Még a barátaimmal is össze-összevitatkozunk néha azon, hogy kicsoda-micsoda is az az ellenzék, mi a dolga, mi nem a dolga és tesz-e valamit egyáltalán.
Amikor az ellenzékről beszélünk, akkor nyilvánvalóan mindenki azokra a pártokra és politikusokra gondol, akikre a választásokon szavaztunk, és akik a választások eredményeként a Parlamentben képviselhetnek minket és a pártjuk politikáját. Szögezzük le mindjárt az elején, hogy az ellenzék valójában mi magunk vagyunk, akik – mint már említettem – megbíztuk őket a képviselői munkával. Semmi okunk nincs azt
feltételezni, hogy ezt a munkát nem törekszenek a legjobb tudásuk szerint ellátni. Még ha a legjobb tudásuk talán nem is a legmagasabb szintű.
Arról azonban már lényegében halvány segéd fogalmunk sem lehet, hogy mit tesznek, mit intéznek, mikor, miről kérdezik fel a kormányt, mert az orbáni propaganda egyik fő csapásának iránya ezeknek az akcióknak az elhallgatása és elhallgattatása.
Ámde még ez sem elég, mert emellett a suttogó propaganda váltig terjeszti, hogy az ellenzék csak a magas fizetés miatt jár be a tisztelt házba, ahol azonban nem csinál semmit. Amit meg esetleg a kormány semmiképp sem tud eltitkolni, arra azonnal dől a lesajnáló, negatív jelzők tömege.
A Fidesz nagyon ügyel arra, hogy az ellenzéki pártoknak ne lehessen minimális sikerélménye sem. Mindezek ellenére vagyunk még páran, akik kitartanak az ellenzéki pártok mellett, de nagyon sokan a propaganda-gőzhenger hatására olyannyira kiábrándultak belőlük, hogy vagy felhagytak a politikai élet figyelemmel kísérésével, vagy megtalálták a Kétfarkú Kutyapártot mint követhető mozgalmat, vagy – és
sajnos ez leginkább a fiatalabb generációt érinti – megtalálta őket a demagóg
szélsőjobb. A kutyák frappáns akciói és gegjei azonban ma már korántsem annyira eredetiek és viccesek, mint hajdan. Mindinkább látszik, hogy valójában ők is szemben állnak a demokratikus pártokkal. Sokkal jobban érdekli őket, hogy mekkora állami támogatást lehet leszakítani, mint az, hogy segítsenek ezt a korrupt rendszert leváltani és felszámolni.
A Mi hazánk és a neonácik viszont mindig tudják, hogy mikor mit kell mondani, és érdekes módon az ő hangjukat nem nyomja el se a Fidesz se Kövér László. Persze a
parlamenti szavazatukra is mindig lehet számítani, ha éppen arról van szó. Lassan azonban már egyre kevésbé lesz könnyű dolga Orbán Viktor pártjának, amikor meg akarja különböztetni magát a Toroczkai-Novák-Dúró triótól. Pláne, hogy tudjuk, hogy Orbán a kezdetektől azért hozza létre ezeket a radikális szélsőjobboldali pártocskákat, hogy a Fidesz megőrizze a mérsékelt jobboldali arculatát, mégse látsszék annyira nácinak.
A Jobbik példáján látszik, hogy abban a pillanatban, ahogy valami erjedés indul meg a
pártban, már repül is a vezető, és alakul helyette az újabb szélsőjobboldali pártocska. Nem lesz azonban könnyű dolga Orbánnak, ha a választásokat követően valóban bekerülnek az Európai Parlament szélsőjobboldali frakciójába. A német újfasiszta AfD-t, az olasz Északi Ligát és Marine Le Pen Nemzeti Tömörülését is magába foglaló Identitás és Demokrácia (ID) a harmadik legnagyobb frakció lehet az idei választások után. Nem csoda tehát, ha igyekeznek új szövetségeseket találni. Orbán pedig ideális jelölt lehet az ID számára (amennyiben az az állítólagos meghívás igaz!), ha a Fidesz nem kekec kerékkötőként és az oroszok szövetségeseként jelenik meg a frakcióban. Sietek megjegyezni, hogy a mai Európában a szélsőjobb mögött mindig felsejlik az orosz medve mancsa, de leginkább a pénze.
Miközben percenként ekézik a Fidesszel szemben álló és politizáló ellenzéket, embert még nem hallottam az elmúlt tizenhárom évben, aki a bátor 135 társadalmi felelősségi viszonyait firtatta volna. Holott, kérem tisztelettel, ezek a bátorak alaptörvénykeztek, ők csinálták meg az összes olyan törvényt, amellyel tönkre tudták tenni a magyar gazdaságot, és a dolgozó magyar emberek életét, az oktatást, a szociális és egészségügyi ellátó rendszert. Az egészséges környezetről nem is beszélve. Az ő segítségükkel és támogatásukkal tették tönkre Magyarország nemzetközi kapcsolatait és járatták le az országunk tekintélyét az egész világ előtt. Ha ezekre a dolgokra
gondolunk, nem igazán beszélhetünk az ellenzék felelősségéről, hiszen a közelébe se engedik őket az érdemi döntéseknek. Azok leginkább Európa legkorruptabb miniszterelnökének szobájában születnek egy-egy éjféli órán.
Mindent egybevetve, lehet tehát szidni az ellenzéket, de olyankor jobban tesszük, ha magunkba nézünk és elgondolkodunk kissé. Biztos, hogy jó helyen keresgélünk, amikor a felelősség kérdését firtatjuk az ország jelenlegi állapota miatt? 1956. óta ugyanis nem volt Magyarországnak még egy olyan kormánya, amely ekkora károkat okozott a magyar embereknek, és ennyire maga ellen fordította a korábbi barátait és szövetségeseit.
Forrás: Újnépszabadság