Mindenki tudja (tisztelet a kivételnek), hogy mi az a macskajaj. Macskajaj az az állapot, amikor egy nagy buli után másnap reggel felébredsz és nem tudod, hogy mi volt, miért és hogy most mi is vantulajdonképpen. Fáj a fejed, káprázik a szemed a villódzó fényektől, szédülsz és legszívesebben azonnal visszaaludnál.
Olvasom a New York Timesban, hogy Biden elnök beszédet mondott a Fehér Házban, amelyben hangsúlyozta, hogy az amerikaiak (és más nemzetek – a szerző) afganisztáni küldetése sohasem arról szólt, amiről most beszélnek. Nem állt szándékukban a nemzetépítés (nation-building), ami alatt nyilván azt kell és lehet érteni, hogy az amerikai (és más nemzetek!) nem azért mentek Afganisztánba, hogy ott egy csapásra megváltoztassák a társadalom ezer éves szellemi-vallási-ideológiai kultúráját és gondolkodását. Ez nyilvánvalóan képtelenség is lett volna. Biden azt is elismerte, amennyiben ezt elismerésnek kell felfognunk, hogy nincs „alkalmas időpont a visszavonulásra”, a csapatkivonásra. Az pedig olyan volt, amilyen: határozott, azonnali és rendezetlen. Vagyis a problémákat lényegében maguk mögött hagyták. A mostani, egyelőre még felbecsülhetetlen tömegű menekültáradat ékes bizonyítéka mennyire előkészítetlenül és váratlanul történt, ami történt.
Biden még egy dolgot mondott: „Amikor hivatalba léptem, örököltem egy megállapodást, amelyet Trump elnök tárgyalt a tálibokkal” – mondta Biden. „Két választásom volt, amit elnökként meg kellett hoznom: vagy betartom ezt a megállapodást, vagy készen állok arra, hogy a tavaszi hadjárat közepén folytatom a tálibok elleni harcot.” Hozzátette: „határozottan kiállok a döntésem mellett”. Vitathatatlan, hogy a döntése okozta káosz miatt is felelősséggel tartozik, ám az USA-ban és Európában is egyre többen vetik fel sokan határozottan az afganisztáni volt elnök, Ashraf Ghani felelősségét is, aki magára hagyta, lényegében elárulta a népét. Maguk a tálibok is hosszabb harcokra, keményebb ellenállásra számítottak a fővárosért és a végleges hatalomért vívott harcban. Minden esetre ebből annyi igaz, hogy a csatározások több hétig is elhúzódhattak volna, a halottak száma is nagyságrendekkel lett volna magasabb. Nem így történt. Tudjuk, hogyan. Azt viszont még nem tudjuk, hogy mi lesz Afganisztán jövője, csak sejtjük. Az eddig viszonylagos szabadságban élő afgánok a totális iszlám fundamentalizmustól és a sarijától rettegnek, a világ pedig Allah bosszújától, amely a terrorizmus rémképében jelenik meg majd világszerte.
Innen is szeretném kifejezni szolidaritásomat azokkal az afgánokkal, akik menekülni kényszerülnek, az afgán lányokkal és asszonyokkal, akik visszazuhannak a sötét középkorba, és mindenkivel, aki megszenvedi most és a jövőben egy embertelen társadalom eleve embertelennek tűnő jövőjét.
Ebből az egészből sokan sokféle következtetést levontak már. Volt, aki szerint a modern világ csődje az, ami Afganisztánban történt. Morális kudarc, amelyben nekünk is felelősségünk van. Mégpedig azért, mert 150 fős kontingenssel a magyar haderő is jelen volt az országban. Mi több, a láthatóan már egy ideje világpolitikai szerepről és babérokról ábrándozó Orbán Viktor arról is tárgyalt Erdogannal, hogy további magyar egységeket is bevetnének Kabulban a repülőtér védelmére. Mégpedig azért, mert „A terrorveszélyt és a migrációs hullámok kialakulását meg kell akadályozni”. (Az idézet a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményéből való). Hát ez olyan hatalmi, mondhatnánk nagyhatalmi megközelítés. A NATO és az USA kivonul, mi bevonulunk és a veszélyeket elhárítjuk. Július óta tartottak az egyeztetések, döntés azonban, hála Istennek és Allahnak, nem született sem a létszámról, sem a know howról.
Ma már tudjuk, hogy óriási mázli, hogy nincsenek magyar, (csak amerikai) katonák az egyelőre még Hamid Karzairól elnevezett kabuli nemzetközi repülőtéren. A volt afgán elnök, Karzai hollétéről egyébként nincsenek megbízható információk. Legutóbb a Russia Todaynak adott nyilatkozatában azt tanácsolta a táliboknak, hogy összpontosítsanak a tárgyalásos politikai rendezésre. „Azt akarom, hogy ez a konfrontáció politikai, ne katonai jellegű legyen. Ezzel egyet kell érteniük, különben vereséget szenvednek. Az afgán nép fellázad ellenük.”
Húzzuk kétszer alá, hogy Bident Trump tárgyalásai és megállapodásai kényszerítették arra az útra, amit volt bátorsága felvállalni. Miután az Afganisztáni misszióban a NATO mellett az USA vállalta a vezető szerepet, a többi résztvevő sem tehetett mást, mint követte az amerikaiak döntését. Vállalva ennek morális és egyéb következményeit. A magyar külügy nem is habozott sietve bejelenteni, hogy nem fog befogadni menekülteket Afganisztánból. Törökország bejelentette, hogy a török iráni határon 295 kilométeres falat épít a menekültáradat megfékezésére.
A következő lépés az lesz, hogy az embargó által fenyegetett tálibok rövidesen állami szintre emelik a kábítószerkereskedelmet, amely, ha nem is az egész ország, de a vezetői és hadurai részére busás bevételekkel kecsegtet. A világpiacon megjelenő heroin összmennyiségének csaknem 90%-a az afgán mákföldekről kerül (illegális) forgalomba. Évente mintegy 380 tonna afgán heroint terítenek a világ minden tájára. Vagyis nem csupán a terrorizmus és az iszlám fundamentalizmus az, amit nem fognak tudni kerítésekkel megállítani.
Mint említettem a magyar és a török kiválóságok nemrég még arról egyeztettek, hogy hős katonáink majd bátran megvédik a repteret. Most azonban a diadalmas harctéri csaták helyett megint inkább a migráció elleni hősies küzdelem kerül a politika homlokterébe. Moralizálás ide, szégyen, megfutamodás és felelősség oda, így, a választások közeledtével Orbánnak nagyon kapóra jött ez a pánikszerű kivonulás. Felkészül Bakondi határvédelmi jelentéstevő!
Forrás: Újnépszabadság
