Életpályám egy viszonylag rövid szakaszában volt nekem egy kedves kollégám. Csupa nagy vagány dolgozott körülötte, mert a bűnügyi és életvédelmi nyomozók már csak ilyenek. „Mindent is” tudnak. Viszi őket a lelkesedés, az elismerés és a siker iránti vágy. Ez persze lehet egy erős motiváció, de sosem helyettesítheti az átgondolt, tervszerű munkát. Ez az én barátom éppen ezért az osztályvezetői irodája melletti fogasra jól látható, nagy betűkkel írt táblát helyezett el. Az volt ráírva: „A nagy mellény helye.” Aki elfelejtette volna kint hagyni a méretes ruhadarabot, azt udvariasan kiküldte.
Megmutatta neki a táblát és megkérte, hogy a mellény nélkül szíveskedne visszafáradni, ha valami dolga, beszélni valója van vele. Értelmes emberek voltak a munkatársai, hamar megértették, mi az elvárás.
Ez jutott eszembe nekem, amikor – még a múlt hét pénteki, híveinek tartott rádiós igehirdetésén – a magyar miniszterelnök azt találta mondani, hogy „nem Magyarország dolga, hogy a világpolitika nagy ügyeit elrendezze, ez nem a mi méretünkre van szabva, nem a mi zakóméretünk”. Meglepett volna ez a látszólagos szerénység, vagy nevezhetnénk akár őszinteségi rohamnak is, ha nem egy olyan ember mondja, aki tizenkét éve ugrál itt az orrunk előtt saját személyét korszakos világpolitikai tényezőként
beállítva. Ennek betudhatóan kemény munkával sikerült elérnie, hogy ma már egyetlen komoly európai vagy amerikai politikus sem áll vele szóba, vagy ha mégis, gyorsan megfogalmazza erős fenntartásait és elhatárolódását. Nehogy már egy kalap alá vegyék Orbánnal, ezzel a szalonképtelen magyarral. A mértékadó politikusok nem is leplezett fanyalgása természetesen kihat az általa vezetett kormány tagjaira is. Egy a tábor egy a zászló…
Nyilván nagy várakozás és tervezgetés előzte meg tehát azt a látogatást, amelyre a Visegrádi 4-eket Londonba invitálták egyeztetésre. A jelek persze eleve nem voltak kecsegtetőek, a Londonba vezető út vad, tüskés rekettyésen keresztül vezetett és durva kővel volt borítva. Mire ugyanis március 8. elérkezett, addigra a hajdan baráti kompánia szétesett. A korábban egy húron pendülő, vidám cimborák között azonban már 2017-ben mutatkoztak feszültségek. Előbb a szlovákok kezdtek berzenkedni amiatt, hogy Orbán és Kaczinsky a csoportot unió ellenes képződménynek igyekezett
beállítani, aztán már a cseheknek sem tetszett ez az egész „nemzetállam-Varsó-Budapest tengely”. A szlovákok azt sem nézik jó szemmel, hogy a magyar kormány mostanában területvásárlásokkal akarja „visszafoglalni a Felvidéket”.
Az igazi szakadást azonban az orosz-magyar kapcsolatok, és Orbán Putyin iránti mély barátsága, szabad szemmel is jól látható elköteleződése idézte elő. A szlovákok és a csehek mindmáig nem bocsátották meg az 1968-as szovjet inváziót, a lengyeleknek pedig több száz éves elszámolásuk van az oroszokkal, amit a II. világháborúban elkövetett szovjet-orosz rémtettek csak tovább mélyítettek.
Vagyis a V4-ből háromnak finoman szólva sincs oka elnézőnek lenni az Ukrajna ellen területszerző háborút folytató Putyinnal és Oroszországgal. Magyarországgal ellentétben tehát ez a V3 szinte azonnal és vonakodás nélkül támogatott minden orosz és európai szankciót. Fegyverekkel és önkétesekkel is készek segítségére sietni Ukrajnának.
Nem úgy Magyarország, pontosabban Orbán Viktor, aki mind a mai napig csak erős kényszer hatása alatt hajlandó hozzájárulni bármiféle kollektív lépésben való magyar részvételhez. Teszi ezt a tőle megszokott demagógiával, a nemzeti érdekekre hivatkozó hazug és ízléstelen populista szöveggel.
Pár napja az egyik legnagyobb lengyel lap, a Rzeczpospolita (RP) főszerkesztő-helyettese, Michal Szuldrzynski keményen kirohant Orbán ellen. Miközben Orbán állítólag elítéli az orosz agressziót, Lengyelországot kalandorsággal vádolja. Varsó ugyanis Orbán szerint „vehemensen” bővítené a NATO határait. Ezzel a magyar miniszterelnök „rozsdás késsel szúrja hátba” Lengyelországot. Tudjuk, mert ismert, hogy Orbán folyamatosan mondvacsinált okokra hivatkozva, az orosz érdekeknek megfelelően akadályozta meg Ukrajna NATO és Európai Uniós csatlakozását. Hiába próbálja a domináns magyar propaganda-kánon eltagadni, Orbán az orosz érdekeket képviselte a NATO-ban és az EU-ban folytatott bomlasztó tevékenységével és ezzel hozzájárult az ukrajnai háborúhoz.
