Rövid hír az RTL.hu-n: „Közösen adta át Karácsony Gergely és Tarlós István az M3-as metró három új, most megnyitott állomását. A belvárosi szakasz jövő márciusra készülhet el. A főpolgármester arról beszélt, hogy a következő uniós ciklus két legnagyobb projektje az M3-as metró meghosszabbítása és az M1-es vonal felújítása lehet, de hogy ehhez pénz is érkezzen, a kormánynak ki kell egyeznie az unióval.”

Azt már utólag teszem, hozzá, hogy Tarlós meg sem várta, hogy az első szerelvény elhagyja az új állomást, gyorsan lelépett. Nézem a képeket az átadási „ünnepségről”. Csupa mézesmáz, csupa mosoly. Mégis! Egy dolog nekem hiányzik: az ordibátor Tarlós kezéből. Annyira hozzá tud szokni pár dologhoz az ember, hogy ha valami nincs a helyén, akkor hiányzik.

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ilyen volt például a tegnapi elnöki beiktatás is (köztársaságról már régen nincsen szó!), ahonnan „A” köztársasági elnök, Göncz Árpád személye hiányzott. A szellemét a miniszterelnök által kiválasztott női hölgy ugyan megpróbálta megidézni. Kissé kiforgatva, más szavakkal ugyan, de megpróbálta lekoppintani Árpi bácsi örökbecsű szavait, aki azoknak akart a szolgája lenni, akiknek szolgájuk nincsen … „Fül, szív és száj akarok lenni azok számára, akiket most kevésbé hallunk, látunk, és értünk, hogy érezzük, összetartozunk”.  Gondolom legutolsósorban a röhejes fizetésből élő kórházi ápolónőkre és a pedagógusokra gondolt ezúttal. Végső soron mindegy is. Az embernek akaratlanul is Hamlet, a dán királyfi szavai jutnak az eszébe, amikor Polonius azt kérdi a hercegtől: „Mit olvas fenséged?”. S Hamlet felel: „Szó, szó szó…”

Nálam már a mindenféle papi áldásoknál elszakadt a cérna. A köztársasági elnök egyben az állam és egyház szétválasztása, a szekularizáció elvének legfőbb politikai és jogi garanciája kellene hogy legyen. Szimbóluma annak (is), hogy az államnak és az egyháznak egymástól külön és függetlenül kell működnie. Nos, mint tegnap láthattuk, erről szó sincs, és ezek szerint nem is lesz.

De térjünk vissza most már a Karácsony-Tarlós duóhoz. Különös ember ez a Karácsony Gergely. Egy dolgot nem lehet róla mondani: hogy szédelgően hajkurászná választói körében a népszerűséget (mondjuk, ebben hasonlít az elődjére). Mégsem értem, hogy mi ösztökéli mindegyre a főpolgit arra, hogy megpróbáljon önnön esküdt ellenségeivel európai ember módjára viselkedni. Egy olyan közegben, amely kirekeszt a társadalom és a politika erőtereiből mindenkit, aki nem veti magát alá a NER illiberális, korrupt és diszkriminatív világának (értsd: Orbán akaratának). Aki nem úr, az szolga. Miközben Tarlós egy tisztességtelen és hazug választás ellenére is elveszíti Budapest lakóinak bizalmát, Karácsony díszpolgárt fabrikál belőle. Miközben a kormány anyagilag ellehetetleníti Budapestet (és nem mellesleg az összes ellenzéki polgármester által irányított várost és falut!), Karácsony nemes és udvarias gesztusokat tesz. Miközben a kormánynak kemény és fáradságos munkával sikerült elérnie, hogy az Unió minden pénzügyi támogatást – így például a hármas Metró finanszírozását is – megvonjon Magyarországtól, a Tarlós nevű főkolompost ünnepelni hívja, mert hogy ez „egy rendszereken átnyúló, nagy beruházás”. Tarlósnak, aki pillanatnyilag „az országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott” kitüntető címet is viseli, jókora szerepe van abban, hogy a főváros éppen ezeken a területeken szinte megoldhatatlan problémákkal küzd. A Lánchíd finanszírozása, a fővárosi közlekedés csődközeli helyzete, a főútvonalak korszerűsítése… Hosszan sorolhatnánk, mi minden várakozik a sorára, meg azokra a milliárdokra, amelyeket inkább a komáromi labdarúgó akadémiába, vagy határainkon túli templomok építésébe felújításába invesztálnak…

A már eldöntött, feladat jellegű projektek és a megvalósításra javasolt fővárosi intézményrendszer által kezelt projektek teljes beruházási költségigénye a Budapesti Mobilitási Terv 2030-ig tervezett forgatókönyve szerint kb. 1175-1818 milliárd forintba fájna. Ezt egészítik ki az ugyancsak eldöntött állami projektek 310 milliárd forint összköltséggel. A szintén az állami szervezetek által kezelt további fővárosi relevanciájú fejlesztések köre közel 2500 milliárd forintot tesz ki. Amikor ezek a tervek készültek – túl azon, hogy a megvalósításuk elvben egy barátságos és együttműködő közeget feltételezett – a finanszírozási lehetőségeket még nem fenyegette az EU jogállamisági eljárása. A tagállamok irányunkban táplált „jószándékának” megalapozására az olajembargó vétójával Orbán a minap még rá is tett egy lapáttal. Biztosak lehetünk benne, hogy azon kívül, hogy a többi huszonhat tagállam kénytelen volt elállni a tervtől, még azt is sikerült Orbánnak elérnie, hogy a tagállamok mostantól jódarabig ott fognak a magyar terveknek keresztbe tenni, ahol csak tudnak.

Vannak tehát szép elképzelések, de nincs pénz, és úgy tűnik, nem is lesz. Nem mintha sokat változott volna a helyzet ahhoz képest, ami akkor volt, amikor úgy tűnt, hogy van pénz, még dőlt a lé az EU-tól. Tegyük hozzá, azóta nem is láttuk Tarlóst a városháza környékén, mióta dísze lett a fővárosi polgárságnak. Fürjes Balázs volt a főpolgármestert kordában tartani igyekvő megbízott főfelügyelő. Ő mondta meg, hogy mit miért nem támogat a kormány, ezzel szemben mit fog tenni a főváros akarata ellenében. Fürjest most nem láttam a metróállomáson. Már nem kormánybiztos.

Summa summárum, nem értem Karácsonyt! Mit vár Tarlóstól? Úgy gondolja, hogy ezek a gesztusok bármit változtathatnak a fővárosellenes kormány és a kormányellenes főváros viszonyán? Úgy gondolja, hogy a sipista Orbán majd magába száll, és elnéző lesz a fővárosi választópolgárokkal, akik nem rá szavaztak? Mit gondol Karácsony Gergely a Fidesz, Orbán és Tarlós bosszú-politikájáról? Aki tudja, mondja már meg nekem, kérem!

Forrás: Újnépszabadság