Pár nappal ezelőtt az RTL klub ismételten műsorra tűzött egy 1988-ban készült dokumentumfilmet. A majd’ háromórás beszélgetés a Farkas Vladimir nyilvános vezeklése címet viselte és a Fekete Doboznak mondott köszönetet a szerkesztő, az (ismételt) bemutatás lehetővé tételéért. A Fekete Dobozról, azt kell tudni, hogy végig dokumentálta a rendszerváltás folyamatát. A szerkesztősége 1990 őszéig dolgozott együtt. Feloszlásakor a Fidesz-alapító Pesty László, aki első perctől a szerkesztőségben dolgozott, megalapította a Pesty Fekete Dobozt.
Az említett dokumentumfilmben Farkas Vladimir, Rákosi Mátyás hadügyminiszterének Farkas Mihálynak a fia idézi fel „hősi” múltját: az Államvédelmi Hatőságnál (ÁVH) végzett tevékenységét. Aki akarja, itt visszanézheti. Tanulságos. AZ ÁVH volt Rákosi „kardja”. A hatóság munkatársai végezték el a piszkos munkát. Eltakarították az útból azokat, akik Rákosi hatalmát veszélyeztették vagy zavarták.
Nem is annyira a főhős meséje miatt hozom ide ezt a kordokumentumot, hanem a konklúziója miatt. Farkas ugyanis egy ponton azt mondja – szerintem meglehetősen álságosan -, hogy természetesen ő átérzi a személyi kultusz során végzett tevékenysége miatti felelősségét (bár erősen nehezményezte, hogy pont Rajk László újratemetésének napján vették őt őrizetbe!). Azt azonban bátorkodik leszögezni, hogy amikor a Rákosi-féle személyi kultuszban játszott szerepéről van szó, akkor az első ezerben sincs a felelősök sorrendjében. Vagyis lavabo inter innocentes manus meas, ártatlanul mossa kezeit, mint Pilátus, akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy nem Barabást, hanem Jézust ítélte kereszthalálra.
Napjaink ugyanennek a végjátéknak a dramaturgiáját vetítik előre. Többször leírtam már, és most sem habozok megfogalmazni, hogy Orbán Viktor főbűnös abban, hogy az Ukrajna elleni orosz háborúra sor kerülhetett. Orbán Putyin bűntársa. Tevőleges segítséget nyújtott ahhoz, hogy Ukrajna ne foglalhassa el a helyét az egyesült Európában, a védelmét garantálni képes NATO-ban. Ezzel orosz érdekeket szolgált és nyíltan akadályozta a minden államot megillető önrendelkezési jog érvényesítésének lehetőségét.
Orbán nem tehette volna ezt meg, ha nincs az ehhez szükséges politikai hatalom birtokában. A politikai hatalmát pedig – éppen úgy, mint Rákosi Mátyás – a módszeresen elcsalt választásoknak, a politikai terrornak és az állami szintre emelt, félrevezető és hazug propagandagépezetnek köszönheti.
Orbán az elmúlt tizenkét évben leplezetlenül támogatta Vlagyimir Putyin politikáját. Önmagát olyan reálpolitikusnak igyekezett feltüntetni, aki „tisztában van” az orosz-magyar kapcsolatok geopolitikai jelentőségével Magyarországra nézve. Ennek örve alatt folyamatosan az orosz érdekeknek megfelelően nyilatkozott, uszított, vétózott és szabotált az Európai Unióban és a NATO-ban is. Híveinek viszont folyton azt sulykolta, hogy ő űzte ki az oroszokat az országból, neki köszönheti az ország, hogy itt már nem állomásoznak többé orosz csapatok. Ő, az utcai harcos vívta ki a szabadságot. Tudjuk, persze, hogy ez is, mint általában minden, amit önmaga fényezésére állít, hazugság. Orbán egy gyáva ember, aki bármire képes, hogy a hatalmát, és ezzel együtt a lopott vagyonát és a szabadságát megőrizze. Egy gyáva ember, akit egy gátlástalan orosz hírszerző tiszt évtizedek óta valamivel a markában tart és bábként mozgat.
Most azonban eljött az a pillanat, amikor ez a kettős játék tovább már nem folytatható. Legalábbis nem úgy, ahogyan eddig: nyíltan. Az az európai és NATO közösség, amely eddig kényszerűen elfogadta Orbán különutasságát, most határozottá és egységessé vált vele szemben. Még legközelebbi szövetségese, Lengyelország is, magára hagyta, érthető okokból.
