Amióta kiderült, pontosabban a maga valóságában nyilvánvalóvá vált a Vásárhelyi János bűnsegédjének, Kónya Endrének adott elnöki kegyelem, azóta a társadalom jobbik részének fokozódik a pedofil jellegű bűncselekmények iránti érzékenysége. Szinte minden nap újabb és újabb esetek kerülnek napvilágra. Ezek között nem csupán már korábban feltárt és elítélt elkövetőkről, de mindmáig büntetlen gyermek-molesztálókról is tudomást szerezhetünk.
Orbán Viktor persze megpróbálta részben elkenni, részben meglovagolni a népharagot. Az elkenés szokás szerint olyan újabb, nagy botrányt kiváltó akciókban nyilvánult meg, amelyek alkalmasak lehettek (volna) a közbeszéd elterelésére a Kónya-Novák-Varga-Orbán ügyről és annak összefüggéseiről. Ezekre máskor felettébb alkalmas lett volna Demeter Szilárd múzeumi csúcsigazgatóvá való felmagasztalása, vagy a náci felmenőit a kommunizmus mártírjának hazudó elnök botránya. E kettő önmagában is mutatja persze e rendszer rothadását, de a felháborodás ezek ellenére sem csitul. Sőt! – ezek csupán újabb gyúanyagként égtek bele a nemzettestbe. (Remélem, a nemzethy érzelműeknek tetszik ez a mondat). Mindenesetre jegyezzük meg, hogy Orbán Viktor tényleges szerepe még mindig nem tisztázott ebben az ügyben. Ez pedig mindinkább megerősíti azt a gyanúnkat, hogy a kegyelmi határozatra ő ütötte rá a pecsétet.
De hogyan is lehetett volna ez másképpen, hiszen a kormány 2020. március 11-én hirdetett először veszélyhelyzetet, akkor a koronavírus-járványra való hivatkozással és ez azóta is érvényben van, feldúsítva egy kis „háborús vészhelyzettel”. A félelem és rettegés gerjesztése a rendeleti kormányzás forrása. Ez pedig azt eredményezte, hogy az országgyűlésnek a kormányt ellenőrző funkcióját ilyen-olyan ürügyekkel négy éve teljesen kikapcsolták (nem mintha 2011 után ez bármiféle változást jelentett volna). Orbán dönt életről és halálról, aztán vagy tájékoztatják róla a Parlamentet és a közvéleményt, vagy nem. Leginkább nem.
Az ellenzék persze próbálkozik, hiszen ők valódi felelősséget éreznek a jövő generáció iránt, csak éppen a 134 (nagyon bátor) mameluk mindent megtesz, hogy ezek a kezdeményezések eredménytelenek legyenek. A gyermekvédelem iránt roppant elkötelezett Orbán és kormánya a botrány kipattanásának pillanatától bizonygatja, hogy megreformálják, transzparenssé teszik, soha többé, és elég volt… A szavak és tettek egysége azonban – mint már annyiszor – most sem mutatkozik meg. Még nyomokban sem.
Ennek eklatáns példája, hogy az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága már másodszor szerette volna meghallgatni Pintér Sándor belügyminisztert a gyermekvédelmi intézményrendszer, azon belül is főként a gyermekotthonok helyzetéről. A miniszter viszont újfent nem jelent meg a Bizottság előtt. A testület Fideszes tagjai ugyanis az ülés előtt javaslatot nyújtottak be arról, hogy ne legyen ilyen meghallgatás. Ezt a fideszes többség el is fogadta, így nem tudták meghallgatni sem Pintért, sem a Belügyminisztérium más érintett képviselőjét. Árulkodó példája ez a Fidesz-kormány „eltökéltségének” gyermekvédelmi (és más, számukra kényes és kényelmetlen) ügyekben.
Pintér kibúvása a meghallgatás alól február óta másodszor fordult elő, mi pedig gondolkodjunk el azon, hogy mi lehet ennek az oka. Félnek a kényelmetlen kérdésektől? Netán a pedofil-mentegető Orbán kormány retteg a további bemocskolódástól? 2010 óta Orbán kormányozza az országot, vagyis a 2011-es „sajnálatos” bicskei események is erre az időszakra esnek. Hazudik tehát Orbán, amikor az előző kormányokat okolja Vásárhelyi János kinevezéséért, és ezt a Nap Híre írása napnál világosabban megmutatja. Hogy kinek a javaslatára került Bicskére gyermekotthon-igazgatónak Vásárhelyi, ahhoz sem kell sokat nyomozni. A gyermekotthont 2010-től 2019-ig Tarlós István felügyelte. Bicskén és környékén az Orbán-klán uralkodik, Orbán korteskedett Vásárhelyi önkormányzati képviselővé történt megválasztásakor.
2010-től napjainkig Pintér Sándor vezette a Belügyminisztériumot és felügyelte az önkormányzatokat és a rendőrséget is. Van tehát miről hallgatnia. Ha 2011-ben, amikor Vásárhelyi disznóságai kipattantak, tisztességes és alapos rendőrségi vizsgálatot folytattak volna le a gyermekpanaszok ügyében sok gyereket lehetett volna megkímélni a pszichés és más sérülésektől. Egy fiatal élet is a lelkükön szárad. A háromhónapos (!) rendőrségi nyomozás idején például megkérdezhették volna a bejelentőket, hogy miért vonták vissza hirtelen a panaszaikat. Kónya Endre legnagyobb bűne nem az, hogy erre rábírta a könnyen megfélemlíthető gyermekeket, hanem az, hogy ezáltal lehetővé tette Vásárhelyi további, évekig tartó dúlását az intézményben.
Orbán az évértékelőjében azt mondta: „A tanulságokon túl feladat is adódik, a magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni (…). Egy új gyermekvédelmi törvénycsomag formájában be kell nyújtanunk az országgyűlésbe.” Vajon mit várhatunk az efféle fogadkozásoktól? Az eddigiekből az látható, hogy még nem jutottunk a tanulságok levonásának az elejére sem. Az állítólag nagyon szigorú gyermekvédelmi törvény pedig csak akkor ér valamit, ha azt végre is hajtják.
Jól látható azonban hogy ez a Fideszes gyermekvédelmi törvény csak pipafüst. Maximum a befóliázásig, a gendertudomány és a másság elleni hangulatkeltésig terjed, a csókosokat azonban soha nem hagyja az út szélén. Még ha pedofil, akkor sem. Mindaddig, amíg egy-két végsőkig megalázott és elkeseredett áldozat vonat elé nem veti magát.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. március 7-én.
