A szélsőjobboldalt régóta átszövik a titkosszolgálati szálak – mondja a Magyar Hangnak Csintalan Sándor, aki áldozata volt annak a támadássorozatnak, ami miatt Budaházy Györgyék börtönben ültek. Szerinte Budaházy kesztyűbáb és alapvetően gyáva ember.
(Kötöttfogás című műsorunk vendégével az interjúban tegeződünk, ahogy az adásban is szoktuk. Budaházy György és Csintalan Sándor nem ültek le vitázni, de a párhuzamos interjú lehetőségét elfogadták.)
– Mit éreztél, amikor kegyelmet kaptak Budaházy Györgyék?
– Horthy is kiengedte Szálasit, ennyi jutott eszembe. Ezen kívül nem éreztem semmit, mert tudtam előre, hogy ez lesz. Mondjuk, ezt csak a hülyék nem látták előre, mert itt arról van szó, hogy nem Budaházy György kapott kegyelmet, hanem az ügy, amit képvisel az elvbarátaival. A közvélemény már akkor tudomásul vehette volna, hogy ki lesz engedve, amikor szó nélkül átlépett mindenki azon, hogy Budaházy nem nyilatkozott egy riporternek a zsidó származása miatt. Biztos vagyok benne, hogy akkor már ő is tudta, hogy kegyelmet fog kapni, csak a Fideszre jellemző módon ezt az egészet egy ilyen alulról jövő kezdeményezésnek kellett álcázni. Teszem hozzá, ő, mint szereplő ebben a történetben egy kesztyűbáb, egy csinálmány, ahogy az általában a szélsőjobboldali körökre jellemző.
– Van egy narratíva, miszerint a Gyurcsány-kormány is használta, vagy legalábbis profitált ennek a körnek a tevékenységéből. Ezek szerint – ha nyilván máshogyan is – de erre készül az Orbán-kabinet is? Használni akarja a szélsőjobbot?
– A kérdés az, hogy lesz-e szüksége a mostani hatalomnak az államtól kiszervezett erőszakra. Ezen múlik majd minden. A szélsőjobb, soviniszta, etnonacionalista erők pedig évtizedek óta használva vannak, úgymond. Ezért is jó Stefano Bottoni könyvét olvasni, mert már majdnem elfelejtettük Nyakó István esetét Kubatov Gábor kopaszaival. Ez egy fontos és sikeres kísérlet volt, hogy a hatalom – nem az állam, ez nagyon fontos különbség! – hogyan képes a maga javára használni a kiszervezett erőszakot, ha az érdeke azt kívánja. Megvan az eszköze rá, és meg is hozza ezt a döntést, ha úgy érzi, szüksége van erre. Most túl azon, hogy ez miért és miként lehetséges, ebben nagy szerepe van annak is, hogy a majd’ egymillió magyar halálával végződő Horthy korszakról is csupán történelmi kontextusban vitázgatunk, morális értelemben abszolút nem lett kibeszélve ez az időszak. Csak azt a párhuzamot nézzük meg, hogy második világháború után míg Horthy békésen, megöregedve tud lébecolni a portugál tengerparton, addig Norvégiában a fasiszta, hazaáruló miniszterelnököt, Quislinget úgy kivégezték, mint a pinty. Ez is nagy különbség a két ország között, nem csak az olaj.
– A 2007-től a 2010-es kormányváltásig tartó időszakban te voltál az egyetlen, az akkori Fideszhez közel álló személy, akit szélsőjobboldali támadás ért.
– Igen, de ez nem volt előzmény nélküli, régóta hangoztattam a radikálisokkal szembeni kritikámat a nyilvánosságban, akár a tévéostrom, akár az antiszemita kijelentéseik kapcsán. Komoly sportértéke volt annak, hogy ezek a kijelentések egy jobboldali televízióban hangzottak el. És már akkor beszéltem arról, hogy miként is kapcsolódnak össze a magyar szélsőségek meg az oroszok.
– Budaházy György tagadja a megveretésedet is, állítja: a vallomása az ő verzióját erősíti.
– Persze, az én vallomásomban valóban az szerepel, hogy majdnem biztos vagyok benne, hogy Budaházy nem volt ott a megverésemnél – de azért mondtam ezt, mert gyáva embernek tartom, olyannak, aki az ilyen bűncselekménynél nem szokott személyesen megjelenni. Nem egy akkora hős, ennyi. A támadók is olyan bátrak voltak, hogy fekete csuklyában jöttek oda hozzám.
– Volt-e szerinted titkosszolgálati szála ennek a bűncselekmény-sorozatnak?
– Azt nem tudom, de hát a magyar szélsőjobboldalt keresztbe-kasul szőtték évtizedeken keresztül a titkosszolgálati szálak. Talán Csurka István MIÉP-je volt ebben egyedül kivétel.
– Ez a kegyelem melyik politikai erőnek jött jobban, a Mi Hazánknak vagy a kormányoldalnak?
– Az etnonacionalisták és soviniszták kapcsán én nem használom ezt a kifejezést, ugyanis az nem a mi hazánk, amit ők képviselnek. De egyébként amellett, hogy az ő oldalukon most nagy és látványos az örömünnep, a hasznon risztelnek a Fidesszel. Megágyaz egy olyan szituációnak, amikor szövetségre léphet ez a két tömörülés. Nemcsak a parlamenti szavazásokra értem: elég csak arra gondolni, hogy a hatalom nyilvánosságában kizárólag az antifák veréseiről volt szó a kitörés napi dáridó kapcsán, pedig bizony az erőszakos nácik is ott voltak akkor az utcán.
– Szerinted minek köszönhető, hogy miközben Orbánék Gyurcsány elszámoltatását ígérték meg, mégis Budaházyék voltak azok, akik évekre rács mögé kerültek?
– Nem állítanám párhuzamba ezt a két dolgot, legfeljebb csak annyira, hogy legalább az egyikük rács mögé került egy időre… A magyar politikában sokkal többeknek lenne rács mögött a helye, de hát ebben az országban soha nem derül ki semmi, csak kérdések vannak mindig. Nekem is volna: máig nem derült ki például, hogy 2006. október 23-án miért a Fidesz-gyűlés felé terelték a rendőrök a Bajcsy-Zsilinszky útról a tüntetőket? Két másik biztonságos útvonal is lett volna, de nem azt választották. Az az érzésem, hogy mint oly sok minden mást, az erőforrások fölött rendelkezőhatalmi elit ezt is együtt játszotta végig. Úgyhogy elmehet mindenki a jó büdös… na, oda.
– Ha már 2006. október 23-a: a már említett aznapi Fidesz-gyűlést Orbán Viktor a beszéde után sietve elhagyta. Mit kellett volna tennie?
– Egyértelmű: miután a népe ott volt, oda kellett volna állnia neki is. Szét kellett volna tárnia a karját, és odaállnia a rendőrök által megvert Révész Máriusz mellé, vagy elé akár. Ez ilyen egyszerű lett volna olyasvalakinek, akinek Orbán Viktor mondja magát. De hát nem az.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 23. számának (2023. június június 9–15.) nyomtatott változata.
