az ország középső részén 2024. április 14-én hajnalban. (Fotó: MTI/AP/Tomer Neuberg)
Megtörtént, amivel Teherán már két hete fenyegetőzik: az éjszaka során Irán drónokat és rakétákat indított izraeli területek ellen, amelynek egy kis része be is csapódott a zsidó állam területén. Hogy a világ figyelmét a támadás ennyire felkeltette, indokolt: habár Irán és Izrael már hosszú évek óta konfliktusban áll egymással, a mostani volt az első alkalom, amikor az iszlám köztársaság közvetlen támadást intézett Izrael ellen. Vagyis míg korábban Teherán a közvetítői – vagyis a libanoni Hezbollah, a palesztin Hamász, illetve a jemeni húszik – révén támadta Izraelt, ezúttal a saját területéről indította el az ukrajnai háborúból már jól ismert, iráni gyártmányú Sahid-drónjait, illetve a rakétáit. De mennyire jelent mindez fordulatot a két közel-keleti ország konfliktusában? És ami ennél is fontosabb: meddig eszkalálódhat tovább az iráni-izraeli konfliktus?
Hogy erre a kérdésre választ találjunk, mindenek előtt emlékeznünk kell arra, hogy Izrael az elmúlt években számos alkalommal mért már csapást iráni célpontokra, elsősorban szabotázsakciók formájában. Ugyancsak az izraeli titkosszolgálat akcióinak sorába tartoznak azok a merényletek, amelyekkel neves iráni atomfizikusokat likvidáltak az elmúlt időszakban. De az is köztudott, hogy Izrael az elmúlt tizennégy év során nem csak szíriai célpontokat támadott Izraelben, hanem az iráni fegyveres alakulatokat is, amelyek a kormányerők harcát segítették (a legutóbbi ilyen eset Razi Mousavi iráni katonai vezető likvidálása volt, amit Izrael egy légicsapással hajtott végre).
Irán háromszáz drónt indított Izrael ellen – Eszkaláció fenyeget, pedig senkinek sem igazán érdeke. Vasárnap délután döntheti el az izraeli kormány, milyen válaszcsapás szülessen.
Ami Teherán reakcióit illeti, a válasz meglehetősen visszafogott volt: a dörgedelmes és bosszúszomjas politikusi nyilatkozatok ellenére Teherán még csak meg sem kísérelt támadást végrehajtani Izrael ellen. Pedig az iszlám köztársaság már a születése óta ősellenségének tekinti Izraelt, ami mostanra egyfajta hitvallása lett a vezetésnek. Az izraeli szabotázsakciókra és célzott likvidálásokra Teherán minden esetben a közvetítőinek felfegyverzésével és kiképzésével reagált, ami olykor fájdalmas következményekkel járt Izrael számára. Az ilyen válaszreakciók azonban aligha elégítették ki az iráni rezsim keményvonalasait, akik a Forradalmi Gárdán kívül természetesen a politikai vezetésben is szép számmal megtalálhatók. Sőt, a jelek szerint a proxik révén való válaszcsapást az iráni társadalom egy része sem tarthatta elegendőnek, ami egyre kellemetlenebb helyzetbe hozta a nagy szavakkal előszeretettel operáló iráni felső vezetést. Majd következett október 7., vagyis a Hamász támadása Izrael ellen, ami után Benjamin Netanjahu kibővített háborús kabinetje teljes körű támadást indított a Gázai övezet ellen. Az izraeli előretörés – és különösen a rengeteg palesztin áldozat – az egész iszlám világot sokkolta, miközben a vezető politikusok tétlenek maradtak.
Senkinek sem érdeke a háború
És így érkeztünk el április 1-hez vagyis Izrael damaszkuszi légicsapásához, amelyben életét vesztette Mohammad Reza Zahedi, az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnoka is. Az eset után Irán ismét bosszút esküdött, amit a jelek szerint most már komolyan vettek Izrael szövetségesei is. Az elmúlt két hét során érkező hírszerzési jelentések nyomán a térségben lévő amerikai és brit erők alaposan felkészültek az iráni támadásra, amit jól mutat az általuk lelőtt iráni drónok és rakéták magas száma is.
Érdemes azonban megjegyezni, hogy az iráni támadás meglehetősen enyhe volt ahhoz képest, amire több szakértő is figyelmeztetett. Habár Izraelt a Vaskupola légvédelmi rendszer védi, az októberi események meglehetősen jól demonstrálták, hogy a rendszert túl lehet terhelni oly módon, ha egyidejűleg több ezer rakétát indítanak útnak a támadók. Irán most ennek töredékével támadott, ami jól mutatja, hogy Teherán valóban Zahedi halálára akart választ adni, és nem totális háborút indított. Ráadásul aligha kétséges, hogy Teherán számított arra, hogy Izrael szövetségesei már útközben lelövik a drónjaikat és rakétáikat Irak és Szíria felett, hiszen senkinek sem érdeke most egy újabb háború a Közel-Keleten. Ahogy az várható volt, az iráni csapás után Teherán diadalittasan számolt be az éjszaka történtekről, az iráni fővárosban pedig népünnepélyt rendeztek a „sikeres” bosszú örömére.
Irán még nagyobb csapással fenyeget, ha Izrael megtorolja az éjszakai támadást – A perzsa állam Amerikát is figyelmeztette.
Sok múlik a keményvonalasokon
Ezzel pedig elérkeztünk ahhoz, hogy meddig eszkalálódhat tovább a konfliktus az éjszakai fordulat. Itt az első változót kétségtelenül az jelenti, hogy az iráni vezetés ezzel a lépésével mennyire lesz képes elcsendesíteni a keményvonalasait, akik bosszúért lihegtek. A jelek szerint ez még a szerény eredmények ellenére is sikerült, ami valószínűtlenné teszi a folytatást. Azonban az izraeli oldal ítélete legalább ennyire fontos változó: amennyiben a mostani támadásnak magasak lesznek a veszteségei, az növeli a konfliktus eszkalálódásának kockázatát – annál is inkább, mert az izraeli vezetésben koalíciós partnerek formájában szintén megtalálhatók a keményvonalasok. Amit az izraeli áldozatok számáról tudunk, egyelőre azt mutatja, hogy a zsidó állam minimális veszteségekkel megúszta, ami csökkenti egy újabb válasz valószínűségét. A harmadik változó azonban jelenleg a legbizonytalanabb: ez pedig Izrael és Irán szövetségeseinek magatartása. Ahogy az elmúlt hat hónap során megtapasztaltuk, a nyugati országok, Irán, sőt még a libanoni Hezbollah sem volt érdekelt a gázai konfliktus kiszélesedésében, sőt inkább a Biden-adminisztráció dolgozott leginkább azon, hogy önmérsékletre bírja Izraelt.
Noha a szövetségesei most támogatásukról biztosították Izraelt, aligha kétséges, hogy az Egyesült Államoknak a legkevésbé sem hiányzik egy újabb konfliktus, miközben Ukrajna katonai ellátása is hónapok óta akadozik. A fenti három változó így azt valószínűsíti, hogy az éjszakai iráni támadás nem szélesedhet háborúvá.
Ám érdemes emlékeztetni arra, hogy a politikai aktorok nem minden esetben tekinthetők racionális szereplőknek, amit éppen az Ukrajna elleni orosz invázió mutatott meg a legvilágosabban. Így az izraeli vezetésben akár felül is kerekedhetnek azok a hangok, amelyek szerint az iráni légitámadások végre alapot adhatnak arra, hogy az iszlám köztársaságot egy katonai csapással évekre elrettentsék a hasonló akcióktól.
