Megrázó és felkavaró hír járta be a magyar közéletet: Hegedűs Zsuzsa szociológus lemondott miniszterelnöki főtanácsadói posztjáról. Talán nem árulok el nagy titkot, ha bevallom, hogy sem a tanult hölgy, sem a főnöke nem üti meg nálam azt a mértéket, amely a tisztelet és megbecsülés feltétele. Hiába a magas polc a stelázsin, mint tudjuk, attól még nem lesz mindenből baracklekvár. Többszörösen igaz ez Orbánra és az ő egész környezetére.
Az előzmények ismertek: Orbán lényegében zsidózott egy combosat. Tette ezt persze olyan rafináltan, hogy nem mondta ki azt, hogy zsidó (néger, arab, cigány stb.), de mindenki pontosan értette. Hegedűs pedig ezen megütközött. Lemondó levelében nem felejtette el kifejteni, hogy ezt nem gondolta volna az ő Orbán barátjáról, pedig annak idején bizony már az „illiberális Magyarország” is kiverte nála a biztosítékot. Orbán (sajtóirodája) sem késlekedett a válasszal. A hajdani főtanácsadójához írott levelét immáron Hegedűs Zsuzsa „szociológusnak” címezte, és sértődötten kijelentette: „Magyarországon az antiszemitizmus és a rasszizmus ügyében kormányom a zéró tolerancia politikáját követi.” Ha pedig ez nem lett volna elég, még sértődöttebben hozzáfűzte azt is: „Ezer éve ismerjük egymást. Tudhatod, hogy fölfogásom szerint a Jóisten minden embert a saját képmására teremtett. Ezért a magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo ki van zárva.”
Nézzük meg kicsit közelebbről ezeket a veretes mondatokat, amelyek miatt „habzó szájjal náciznak a komcsik” (Demeter Szilárd múzeumigazgató szíves közlése). Jelesül, mint tudjuk, arról van szó, hogy Orbán kijelentette: „Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni.” Meg is magyarázta, hogy a keveredés az Európán kívüli népekre vonatkozik. Virtigli náci és rasszista/antiszemita/xenofób beszéd, de erre már több megszólaló, így Hegedűs Zsuzsa is rámutatott. Orbán azonban, mint látjuk, visszakézből cáfolja. A „magamfajták esetében” a rasszizmus kizárt, és Magyarországon az ő kormánya ezügyben zéró toleranciát… stb., stb. Meg is mondta ő annak idején, nagy kalappal a fején: nem hagyja, hogy a zsidókat bárki bántsa, ő megvédi a zsidókat. Mint tudjuk, Orbán mindenkit megvéd. Akit pedig meg kell védeni, arról bizton állíthatjuk, hogy durva támadások célpontja, vagy azzá lesz hamarosan. Ez logikus. Hiszen miért másért is hívná fel ezekre a figyelmet a védelmi politika.
Nincs okom kételkedni azért sem a – szégyenszemre – magyar miniszterelnök szavaiban, mert a jogos indulatokat kiváltó mondatok Romániában hangzottak el, vagyis nem Magyarországon. Apró szépséghibája a dolognak, hogy a rétor felolvasás formájában közölte velünk gondolatait. Vagyis nem egy félreértelmezésről van szó, nem csak úgy kicsúsztak azok az undorító mondatok a szájából. Ott és akkor Orbán (beszédírójának) pontosan megfogalmazott téziseivel szembesült a hallgató, majd később az olvasó. Orbán – aki nyilván többször, de legalább egyszer átolvasta a szöveget, mielőtt elmondta volna – azonosulni tudott a rasszista, kirekesztő megnyilatkozással. Pláne, ha ő maga mondta azt tollba. Most persze kötelességszerűen tagadja és tiltakozik. Ezt üzenném egyébként Köves Slomónak is, aki szerint Orbán részéről egyszerűen „szerencsétlen szóhasználatról” van szó.
Itt jegyzem meg mindjárt, hogy nyilván nem véletlenül került ez a göbbelsi frazeológia szerint megfogalmazott őrület a tusványosi beszédbe. Jól elleplezte azokat a gondolatokat, amelyben tovább magasztalta az oroszok bátor harcát Ukrajna ellen, és amelyben a béke bajnokaként sürgette a háború befejezését. Természetesen arra utalva ezzel, hogy Ukrajna azonnal adja fel az agresszor által elfoglalt területeket, és szüntesse be a honvédő harcát. Nos, ez pont annyira undorító megnyilatkozás. Azóta senki nem beszél továbbá arról sem – egyelőre – hogy mi a jó büdös francból fogja a polgár kifizetni a százezres fűtés- és villanyszámlát, vagy éppen hogyan fogják eldobolni a feje felől a tetőt. Erről ugyanis egy szót sem szólt Hitler és Göbbels legjobb tanítványa.
