Toroczkai László saját magát nevezi így. Mikor ezt olvastam rögtön az igazságos Mátyás király jutott eszembe, meg az, hogy huncut, aki meg nem eszi a kenyerét. Az ám, csakhogy ez az egész párhuzam oda futott ki, hogy éppen a minap hallottam valamelyik történésztől, hogy ez a Hunyadi Mátyás nem is volt olyan nagyon igazságos, viszont jól használta fel a szájhagyomány útján terjedő legendákat. Saját magáról terjesztette el, hogy ő maga az igazság bajnoka, nem mellesleg nagy nőcsábász és kitűnő szerető. Ügyes, mondhatnánk, már csak azért is, mert a legenda túlélte a királyt, és – mint láthatjuk – a mai napig él és virágzik, mint az örök és megbonthatatlan orosz-magyar barátság.
De mi Toroczkai Lászlóról elmélkedünk ehelyt, aki, mint említettem volt, az igazság embere. Számomra eleve gyanús, ha valaki kisajátítja magának a mindentudás képességét, hiszen mi mást jelenthetne ez a titulus, mint azt, hogy ő mindenről IS tudja, hogy igaz vagy hamis. Rögtön ide is idézném Albert Einsteint, akiről senki, még a legnagyobb ellenszenv esetén sem mondhatná, hogy buta ember volt. Ő mondta: „A zseni tisztában van saját határaival, az idióta ezt a kellemetlenséget hírből sem ismeri.” No, jó! Megengedem, hogy Toroczkai nem is arról akar minket meggyőzni, hogy ő zseni lenne. Lényegében és valójában azonban gőzöm nincs arról, hogy ez a Toroczkai miféle ember. Azt tudjuk róla, hogy az 1956-os forradalom utáni büntetőeljárásokban magát kitüntető Tutsek Gusztáv Vazul dédunokája. A vérbíró ítélte halálra például Mécs Imrét is. Toroczkai ezt a traumát saját bevallása szerint máig nem tudta feldolgozni. Nem a Mécs Imre ellen hozott ítéletet, hanem a vérbíró dédpapa rokonságát. A fanatikus vérbírónak egy fanatikus neonáci dédunokája van. Továbbá az igazságos vérbíró dédunokája is az igazság embere lett.
Mindez arról jutott eszembe – mert egyébként eszembe nem jutott volna e miatt az illető miatt írásba fognom –, hogy milyen is lehet az „igazság” ebben a mi mai magyar világunkban. Milyen az igazságszolgáltatás? Van-e egyáltalán? Lehet-e ott igazság és annak jogszerű szolgáltatása, ahol a jogszabályok éjfélkor fogannak meg, és két nap múlva már lepkefingot sem érnek? Más szóval: ahol az igazságot egyedül a különleges jogrend ura, a szuverén személye hordozza és teszi közhírré a vazallusai által. Van-e ott igazság és jog, ahol az elkövetőnek a PÁRTHOZ való viszonya határozza meg azt, hogy indítanak-e ellene eljárást? Hogy abban az eljárásban előzetes letartóztatásban vesz-e részt, vagy szabadlábon hagyják, és így lehetőséget teremtenek számára a bizonyítékok eltüntetésére és/vagy a tanúk befolyásolására? (Völner Pálra gondolok.) Hogy az az eljárás még megdönthetetlen bizonyítékok esetén is akár húszonöt évig elhúzódhat (a Fenyő gyilkosságra gondolok például). Arra gondolok, hogy milyen igazságszolgáltatás az olyan, ahol a tucatnyi terrorista támadás dacára, tizenhét éves büntetése ellenére a köztársasági elnök megkegyelmez az egyik vezető neonácinak (Toroczkai egyébként harcostársaként említi!). De legalább a szólásszabadság nem sérül. A kegyelemben részesült ugyanis alig pár nappal szabadulása után már teltházas előadásban hirdetheti a nézeteit. Azon meg már tényleg csak kínosan röhög az ember, amikor a bűntársai által kis híján agyonvert áldozat elbábozza, hogy az ő merénylői már eleget szenvedtek és kegyelmet kér számukra a jó elnökasszonytól. Ő meg megadja. Milyen igazságszolgáltatás az olyan, ahol az „igazság embere” gondol egyet és leutazik Baracskára, hogy a baracskai börtönből kiszabadítsa a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetőjét, László Attilát. Mert megteheti. Hogy hogyan és miképpen, hogy hol van a rendőrség, a BV Intézet igazgatója és személyzete, hogy senki nem lép fel ez ellen?! – ezekre a kérdésekre én nem tudok válaszolni. Valakinek viszonválaszolnia kellene. Mármint egy jogállamban.
Tudjuk, persze, hogy Magyarország már régen nem az. Ennek a kis írásnak a végére nekem – sok egyéb mellett – még maradt egy érdemi kérdésem. Emlékezetes, hogy ez a Toroczkai, az „igazság embere” a Mi Hazánk nevű ultranacionalista (vö. neonáci) szervezet elnöke korábban Ásotthalom polgármestere volt. Az illegális határsértők elfogására még fegyveres őrséget is szervezett a falu lakóiból. A migránsokkal szemben kérlelhetetlenséget hirdető expolgármesternek ma már egy szava sincs arra, hogy a nagyközség területén az embercsempészek úgy járkálnak ki-be, mint a huzat a házban. Elhagyott autóroncsok mutatják a csempészek útvonalát. Sem a hajdani polgármester, sem a térség Fideszes (!) országgyűlési képviselője, Mihálffy Béla, nem érezte még úgy, hogy ebben az ügyben tenni kellene valamit. Meg kellene szólalni legalább. Odafordulni esetleg a belügyminiszterhez, a miniszterelnökhöz…
Ja, hogy hiszen éppen ők bocsátották egyik napról a másikra szabadon az elfogott embercsempészeket is?! Lehet, hogy ebben az ügyben meg az az igazság, hogy az embercsempészet a kormány (és a Mi Hazánk!) potentátjai számára ma már sokkal inkább jó üzlet, semmint a mi hazánk érdekeinek és biztonságának veszélyeztetése.
Forrás: Újnépszabadság