Szuldrzynski nyíltan ki is mondja: a lengyel jobboldalnak sürgősen választ kell adnia arra a kérdésre, hogy érdemes-e fenntartania ilyen (magyar-lengyel) szövetséget a háború után.
Ilyen előzményekkel ült le Boris Johnson tegnap a négy kormányfővel. Nem tudom, hogy a brit miniszterelnök mit várt ettől a beszélgetéstől. A magyar miniszterelnök által a találkozóról kiadott szűkszavú, látszólag semmitmondó nyilatkozat azonban napnál világosabban mutatja, hogy Orbán tartja magát a Putyinnak tett ígéreteihez. Láthatólag semmi olyan közös fellépésbe nem volt hajlandó belemenni, amely súlyos károkat okozhat az orosz despotának.
Az Unió tagjainak többsége ma már hajlik arra, hogy lekapcsolódjék az orosz gázról és kőolajról, ha ez Oroszország megfékezésének az ára. Az USA az erre vonatkozó döntések nagy részét már meghozta, sok amerikai cég el is hagyta az orosz piacot. Orbán ennek ellenére megpróbál az orkánban széllel szemben vitorlázni. Szóról szóra idézem a találkozóról kiadott magyar miniszterelnöki nyilatkozat idevágó szövegét: „…világossá tettem, hogy mi elítéljük Oroszország fegyveres támadását, elítéljük a
háborút is, de azt nem fogjuk hagyni, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg, ezért a szankciókat az olaj és a gáz területére nem szabad kiterjeszteni. Magyarországra a kőolaj és a földgáz nagy része Oroszországból érkezik, és a magyar családok 90 százaléka pedig gázzal fűt. Gáz és olaj nélkül egyszerűen nem működik a magyar gazdaság.” Nem tudjuk persze határozottan állítani, hogy így történt. A magyar kormány ugyanis az elmúlt napokban lényegében óránként tett egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatokat.
Első ránézésre ez egy látszólag tiszteletre méltó, nemzeti érzelmű, hazafias nyilatkozat. Ha azonban többször elolvassuk és értelmezzük, akkor világossá válik, hogy a háború ára Orbán Viktor számára nem az ukrán nők, férfiak és kicsi gyerekek élete. Az őt nem érdekli, hidegen hagyja. A lebombázott városok és felégetett falvak sem hatják meg. Az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba azt kérte „minden tudatos embertől a világon”, hogy követeljék az Oroszországgal fenntartott kereskedelmi kapcsolatok felszámolását. Orbánt azonban nem érdekli „az orosz gáz és kőolaj vérszaga” sem. Vélhetőleg azért nem, mert az oroszoktól való nagyfokú függőséget éppen Orbán Viktornak köszönhetjük.
Ahogy rohamosan közeledik a választások napja láthatóan retteg attól, hogy tovább fokozza a választókra nehezedő már most is óriási és kiábrándítóan ható terheket. A forint árfolyama történelmi mélységekben. A 2022-re betervezett éves államháztartási hiány 50%-át már február végére sikerült „teljesíteni”. Az árak, beleértve az élelmiszerek és az üzemanyagok árát is, soha nem látott magasságokban. Egyes szakértők az államcsődöt prognosztizálják. Magyarország nemzetközi megítélése Orbán számára momentán nem oszt, nem szoroz.
Rendőrségi forrásokból tegnap megtudhattuk, hogy a szegény a koldustól lop. A pályaudvarokon magyarok lopják az ukrán menekülteknek gyűjtött adományokat. Az elmúlt 12 évben az Orbán által oly határozottan képviselt magyar érdek, amelynek védelmében ő bármely pillanatban kész sorompóba állni, nem egyéb, mint az ő saját, egyéni érdeke. Harc a túlélésért, az összeharácsolt vagyon védelmében. E harc eredményeképp pedig a magyar nép, amelyre lankadatlanul hivatkozik,
korábban soha nem látott szegénységbe és morális mélységekbe süllyed. Mindennél nagyobb tiszteletet érdemelnek azok, akik e „korszellemnek” ellenállva megőrizték az emberségüket, segítőkészségüket, becsületüket és tisztességüket.
Orbán tegnap nyilván azért rohant boldogan Londonba, mert azt remélte, hogy a Brexitet levezénylő Boristól kap némi muníciót az Unió ellen. Mára viszont nyilvánvalóvá vált, hogy megint egyedül maradt. A megbeszéléseken Boris Johnson brit miniszterelnök is meggyőződhetett arról, hogy a világpolitika nagy ügyei valóban nem Orbán méretére vannak szabva. Ez nem az ő zakómérete. Még akkor sem, ha a nagy mellényt most sem hagyta kint, az ajtó melletti fogason.
Boris Johnson és a V4
Forrás: Újnépszabadság
