Észre tetszettek venni, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb teret nyer a harmadik világháború mint világpolitikai lehetőség? Vizsgáljuk meg kicsit közelebbről ezt a problémát. Igyekszem nem túl hosszú lenni.
Emlékezzünk vissza, hogyan is indult ez az egész. Kezdődött, ugye, a Krím elfoglalásával. Egészen másképp alakulhatott volna Oroszország sorsa, ha 2014-ben nem nyílik hirtelen lehetőség az Ukrajnához tartozó Krím félsziget elfoglalására. Putyin népszerűsége mélyponton volt, az oroszok nagy része ugyanis nem akart újabb örökös vezetőt. Putyin azonban megmutatta, hogy ő az egyetlen, aki az “orosz érdekeket” képviselni tudja, és amit meg akar szerezni Oroszországnak, azt ő meg is fogja szerezni. Itt mindjárt felhívnám a figyelmet egy érdekességre. A diktátorok mindenkor a “nemzeti érdekre” hivatkoznak. Ez rendszerint egybe vág az ő érdekeikkel és politikai céljaik megvalósításával. Mindenesetre a Krímet még valahogy lenyomták a világ torkán. Ukrajna sem rúgkapált nagyon, végül is az ott élő lényegesen nagyobb orosz nemzetiségű népesség hűségére és támogatására nem igazán számíthatott. Az oroszok számos megállapodást felrúgtak a status quo megváltoztatásával, de a világ némi zsörtölődés után beletörődött a helyzetbe.
A The Moscow Times című moszkvai hetilap akkoriban azt írta, hogy Putyinnak lépnie kellett, ha meg akarta őrizni hatalmát. A Krím félsziget elfoglalásának a lehetősége szinte a semmiből esett az ölébe. „Ha Ukrajnában 2014 tavaszán nem döntik meg az oroszbarátnak számító Viktor Janukovics államfő hatalmát, valószínűleg nem is került volna sor a katonai akcióra. Pár hónappal korábban fel sem merült a Krím annektálásának a lehetősége” A Janukovics utáni kormányok nem érezték magukat elég erősnek ahhoz, hogy Ukrajna visszaszerezze elcsatolt területeit. Mikor Zelenszkij megválasztását követően komolyan felmerült az ország NATO-hoz és az EU-hoz való csatlakozásának lehetősége, Putyin már megint alulról szemlélte a népszerűségi lista mutatóit.
A hegemónia megőrzésére már volt recept. Bántják a magyart, akarom mondani az oroszt a náci-fasiszta Ukrajnában. Ki kell űzni a fasisztákat a Banderista Ukrán területekről. Itt azért jegyezzük meg gyorsan, hogy egyrészt Oroszországnak is megvannak a maga fasiszta szabadcsapatai, amelyek gyakorta rendeznek demonstratív és megfélemlítő vonulásokat Moszkva utcáin. Ez mindmáig semmiféle akcióra nem ösztönözte Vlagyimir Vlagyimirovicsot. Másrészt – és ezt azoknak, akik átvették az orosz narratívát – jó okunk van aggódni. Hiszen ha az ukránokkal végeztek, alkalmasint ide is eljöhetnek az oroszok, hogy elpáholják a mi neonácijainkat és fenntartsák a rendet.
A rendes évi belorusz-orosz közös hadgyakorlat helyébe lépő különleges katonai művelet (nem háború!) több mint egy éve tart. Előbb csak két-három megyében akarták megvédeni az ukránoktól az orosz ajkú ukránokat. Aztán már egész Ukrajna ellenséggé vált, mert a NATO és az EU gazdaságilag és fegyverekkel támogatta az agresszió ellen védekező országot. Már akkor fel-felvetődött, hogy Kijevig meg sem állnának. Megálltak. Akkor elkezdtek fenyegetődzni a nukleáris fegyverek bevetésével. Figyelem! Még mindig különleges katonai műveletről beszélünk. Aki háborút említ, azt évekre lecsukják. Nem mellesleg az orosz katonaság áldozatainak száma már a 200 ezer felé közelít.
Kiderült, hogy nukleáris háborúról szó sem lehet, és lényegében ez csak Ukrajna területére lenne korlátozható. Most a harmadik világháború rémképét vetítik az emberiség elé. Rettenetes pusztítás, ez már az egész világot érinti, nem csak az ukrán embereket, akik azért elég messze vannak még egy atomvillanás esetén is. Mindenesetre és szerencsére semmiképp sem látótávolságon belül. Az oroszok azonban már erejük végén járnak. Ember még csak lenne, de csak kiképzetlen ágyútöltelékeket tudnak kiállítani. A fegyver és a muníció is egyre kevesebb. A hadseregen belül erősödik az elégedetlenség, és azért minden tábornokot nem lehet véletlenül kidobni a tizedikről. A belső társadalmi feszültségek is fokozódnak, az ellátás akadozik, az ipari termelés jelentősen csökkent. A szankciók működnek! Oroszországnak éppúgy egyre nagyobb szüksége van a békére, mint Ukrajnának.
Talán még jobban rá van szorulva, mint Ukrajna. Putyin viszont nem távozhat bevert orral, nem vonulhat vissza legalább valami alibi győzelem legendája nélkül. Az ugyanis a totális bukásához vezetne, és még a háborús bűnösöknek kijáró bírósági eljárással is szembe kell néznie. Emlékezzünk a balkáni háború utáni időszakra. Az emberekben fel kell tehát ébreszteni a “békevágyat”, lehetőleg azelőtt, hogy Zelenszkij a
nemzetközi támogatás segítségével még a Krímet is visszafoglalná. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha a propaganda azt sulykolja az emberekbe, hogy békét kell kötni bármi áron. Inkább előbb, mint később. A béke pedig elérhető, ha Ukrajna lemond az elfoglalt területekről. Ha nem, akkor mind meghalunk!
Röviden ennek a propagandagépezetnek vált emeltyűjévé az oroszok által támogatott Toroczkai-féle és az Orbán Viktor-féle szélsőjobb is. Orbán vezénylete alatt pedig a teljes magyar kül-és belpolitikai gépezet Putyin túléléséért harcol. Mint már említettük, mindenek felett a “nemzeti érdek” vezérli a tevékenységüket. A saját túlélésükért vívott kétségbeesett küzdelem.
Forrás: Újnépszabadság