez olyan, mintha MZP az anonim alkoholisták ülésén meghívna mindenkit egy kör házipáleszre.
Lényegében, amikor azt olvasom, hogy Dobrev Klárával nem lehet, akkor mindig elgondolkodom. Jó, hogy kampány van. Jó, hogy verseny van. Jó, hogy meg kell nyernünk a szavazóknak egy bizonyos körét. De biztos, hogy ezt csak úgy lehet, hogy durván belemászunk a másik ember intimszférájába? Beletaposunk az önérzetébe? A mai kormány tele van homoszexuálisokkal, és MZP még az egyik illető fiúbarátját is ismeri (hmmmm!). Ez fontos?! Legalább annyira kevéssé, mint az, hogy MZP a templomi esküvőig a polgári házasságkötés után, közel egy évig nem élt házaséletet a törvényes feleségével. Ámbár ez az utóbbi azért jelez valamit a szekularizált államba vetett hitének komolyságát illetően. Aki Dobrevre szavaz, az hazaáruló. Aki Dobrevre szavaz, az Orbánra szavaz. És tessék mondani, aki nem Dobrevre szavaz, az majd Gyurcsány ellen szavaz? Aki ellen Orbán az élet-halál harcát vívja éppen?! Hogy is van ez? Ha már tényleg két ellenség vívja itt a harcát, akkor az áll-e szemben az én ellenségemmel, aki kérlelhetetlenül küzd ellene, vagy az, aki úgymond politikai pragmatizmusból belátja, hogy a Gyurcsányellenes harcában a diktátor miniszterelnöknek van igaza?! Baromi zavaros, ugye? Annak van-e igaza, aki a demokrácia helyreállítását mindenek elé helyezi, vagy annak, aki kész megalkudni is bizonyos kérdésekben a hatlomért?!
MZP talán belátta, hogy az, amit ő hazaárulásként definiált, súlyos baklövés volt. Szűken számolva is tízezreket csapott arcul ezekkel a szavakkal. Arról nem tett említést, hogy hogyan fog tudni beállni a hazaárulók mögé, ha nem ő nyer. Arról sem, hogy ezekkel a hazaárulókkal a háta mögött hogyan lesz a másnapi továbblépés az ő esetleges győzelme esetén. Bocsánatot kért. Az, hogy degradálóan nyilatkozott a politikai ellenfeléről, mert nő, finoman fogalmazva is komoly hiba volt. Az ország lakosságának felét alázta meg vele. Bocsánatot kért. Azért még nem kért bocsánatot, hogy a lejárató Fidesz-kampány vezérmotívumait beépítette a saját szónoklataiba. Az viszont biztos, hogy akinek minden második szaváért bocsánatot kell kérnie, az nem egy országos ügyekben kompetens politikus, nem egy „született államférfi”.
Ráadásul azok a szavak elhangzottak valamiért. Akinek a választási hevület (vagy a „fáradtság”) elég arra, hogy vérig sértsen milliós társadalmi csoportokat nemi, hitbéli, politikai alapon, az bizony nem egy integráns személyiség. Igazából már azt sem tudom megítélni, hogy valóban elkötelezett-e a demokratikus társadalmi elvek mellett.