Nem is Orbánnal van a probléma. Mint mondtam, ő egy gyáva ember, aki világ életében szívesen tetszelgett a rettenthetetlen hős, a bajnok, a vezénylő tábornok szerepében. Jobb helyeken már a nagycsoport végére, de legkésőbb az általános nyolcadik osztály befejezésekor eltűnnek ezek a figurák az életünkből. Orbán azonban kiépített egy olyan bázist, amely szolgamód kiszolgálja őt és bűntársait. A hazaáruláshoz pedig felhasználták az államhatalom teljes gépezetét. Ezek a bűntársak egyébként néven is nevezhetőek, én itt és most nem pazarolom rájuk a papírt. Mindenki tudja, kikről van szó.
Ami pedig Orbán „stratégiai gondolkodását” illeti, amelyről komoly képpel beszélt: szögezzük le, hogy Oroszország és Magyarország között mindeddig egy EU- és NATO- barát Ukrajna létezett. Ezzel az Ukrajnával a magyar „diplomácia” módszeresen számolta fel a jószomszédi kapcsolatokat. Putyin győzelme esetén azonban az orosz politikai vezetés és hadsereg gondoskodni fog arról, hogy egy EU-ellenes és NATO-ellenes, oroszbarát keleti szomszédunk legyen. Mi fenyegeti jobban a magyar nemzet, a magyar emberek biztonságát, ha nem éppen ez az Orbán-féle „stratégiai gondolkodás”?!
Orbán a „Kelet” és a „Nyugat” közvetlen ütközőzónájává teszi Magyarországot.
Néhány hasznos hülye azzal érvel, hogy Putyin „nekünk ígérte” Kárpátalját. „Vesszen Trianon!”-üvöltik öklüket rázva. Szóljon már nekik valaki, hogy a másfél milliós lakosságot magának tudható Kárpátalján mindössze 150 ezer magyar él. Viszont több mint egymillió az ukrán nemzetiségűek száma! Rajtuk kívül még további nyolc nemzetiség él itt. Alig hiszem, hogy egy Putyin-barát ukrán kormány azzal kezdené uralkodását, hogy elcsatol területeket az országtól! Ezt már Janukovics vagy Porosenko is megtehette volna. Nem tette!
Most, amikor elérkezett az igazság pillanata, Orbán még mindig nem képes feladni. Az említett figurák, akik az ő hatalomban tartásán munkálkodnak, igazolják – és leginkább a putyini Oroszország felé teszik ezt –, hogy mindaz a pálfordulás, amit Orbán legutóbbi cselekedetei mutatnak, csak színjáték. Csak erős kényszer hatása alatt cselekszik.
Miközben a kollektív döntések mögött igyekszik elbújni és láthatatlanná válni, bábfigurákkal mondatja ki valódi gondolatait, mindazt, amit a putyini feladatmeghatározás szerint neki magának kellene most mondania, tennie. Már nem meri, nem teheti. Papp Dániel, Georg Spöttle, és Nógrádi György, Szíjjártó Péter, Menczer Tamás és Hollik István folytatják helyette, de a nevében és támogatásával az orosz propagandát.
Bizonyos Trombitás Kristóf például egyenesen hazaárulónak nevezi azokat, akik kiállnak Ukrajna mellett. Az ellenzék kritikáira a közmédiát uraló orosz propagandát illetően a Médiatanács figyelmeztetett, hogy a közszolgálati médiát ért politikusi kritikák „alkalmasak lehetnek a közvélemény megtévesztésére és a közhangulat indokolatlan felkorbácsolására”. Hogy is van ez, tessék mondani?! Ki téveszt itt meg kit?
Márpedig a Fidesz-kormány által finanszírozott médiából, és a köztévéből dől az oroszbarát, Ukrajna ellenes propaganda. Tovább hülyítik a népet. Mindeközben több százezerre rúg a határainkon belépő menekültek száma. A 2015-ös „gyilkos migráns-áradat” a mostanihoz képest picinyke hullámzásnak tűnik. Bakondy mester sehol, a menekültekről szóló jelentések eltűntek. Putyin ismét ugyanazzal támadja az Európai Uniót, mint a szíriai háború idején. Az Asszad elleni felkelők kibombázásával ártatlan civil menekültek tízezreit zúdította Európára. Most ártatlan ukrán (!) és magyar civilek menekülnek, akiket a Soros-ügynök civilek próbálnak ellátni az élethez leginkább szükséges dolgokkal. Arról azonban nem hallottam, hogy az egyébként mostanában üresen kongó Mészáros-, Orbán- és Tiborcz-szállodák és kempingek egymás sarkára hágnának, hogy a menekültek számára szállást biztosítsanak.
Azok, akik az orosz propagandát szajkózzák, akik Ukrajnát teszik felelőssé a háborúért, akik a mi utolsó csepp vérünkig védelmezik Orbán (és Putyin) aljas politikai játszmáit, egyszer majd számadással tartoznak az országnak. Erről jutott nekem eszembe Farkas Vladimir esete, aki az első ezerben sem volt benne a felelősök sorában. Ez olyan igaz, hogy tőle magától tudjuk.
Forrás: Újnépszabadság
