Azzal kezdem, amivel Dobrev Klára, az Árnyékkormány miniszterelnöke tegnap a megbeszélést záró összegzését megnyitotta. „Nehéz dolgunk lesz, de meg fogjuk oldani, mert meg kell tudnunk oldani.”
A miniszterelnök asszony azon a találkozón mondta ezt, amelyen az Árnyékkormány belügyminisztere, Mustó Géza és a belügyi kabinet tagjai találkoztak a belügyi és rendészeti szervek szakembereinek egy csoportjával. A megbeszélés célja az volt, hogy áttekintsék és megvitassák a Belügyminisztérium szerveinél jelenleg tapasztalható problémákat és rámutassanak azokra a feladatokra, amelyeket a kormányváltás után rövid és középtávon meg kell oldani. Az Árnyékkormány belügyminisztere és kabinetje a megbeszéléseken elhangzottakat felhasználja rövid és hosszú távú szakmai stratégia kidolgozására a kormányváltás idejére. Az Árnyékkormány ugyanis komolyan készül a kormányzás átvételére. Ahogyan Dobrev Klára mondta „Nem tudjuk mikor, de előbb vagy utóbb, vélhetőleg nem túl sokára Orbán Viktornak le kell mondania, nekünk pedig készen kell állnunk.”
Mindazokból a tényekből, amelyek a megbeszéléseken elhangzottak, kitűnt, hogy a kormány bukásának lehetősége nem légből kapott és nem a fantázia terméke. A szakemberek részletes beszámolóiból percről percre világosabbá vált a résztvevők számára, hogy a rendőri, katasztrófavédelmi, büntetésvégrehajtási és más belügyi szervek is súlyosan megszenvedték az Orbán-kormány elmúlt tizenhárom évi rablógazdálkodását. Éppúgy, mint a társadalom lényegében teljes intézményi és államigazgatási rendszere.
A belügyi szerveknél óriási az elvándorlás. Az elmúlt néhány évben a rendőrség állományának közel egyötöde hagyta el a pályát. Ez közel tízezer fő. Míg eddig általában a más fegyveres szervek és testületek tagjai igyekeztek átkerülni a rendőrséghez, most ez a tendencia úgy változott meg, hogy nem jönnek a rendőrséghez, hanem menekülnek onnan a szakemberek. Nem változtattak ezen a helyzeten olyan tűzoltójellegű kisebb béremelések, amelyekből a háttértevékenységet alkotó nem hivatásos állomány eleve kimaradt, de volt, aki még a fél évi bérének megfelelő „fegyverpénzt” is visszafizette, csak elhagyhassa a pályát. Ennek következtében a testület megmaradt tagjai olyan terhekkel szembesülnek, amelyeknek lényegében lehetetlen megfelelni.
Fokozza és betetézi a krízist, hogy valamiféle parancs alapján, ha valaki, aki leszerelt, vissza akar térni a testülethez, azt nem veszik vissza. A felvételi jelentkezését indoklás nélkül elutasítják. Nem véletlen, hogy a határvadász-toborzók totális kudarcot vallottak. A várt több ezer jelentkező helyett alig ötszáz főt tudtak felvenni, akik nyolc általános iskolai végzettség mellett, egy hónapos kiképzés után látják el a feladatukat. A rendőri képzésekre, a korábbi rendőri szakközépiskolákba való jelentkezés a korábbi több ezres létszámról mára pár százra esett vissza.
A momentán kilátástalan helyzettel az állampolgár is nap mint nap szembesül, még akkor is, ha nem tudja pontosan azonosítani a probléma forrását és okait. A járőrök hiánya azt eredményezi, hogy egy-egy rendőri intézkedésre, baleseti helyszínelésre néha akár órákat is várni kell. A körzeti megbízottak, ahelyett, hogy a lakóterületükön a számukra előírt, a szolgálati munkaköri leírásukban szereplő szakmai munkájukat végeznék, sokszor tíz kilométereket utazva a hiányzó járőr-állomány helyett végeznek helyszínelést, helyszín biztosítást. A szakemberhiány súlyosan kihat a közrendvédelem, a közbiztonság és az állampolgárok személyes biztonságérzetének alakulására is. A létszámhiány leplezésére már katonákat is vezényelnek közterületi szolgálatra.