Jól hangzik viszont az újonnan megalakult Védelmi Tanács, amelyről viszont nem tudjuk, hogy kinek a védelmére is jött létre. A haza védelmére-e a fenyegető orosz terjeszkedés ellen, vagy Orbán védelmére az őt fenyegető és elkerülhetetlen bukás ellen.
Most azonban visszatérnék, mégis, Hegedűs Zsuzsa szociológus ügyére, akinek jobban fáj ez a szakítás, mint Orbánnak. Már-már könnyek szöknek a szemünkbe! Én elhiszem az asszonyság fájdalmát, hiszen a miniszterelnök egy jól kipárnázott állást kreált neki maga mellett. Milliók folytak el a kezei közül lényegében semmire. Hivatali autón járt, sofőrrel. Rengeteg Franciaországban beszerzett kacsa, baszk csirke és magyar börtönökben hizlalt kismalac élete szárad a lelkén. Ne feledjük, hogy a felzárkóztatást ő úgy gondolta, hogy majd a töméntelen jószágot kiosztja a nincstelen cigány családoknak, azok meg majd felnevelik. Ehelyett azonban a szegények már másnap mind megették vagy eladták a szebb jövőt, hiszen kinek lett volna pénze takarmányra. Hiszen már Jézus urunk is arra tanította a követőit, hogy hálót kell adni a szegénynek, nem halat. Ennyit a szociológiáról. Az általa vezetett alapítvány jó kuncsaftjainak aztán a szociológus főtanácsadó asszony drága pezsgővel és hasonlóan drága kozmetikumokkal kedveskedhetett – milliókért. Közpénzből.
Hegedűs ezzel a talentummal talán még azt is elhiszi Orbánnak, hogy nem antiszemita. Vagy ahogyan a miniszterelnök megfogalmazta, „a magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo kizárt”. Az embernek pedig ab ovo a megrögzött antiszemita és neonáci Morvai Krisztina szövege jut eszébe, a magunkfajta-magukfajta fejtegetésével, amely szerint a magukfajta liberális zsidók elfoglalták Magyarországot, de a magunkfajta magyarok (értsd árja magyarok, tiszta vérű magyarok, nem kevert vérű magyarok stb.) ezt nem hagyják, és visszaveszik. Részleteiben is idézhetném, Morvai bele is bukott a magyarázkodásba, de ez beletelt egy kis időbe.
Orbán tehát – és maradjunk ennyiben – úgy „mentegetőzött”, hogy azért összekacsintva a neonáci, szélsőjobbos szavazókkal nyitva hagyta nekik a kiskaput. Szükség van a szabadcsapatokra, és szükség van védelmi tanácsra is, hiszen egyre inkább fogy a levegő Orbán és hívei körül. Muszáj gesztusokat tenni a homofóboknak (ők is kaptak muníciót) és a fociultráknak. A Jóisten teremtményeire való utalás sem véletlen, hiszen a hívő öregasszonyok is az ő kezét csókolják, amerre jár. Orbán nagyjából annyira hisz Istenben, mint a csillagászok a laposföldben, vagy a térképészek abban, hogy a Balaton nem is létezik.
Orbánnak Tusványoson megint sikerült egy időre tematizálni a közbeszédet. Jelzem, nem a jó irányba, és nem a köz javára. De az őt már régen nem is érdekli. Ő eltökélten csak a saját javaival foglalkozik. Ameddig teheti.
Én viszont szeretnék még egy üzenetet megfogalmazni. Nem kellene számonkérni a sántán, hogy miért nem nyeri meg a száz méteres síkfutást. Mára szinte divattá vált az ellenzéket és az ellenzéki pártokat szidni és okolni a Fidesz garázdálkodásáért. Mintha bizony azokon az eszközökön kívül, amik mit sem érnek a 2/3 és a diktátor rendeleti kormányzása ellen, bármi hatékony lehetőség állna az ellenzék rendelkezésére. Ha mozgósítanak: a pártok maradjanak távol! Ha tüntetnek: mutogassák magukat máshol! Ha felszólalnak: csak ennyit tudtok?!
A Fideszt valakik megválasztották. Immáron negyedszer. Ez az ország szégyene. Az ellenzéket meg valakik nem választották meg. Ha viszont a nép mégis úgy érzi, hogy az életét veszélyezteti egy kormány, akkor a népnek joga van elzavarni azt a kormányt. Tetszik tudni ki mondta ezt?
Címkép: Marabu
