A múlt hét elején majdnem úgy tűnt, hogy a Magyar Tudományos Akadémiai tudósai végre karakánul kiállnak magukért és sokat sanyargatott közösségükért. Mi is lehetne erre jobb alkalom, mint az MTA alapításának 200. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi ülés május elején?
A bicentenárium igencsak megtépázott állapotban éri a magyar tudomány csúcsintézményét. Idén lesz a hatodik évfordulója annak, hogy megfosztották teljes kutatóhálózatától, most pedig már csak néhány formális lépés választja el attól, hogy ingatlanvagyona jelentős részét eladja az államnak.
A kormány persze azt ígéri, hogy ezeket az épületeket továbbra is az egykor az MTA alá tartozó kutatóintézetek használhatják majd, de az erre vonatkozó „garanciák” finoman szólva is bizonytalanok. Sokan attól tartanak, hogy az értékes ingatlanoknak legalábbis egy részét végül értékesíteni fogják, és a jövőben nem a magyar tudományt szolgálják majd. Így eshetett meg az a csúfság, hogy története során először akadémikusok perlik az MTA-t az ingatlanvagyon kiárusítása miatt. Ilyen előzmények után köszönt az Akadémiára a jelentős évforduló, amelynek ünneplésénél talán fontosabb elgondolkodni azon, hogy vajon kutatóhálózat és ingatlanvagyon nélkül hogyan lesz több az MTA az egyébként kivéreztetett és kiéheztetett tudományos élet felett lebegő súlytalan bölcsek tanácsánál.
Ezért is kapták fel sokan a fejüket április első napján, amikor a Válasz Online-hoz eljutatott állásfoglalásában az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya arról tájékoztatott: amennyiben Orbán Viktor májusban meglátogatná az Akadémia alapításának 200. évfordulójára emlékező ünnepi ülést, tiltakozásul a résztvevők számottevő része elhagyná a termet. Ezt azzal indokolták, hogy Orbán Viktor március 15-én elmondott beszédében átlépte „azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át”. Az akadémikusok – köztük például Chikán Attila, az első Orbán-kormány minisztere – közleménye szerint erkölcsileg elfogadhatatlan, jogi felelősséget is felvető, az újkori történelmet ismerve pedig kimondottan veszélyes magatartás a különféle társadalmi csoportok nagy nyilvánosság előtt történő, uszító jellegű dehumanizálása.
Hamar csalódniuk kellett azonban azoknak, akik örvendezni kezdtek, hogy a magyar tudományos közösség legnagyobb tekintélyű szereplői végre a sarkukra állnak. Alig telt el egy nap a magyar sajtón végigfutó hír nyilvánosságra kerülése után, és a tudósok kitáncoltak a szokatlanul tökös, állítólag ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadott állásfoglalás mögül. Vagy legalábbis visszatáncolni látszanak. Nehéz eldönteni, mi is a szándék egészen pontosan, de nincs rá jobb szó: kínos.
A Válasznak írott második levelükben azt írják, az eredeti dokumentumot is jegyző osztály tagjai sem testületileg, sem egyénileg nem helyezték kilátásba kivonulásukat az ünnepi közgyűlésről, sőt, nem is fogadtak el ilyen értelmű állásfoglalást. „Szándékuk mindössze arra irányult, hogy figyelmeztessék erre a veszélyre az Elnökséget” – írják. Mit lehet erre mondani? Ezek szerint a kiemelkedő szellemi képességek nem járnak szükségszerűen együtt bátorsággal. De vajon mitől félnek még?
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. április 7-én.