Nem kevésbé rossz a helyzet a tűzoltóság és a katasztrófavédelem területén. Innen is igen nagy mértékű az elvándorlás. Akármekkora elhivatottság mellett is napról napra több az olyan tűzeset például, ahol csak azt tudják konstatálni a helyszínre érkező szakemberek, hogy már késő. Ahogyan a Tanú című filmben Virág elvtárs fogalmazott: „Ez bizony leégett. Erről nem nyitunk vitát!” Mindehhez járul a tűzoltólaktanyák egyre romló műszaki állapota, nem is beszélve a legújabb „takarékossági intézkedésekről”. A feladat végrehajtásából beérkező, sokszor csuromvizes tűzoltók nem tudják a védőruházataikat hol és hogyan megszárítani. Nem egyszer a következő eseményhez ezekben a ruhákban kell kivonulniuk. Pihenni is fűtetlen helyiségekben kényszerülnek.
A büntetésvégrehajtásban nagyfokú átszervezések zajlanak, amelyek azonban elsősorban a belső hierarchikus és ellátási rendszert érintik. Ettől azonban nem lesz több a feladatokat ellátó munkatársak és kevesebb a börtönlakók száma. A feladatok viszont növekszenek és folyamatosan magukban hordozzák a rendkívüli események kialakulásának ugyancsak egyre növekvő lehetőségét.
Miközben a rendőri feladatok ellátási képessége elérte a kritikus szintet, a helyi parancsnokok igyekeznek megoldásokat találni arra, hogy az állampolgárok a lehető legkevésbé érezzék meg ennek hatásait. Folyamatos és hatékony együttműködés folyik a helyi polgárőrségek munkatársaival. Az önkéntes civilek és a rendőrök közösen járőröznek. A polgárőrök gyakran helyszín-biztosítási feladatok megoldásában is részt vesznek. Emellett önállóan is járőröznek a helyi közterületeken, így járulva hozzá a közbiztonsági feladatok ellátásához. Ehhez képest, miközben a kormány által bevezetett áremelések miatt a költségeik csillagászati mértékben növekednek, az állam ezekhez való hozzájárulása lényegében nem változik, sőt csökken.
Az önkormányzatok helyzete közismert. A bevételeik döntő hányadától megfosztott önkormányzatok a belügyi és polgárőri szervek támogatásában már nem tudnak segíteni, hiszen lassan a saját feladataik ellátása is áthághatatlan akadályokba ütközik.
A kormány ezenközben sikerpropagandával igyekszik elleplezni a valós helyzetet. A belügyi fegyveres testületek munkatársainak semmiféle lehetőségük nincs arra, hogy bemutassák saját tényleges helyzetüket. A sajtónak nem nyilatkozhatnak, csak három nappal előre beadott kérelem jóváhagyását követően. Ilyen engedély kiadásáról eleddig azonban még senki nem hallott. A sztrájkjog, mint olyan, 2010 óta ismeretlen fogalom a belügyi szerveknél. Vagyis a működési anomáliák rejtve maradnak az állampolgárok előtt. Mit sem sejtenek arról, hogy a biztonsági kockázatuk egyre nő. A polgárok nem értik, hogy a rendőr nem azért nem áll melléjük egy tüntetésen, vagy sztrájk során, mert nem akar, hanem mert nem teheti, meg van tiltva neki. Ha azonban a törvény végrehajtólaként intézkedik, ne adj’ Isten, kilakoltatásnál segédkezik, az állampolgárok minden haragja és megvetése hull rájuk.
Összegezve a hallottakat a miniszterelnök asszony elmondta, hogy véleménye szerint a most folyó sztrájkok és tiltakozó akciók is ékesen bizonyítják, hogy az oktatás és a pedagógusok helyzetének javítása nagyon fontos. Kutatások bizonyítják, hogy az állampolgárok számára manapság az oktatás kérdése közel sem annyira fontos és meghatározó, mint a saját személyes biztonságuk.
Szép ígéretektől azonban az állomány létszáma nem fog növekedni. A munkafeltételeket kell megfelelően alakítani, a fizetéseket kell felzárkóztatni. A fegyveres testületek életpályamodelljét úgy kell kidolgozni, hogy ismét érdekessé és vonzóvá váljon az emberek számára ez a hivatás. Erre kell az árnyék-belügyminiszternek és kabinetjének kidolgozni a megfelelő lépéseket és stratégiát. Nem kevésbé fontos feladat a tájékoztatás, hogy a magyar emberek megtudják, hogy mennyire kritikus a helyzet ezeken a területeken. Most ugyanis cseppet sincsenek tisztában azzal, hogy mekkora nagy a baj. A tájékoztatásukra minden lehetőséget és alkalmat meg kell ragadnunk.
„Nehéz dolgunk lesz, de meg fogjuk oldani, mert meg kell tudnunk oldani.”
A szerző Facebook-bejegyzése 2022. október 29-én.