A délszláv háború idején Genfben éltem és dolgoztam, ahol a felek közötti (béke)tárgyalások döntő többsége is zajlott. Ezekre a tárgyalásokra tett pontot 1995-ben a Daytoni Megállapodás néven ismertté vált békeszerződés.
Az eset, amiről most szeretnék megemlékezni, 1991-ben történt. Kemény és gyilkos csaták dúltak Szerbiában, Horvátországban, Boszniában és Szlovéniában is. Lényegében valamennyi nemzetiség részt vett a harcokban. Mindegyiknek a Jugoszláviától (a Nagyszerbiától!) való elszakadás, az önálló államiság megteremtése volt a célja. Egyetlen olyan náció volt, amely nem volt hajlandó csatlakozni
egyik oldalhoz sem: a magyar. A Milosevics által felügyelt Vajdaságból megkísérelték ugyan a magyar fiatalokat besorozni a harcoló szerb alakulatokba, ez azonban kevés sikerrel járt.
Ebben a politikai helyzetben érkezett Genfbe a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke. Ellátogatott a magyar ENSZ Misszióra is, találkozott a munkatársakkal, a nagykövettel. Kifejezetten kérte, hogy ne verjük nagy dobra, hogy ő velünk kapcsolatba lépett, de az ismert körülmények miatt nem volt neki kihez máshoz fordulnia. Elmondta, hogy aznap délután találkozik az ENSZ Menekültügyi Főbiztosával. Mivel azonban az angol tudását egy ilyen megbeszéléshez nem
érezte elég erősnek, megkérte a nagykövetet, hogy adjon mellé egy kísérőt, aki esetleg tolmácsolni is tudna.
A főnököm engem küldött, mivel a főbiztos asszony velem még sosem találkozott. Lelkemre kötötte, hogy szóba se kerüljön, hogy a magyar misszión dolgozom.
Elmentünk hát a japán Ogata Szadako asszonyhoz. A főbiztos érdeklődéssel hallgatta az elnök úr tájékoztatóját a Délszláv helyzetről, én meg igyekeztem a legjobb tudásom szerint tolmácsolni az általuk elmondottakat.
Elérkezett azonban egy pillanat, amikor elakadt a szavam. Képtelen voltam egy hangot is kinyögni. Csak néztem magam elé. Az elnök úr ugyanis azt mondta, hogy ha a szerbek vagy a horvátok megtámadnák a vajdasági magyar közösségeket, akkor 2-300 ezer ember valószínűleg azonnal megindulna a közeli magyar határ felé és Magyarországra menekülne. Én ott helyben azonnal átéltem és átéreztem ezt a lehetőséget, és azt is, hogy mit jelentene ez nekünk, az országnak, és nekik, a földönfutóknak.
Ez a történet jutott nekem eszembe pár napja, amikor Orbán Viktor arról beszélt, hogy mennyi menekültet fogadtunk mi be a Délszláv háború idején. Néhány ezret, de ő több tízezerről beszélt. Meg azt is mondta, hogy Oroszország esetleges inváziója esetén hatalmas menekülttömeggel kellene számolnunk. „Háború esetén százezerszám, akár milliós nagységrendben érkeznének menekültek Ukrajnából, és az alapjában rajzolná át Magyarország politikai és gazdasági helyzetét. Emlékezzenek,
az 1990-es években a volt jugoszláv területekről érkeztek több tízezren, és az sem volt könnyű. Ukrajnából sokkal többen jönnének, alighanem a visszatérés reménye nélkül.” Megnyugtatott azonban mindenkit, hogy aggodalomra semmi ok, mert a „kijelölt állami szervek megkezdték a felkészülést. Magyarország háborús végkifejlet esetén is rendelkezik megfelelő forgatókönyvvel és akciótervvel”.
Én meg azt gondoltam rögtön, hogy a magyar miniszterelnök nem tudja, hogy mit beszél. Egyrészt reális lehetőségként számol egy súlyos, nagy méretű háborús válsággal a magyar határok mentén. Másrészt ugyanez a magyar miniszterelnök néhány évvel ezelőtt arra nem volt képes, hogy tranzit útvonalat biztosítson néhány tízezer gazdasági menekültnek.
Az elmúlt évek során mereven elzárkózott az uniós kvótarendszertől, amelynek célja a kevesekre nehezedő nagy terhek arányos elosztása lett volna. Mint emlékezetes 2015-ben hazánknak első körben 1 294 menekültet kellett volna beengednie. A következő két évben (!) a menekülthullám által leginkább érintett Olaszországtól
306 főt, Görögországtól 988 főt kellett volna átvenni. A hazánkra jutó rész tehát elvileg összesen 2353 menekült befogadását jelentette volna.
Orbán azonban a menekültválságra építette fel a teljes választási ormánypropagandáját és a Soros-ellenes gyűlölet-kampányát. Sorost nevezte meg ugyanis a migráció fő felelősének. Valójában azonban már akkor is nyílt titok volt, hogy Putyin Oroszországa akarta felhasználni az általuk generált menekültáradatot arra, hogy legyengítse és gazdaságilag tönkretegye az EU tagállamait. Orbán demonstratívan még két pert is indított az EU kvóta-tervei ellen az Európai Bíróságon. Mind a kettőt el is veszítette. Igaz, hogy mire a második perben döntés született, a kvóta-kérdés lekerült a napirendről. Nem úgy a magyar emberek menekültekkel való riogatása, ami máig változatlan erővel
tart.
Most pedig ugyanez az Orbán Viktor azt állítja, hogy akár 1 000 000 (egy millió) háborús menekült is eláraszthatja Magyarországot Ukrajna felől. És neki erre tervei vannak. Az illetékesek pedig megkezdték a felkészülést. Mire? Hogy az egyik napról a másikra 10 százalékkal megnövekvő népességet ellássa szállással, élelemmel, ruházattal, kórházakkal és más egyéb szükségletekkel?! Egy olyan országban, ahol tizenkét éve módszeresen a „migránsellenességre” trenírozzák a népeket?!
Reménykedjünk, hogy van egy B-terv is, mert ép eszű ember erre kínosan csak annyit tud kinyögni, amit a humor ma élő egyik legnagyobb klasszikusától, Besenyő Pista bácsitól tanultunk: Hát noooormális?!
Címkép: Menekültek Görögországban
Forrás: Újnépszabadság