Kitettem két napja a Facebookra egy rövidke posztot, ami így szólt: „Most, hogy Karácsony és MZP bejelentette, hogy ők nem tartják magukat az általuk is elfogadott szabályokhoz, nincs más dolgunk, mint Dobrev Klárára szavazni. Ő az, aki nem hazudik, ő az, aki nem fog csalni.” Több száz hozzászólást generált ez a „meggondolatlan” húzásom. Természetesen kaptam hideget, meleget. Voltam hazug, voltam bölcs is, hogy csak a finomabbakat említsem. Többen az égieket hívták segítségül, hogy szabadítsa már meg végre őket a „DK-hívőktől”, mert képtelenek belátni, hogy Karácsony/MZP lehet az igazi és egyedül üdvözítő győztes.
Csendben röhögtem magamban – több okból. Egyrészt, mert biztosan tudom magamról, hogy nem vagyok hívő. Azt csak a hívők gondolják, hogy mindenki más pont olyan bigott, mint ők. Természetesen van pártszimpátiám, miért ne lehetne. Mindenkinek lehet. Másrészt, ha én mégis és valóban DK hívő lennék, akkor ők vajon miben hisznek elvakultan? Hús vér emberekben látják a megváltót, vagy egy két százalékos kis pártban, nota bene, egy pár száz fős mozgalomban? Utóbbit ráadásul egy kiugrott Fideszes (MZP) tartja kézben, akinek számos megnyilatkozása utal arra, hogy több mint keresztény-konzervatívnak nevezhető világnézete közelebb áll Semjénhez, mint amennyire arról akar meggyőzni minket, hogy ő a jelenlegi rendszer esküdt ellensége. Gondolom, csupán addig, amíg a hatalom közelébe nem kerülve folytatná a klérus kistafírozását, további milliárdokat herdálna el új templomok építésére, oktatási intézmények kiszervezésére. Bocsánatot kérek a hívőktől, nem a hitüket bírálom, hanem a hitre hivatkozó felelőtlen gazdálkodást, a hit általi szavazatszerzést, melynek manapság nap mint nap tanúi lehetünk.
Nekem Karácsonnyal sincs bajom, eltekintve attól, hogy azzal a választói tömeggel, amelyet főpolgármesterként, az ellenzéki összefogás eredményeként (!) maga mögé tudott állítani, nem tud és nem is akar élni. Azóta sem konfrontálódik, nem vállal kockázatot. Talán nem bízik abban, hogy az őt megválasztó tömegek mögé állnak, amikor a kormány esetleg megpróbál keménykedni. Ezzel kockáztatja azt is, hogy az ellenzéki összefogás valóban egységbe tömörülve sorakozzék fel mögötte. Most viszont elvárja hogy a választók az ő személyét támogassák, csak épp semmit nem tesz érte. Nevezett kormány meg röhög a markába. Sokan nem értik, nem is sejtik, mi lehet itt, ha – (stílszerűen – Adja Isten!) – győz az egyesült ellenzék. Itt akkor nem lesz elég a puha furkósbot. Itt akkor harc lesz, mert Orbán gondoskodni fog róla, hogy az új kormánynak percnyi nyugta se legyen. Az állami egyetemek, iskolák, közkórházak eközben lerohasztva, a rendőrség nagyja szélnek eresztve, a hadsereg meg enyhén szólva sem bevethető.
A „beszéljük meg Orbán Viktorrral!” szkéné meg egyszerűen fel sem vetődik. Ahogy Vidnyánszky acélkeménységű érvelése mindent vitt: majd ha neked is hat gyereked lesz… (azt nem tudjuk hány alomból!). A kedves mosoly és a békülékeny hangnem szerintem édeskevés lesz.
De nem is ez a leginkább aggasztó abban, ami itt az elmúlt napokban történt. Azt láttuk, hogy miközben a pártok megállapodása arról szólt, hogy nem támadják egymást (ha tetszik, akkor egymást nem támadják!), a győztes mögé pedig mindenki beáll pártállástól függetlenül (!), most valami más van. Háttéralku, miniszterelnök-helyettesség, nyalom a szád, Dobrevvel nem lehet, Gyurcsány… Ilyesmik.
Lényegében két dolog az, ami sokakban megütközést kelt, és így bennem is. Az egyik az, hogy nem erről volt szó. Úgy volt, hogy az első három egyénileg újra megmérkőzik majd a második körben, hogy az eredmény megbízható legyen. Az fel sem merült, hogy az első körben győztes védje meg magát, a második és harmadik ellenében. Már ha tudja. A másik, hogy az első kör két vesztese, akik közül MZP láthatóan képtelen veszíteni, holott még nem is veszített, mert egy kör hátra van, ugyanazt a mantrát nyomja, amit a Fidesz. Gyurcsánnyal nem lehet! A felesége az ő terheit cipeli. Vele sem lehet. Igaz, hogy a DK a legnagyobb ellenzéki párt, de velük sem lehet. Vagyis Orbán legyőzhetetlen. Kész, passz. Akkor meg mit erőlködnek?! – kérdem én és joggal.
A fő probléma ráadásul nem is itt van. Még csak nem is abban a kényszeres belemagyarázásban, hogy de hiszen az egyéni jelölteknél is a DK meg a Jobbik egymás javára stb. Aki ezzel érvel, annak gőze nincs a választási taktikáról. Olyan közös egyéni jelöltet kell kiállítani a Fidesszel szemben, aki biztosabban hozza a helyi szavazatokat. Aki ezzel érvel, az azt sem érti, hogy mi a miniszterelnök-jelöltek előválasztásának célja. A miniszterelnök-jelölt lényegében, ha komolyan vesszük a dolgot, maximum listavezető lesz a közös ellenzéki listán. Amire egyébként Márki-Zay és Karácsony mint polgármesterek elvben fel sem kerülhetnek a jelenleg hatályos választási törvény értelmében (!). Hacsak le nem mondanak a fő/polgármesterségről. Azt meg, hogy végül ki kap kormányalakítási megbízást, az fogja eldönteni, hogy melyik párt adja majd a legnagyobb parlamenti frakciót.
Még győzelem esetén is kevéssé valószínű, hogy a mikroszkopikus méretű Párbeszéd, a sajnálatosan elkopott MSZP-vel, pláne MZP mozgalma, amely legfeljebb a függetleneket erősítheti majd a Tisztelt Házban, saját erőből képes lenne miniszterelnököt állítani, pláne kormányozni.
Sajnálatosan ez az egész cirkusz, ami most az ellenzék sorain belül zajlik egyetlen politikai tényezőt erősít, ez pedig Orbán és a Fidesz. Joggal vetődik fel a kérdés: tényleg szükség volt erre, vagy ez volt a valóságos hátsó szándék?! Egy sikeres előválasztási kampány és akció után bebizonyítani, hogy az ellenzék gyenge és széthúzó, képtelen valódi együttműködésre, hiszen egy ilyen álproblémából is képes válsághelyzetbe kormányozni magát. Márpedig győzni csak együtt lehet. Karácsony és Márki-Zay forgatókönyvéből pedig csupán egyetlen lényeges ám cseppet sem elhanyagolható elem hiányzik. A választók akarata. Gondolkodjunk, Béláim!
