Eléggé uncsi a mai rohanó világban, hogy akármerre néz az ember, mindenütt abba a szerencsétlen négylábúba botlik. Országos és nemzeti a gyász. És a düh. Meg a bosszúállás igénye. Nem először jutnak el a felhergelt tömegek, na jó, néhányan a felhergelt tömeg tagjai, hogy végezni kell a gyilkossal. Mert a nyomorult vadász már gyilkossá lépett elő. Néhányan megtorpannak. Na jó, tudjuk, hogy nincs halálbüntetés, de akkor is…
Nekem meg beugrik a szerencsétlen juhász képe, aki reggel arra ébred, hogy nyolc gyapjast martak halálra a toportyánok. Sír, átkozódik, és szidja a vadászokat, hogy azok bezzeg hol járnak ilyenkor?!
No de egyáltalán! Mi ez a vadászat?! Úri passzió az, nem sport. Olcsó játék, hülyegyerekeknek. A vadászok mind gyilkos ösztönök kiélői! Meg kell tiltani a vadászatot. Le a gyilkosokkal! Nekem meg eszembe jutnak a cseppet sem veszélytelen vaddisznók, akik már a városok, sőt a főváros macskaköveit és flaszterját róják-túrják. A pánikba esett emberek vadászért kiáltanak, aki kilövi a gonosz állatot, majd pedig azért szórnak rá átkot, mert… Mindegy, miért.
Én nem vagyok vadász, de jártam az erdőt vadászokkal. Nappal és éjjel. Nagy kaland volt. Gyönyörű éjjel az erdő. Azért gyönyörű, mert a vadászok gondját viselik a vadállománynak. A kóbor és elvadult kutyákat is kilövik, mielőtt azok az őzeket, vagy gidáikat gyilkolni kezdik, halálra sebzik. A kóbor kutyák falkákba verődve rémisztgetik a városok falvak lakóit. Ha a gyepmester be tudja fogni, beviszik őket a telepre, majd – ha senki nem jelentkezik értük – három hónap múlva beteljesedik a sorsuk. Senki egy csepp könnyet nem hullajt értük. Másrészt vannak jó emberek, akik az egész életüket teszik fel arra, hogy ezeket az elbitangolt jószágokat életben és viszonylagos jólétben tartsák. Tisztelet érte. Őket is támogatni kellene.
Meg azokat a hajléktalanokat is, akiknek most már a napi egyszeri meleg étel sem jár. A kormány nem ad pénzt. Erről is olvastam egy-két írást az elmúlt héten, de biztosan nem érte el a méltatlankodók száma a kilőtt toportyán felett siránkozókét. Utóbbiból lényegében mindenkinek volt egy jó szava. Miatta már nemzetközi konfliktust is vizionáltak néhányan a Svájci Államszövetséggel.
A hajléktalanokról kissé kevesebb szó esik. Örvendezik ilyenkor a kormányzati propagandairoda, mert nem kell hülyeségeket adnia Horváth Szilárd vagy Kósa Lajos szájába. Van egy kis pihi.
Mielőtt bárki érzéketlenséggel vádolna, kijelentem, hogy nem vagyok az. Csupán a túlzások ellen emelem fel a szavam és igyekszem megmaradni a realitások talaján. Él bennem, itt legbelül egy fontossági sorrend. Ahhoz igyekszem igazodni, nem az indulataimhoz. És leginkább nem engedem, hogy a bundás nagy indulatok eltereljék a figyelmemet a valós társadalmi problémákról. Például arról, hogy hogyan fordulhat elő az, hogy Orbán százmilliárdokkal kitömött, hipermodern eszközökkel ellátott magánhadserege kell egy nyomorult vadász letartóztatásához, és akkor is rossz címre mennek. Ártatlan embereket vegzálnak. Szerintem ez is van olyan szégyenteljes, mint amit az a vadász elkövetett.
Címkép: Marabu/HVG
Forrás: Újnépszabadság