Harun ar-Rasid egy éjszakán, mint már oly sokszor, magához hívatta vezírét, Dzsafárt, és ezt mondta neki: „Kedvem volna lemenni a városba [ti. Bagdadba] és kikérdezgetni a köznépet feljebbvalóikról. Akikre panaszkodnak, azokat letesszük hivatalukról, akiket meg dicsérnek, azokat magas polcra emeljük.”
A kalifa másnap reggel kiment a nyüzsgő piacra és elvegyült a nép között. Testőrei persze tisztes távolból követték. Látja ám az uralkodó, hogy az egyik árus egy kövérkés emberke nyakát szorongatja és tolvajt kiált. Össze is szaladt hirtelen a nép, Harun ar-Rasid is odaballagott.
– Mit tett ez az ember? – kérdezte az árust.
– Almát lopott. – volt a válasz.
– Tolvaj! Vágjuk le a fejét! – kapott a király a jatagánjához.
– De nagyuram! Egy almáért?! – sivalkodott a tolvaj.
– Akkor száműzzük örökre, hogy ne tudjon itt lopni többet…
– Uram! Soha többet nem lopok! – ígérte a tolvaj.
– Na jó! Nekem nincs több ötletem. Ítéljen a nép! – mondta a kalifa. Mindenki tudta ugyan, hogy Harun ar-Rasid környezete tette szegénnyé a fél országot, s az éhség miatt kellett a szegénylegénynek is almát lopnia, a felbőszült nép mégis az almatolvajt verte agyon. A kalifa meg gyorsan visszatért a palotájába.
Ez a mese jutott nekem eszembe most, amikor már talán harmadszor találkozom azzal a beteges ötlettel, amiről a Die Presse számolt be A NATO és az Orbán-exit című cikkében. A független szakértő azzal a remek ötlettel rukkol elő, hogy “helyes lenne, ha a NATO felajánlaná Moszkvának, hogy visszavonul Magyarországról, Kelet-Európa egyik volt szocialista országából” (azt nem tudom, hogy ez a “szocialista ország” most hogy jön ide, nyilván hangulatkeltő elem – a szerző).
Orbánnal úgyis mindig csak a baj van, mást se tesz, csak Putyin szekerét tolja. Az orosz-ukrán háborúban is mindig az agresszor mellett foglal állást. Miért lenne helyes, ha a NATO felajánlaná Moszkvának, hogy visszavonul Magyarországról?! – vetődik fel tüstént az újabb kérdés. „Azt kellene a NATO-nak ajánlani, hogy visszavonul egy volt szocialista országból (már megint! – a szerző), nevezetesen Magyarországról, mert Orbán Viktor régen úgy működik, mint egy meghízott Mini-Putyin, Putyin mintájára kleptokráciát épített ki, amelyben a csatlósai szűk körét bőségesen jutalmazza. Emellett eszközként használja honfitársai látens antiszemitizmusát és cigányokkal szembeni gyűlöletét.” Hogy ezt a “remek ötletet” nyomatékosítsa még azt is hozzáteszi, hogy “első pillantásra Orbánnak örülnie kellene a nyugati szövetségből való kilépésnek és a Varsói Szerződéshez való visszatérésnek (csak jelzem a “szakértőnek”, hogy a VSZ már 1991. július 1-én, 32 éve megszűnt! – a szerző).
Ámde a lépés politikai célja egészen más lenne. Nevezetesen az, hogy felébreszthetné Orbán sok hiszékeny magyar hívét. Magyarország jövője szempontjából – legyen szó akár az országról, akár az EU és a NATO tagállamáról -, döntő jelentősége van annak, hogy a magyarok újra kötődni akarnak-e 1956 mára messzemenően eltemetett történetéhez. Gondolkodásra kellene késztetnie őket annak is, hogy a „sarlatán” Orbánnal vállalt tettestársi magatartás még Lengyelországban is erős visszatetszést kelt.” Summa summárum: a nép majd felkel, és elkergeti a gonosz és megátalkodott almatolvajt. Vagy agyonveri. Egykutya.
Mint tetszik látni, van itt minden, mint a gezemice levesben, csak éppen szemernyi józan gondolat nincsen. Mint mondottam, nem ez az okos “vendégkommentátor” az első, akinek ez a – finoman fogalmazva – idióta ötlet megfogalmazódott az agyában. Mástól is olvastam már, talán két-vagy három hete, és azt egy magyar “influencer” is magáévá tette, és terjeszteni kezdte. Én már akkor is hatalmas ostobaságnak és felelőtlenségnek tartottam az elképzelést. Rögtön az elhullott libák esete jutott eszembe, meg hogy mennyi kitűnő tanácsa lett volna még a bölcs rabbinak.
Úgy vélem, hogy Magyarország szövetségi rendszereivel senkinek nincs joga viccelni. Orbánnak sem, sőt neki a legkevésbé, mivel a rendeleti kormányzás révén és a bátor 133-mal a háta mögött lényegében bármit megtehet. Van azonban, amit még ő sem mer meglépni. Ugyanis akkor – szerintem – ő járna úgy, mint a szerencsétlen almatolvaj. Vérét vennék.
Az ostobaság meg ott van, hogy efféle ötletekkel hiú reményeket élesztgetnek a népekben, hogy majd a NATO, majd az EU, majd a mittudoménki megoldja azt, amit mi nem tudunk/akarunk/merünk (nem kívánt rész törlendő!) megtenni. Miért? Mert a magyar emberek többsége még mindig abban a hitben és meggyőződésben él, hogy Magyarországon jogállam van és ha ilyen-olyan is, de demokrácia. Nincs, de hisszük, hogy még van. A nyomor és kétségbeesés pedig még nem jutott el arra a szintre, hogy erőszakba torkolljon. A magyar emberek még mindig hisznek a választások erejében, a rendszer megdönthetőségének demokratikus lehetőségeiben. De emiatt kiléptetni – kizárni – Magyarországot a NATO-ból és “felajánlani Moszkvának” a magyar népet (nem Orbánt!) – ez abnormális. Ez egy szuverén ország sérthetetlen szuverenitásának lábbal tiprása. Úgy is mondhatnánk, hogy a magyarok már felajánlották ezt az országot Szűz Máriának, nem szakadhatunk ezer felé.
Komolyra fordítva a szót: bízom benne, hogy a brüsszeli NATO-központban és a tagállamok kormányaiban sokkal okosabb emberek ülnek annál, mint hogy ilyen magukat “szakértőként” aposztrofáló fantasztákra figyeljenek. Az efféle javaslatoknak ugyanis csupán egyetlen célja van: a NATO szövetségi rendszerének gyengítése és bizalmatlanság szítása a tagállamok között. Ez pedig valóban Putyin érdeke, nem a magyar embereké.
Kép: Magyar katonák Koszovóban NATO keretében békefenntartó feladatokat látnak el
Forrás: Újnépszabadság
