A Rákay Philip-féle rizibizilovagokról, a propagandagyárról, a többséget visszatartó egzisztenciális szorongásról
– Több nyilatkozatában is kifogásolta, hogy magányos harcosként kell küzdenie, a szűkebb szakmától, de a magyar értelmiségtől sem kap támogatást. Most mintha ez megváltozott volna. A Rákay Philippel (magyarul Kálmán) való pengeváltásában többek között Gryllus Dorka, Hámori Gabriella és Dés László is ön mellé állt.
– Úgy tűnik, mintha tényleg megmozdult volna valami. Hogy egy ennyire jól fi zetett médiagépezettel az ember harcolni tudjon, ahhoz azért mindenképpen kellenek társak.
– Miért csak most szólaltak meg a társak?
– Az oktatással kapcsolatos botrányok, a tény, hogy a tanárokkal az állam feltörli a padlót, mindannyiunkat érint. A független színházak támogatásának drasztikus visszavágása után pedig a szakma sem hitetheti el magával többé, hogy vannak kiskapuk, hogy mindig lehet egy tyúklépésnyit hátrálni. Nem lehet. Mindenki sorra kerül. A mostani cél világos: tűnjenek el a független színházak, olyan ikonikus helyek, mint a Szkéné, vagy például Pintér Béláék és TÁP Színház. Ki kell tehát lépni a nyilvánosság elé, a médiatérbe, és számonkérni a döntéshozókat. Azokat, akik eddig csak lecsupaszították és kiéheztették a magyar szakmát, most viszont már szívük szerint mint kiérdemesült lovat le is vágnák. Lehetnénk többen is, akad még számos nagy nevű, világosan gondolkodó ember, közösen a médiasúlyunk is meghatározóbb lehetne.
– Lehet-e apolitikusság a visszahúzódás mögött?
– Nem az apolitikusság a lényeg. A színész azt szereti, ha szeretik. Nem örül, ha céltáblává teszik. Azt is megértem, hogy az embereket szorongással töltik el a sötét és tényleg kábé a nyilas időket idéző, jól fizetett megafonos kis senkik nemtelen, alpári piszkálódásai, karaktergyilkossági kísérletei. Szokták mondani, hogy neked könnyű, Ervin, te olyan vagy, aki visszaszól. Ez tévedés. Lehet, hogy az átlagnál harciasabb típus vagyok, valóban erre neveltek, de számomra is éppoly kockázattal és energiával jár hétről hétre kiállni ezekért az ügyekért és nyíltan vállalni a véleményemet, mint bárki másnak. És nemcsak hozzám fognak elérni, aki nem tesz lakatot a szájára. Szép lassan eljutnak mindenkihez.
– Beszéltünk a kollégái némaságáról. Még szembetűnőbb, ahogy a padlóra küldött tanárok nem vesznek részt saját érdekvédelmi küzdelmükben.
– Láthattuk, ahogy az általunk gyakran lenézett Romániában a pedagógusok bátran kiharcolták a jussukat. Nem tudom, hogy a magyar érdekvédelem gerincét mikor törték el, hogy miért csak a középiskolások vonulnak utcára, a Karmelita elé. Én elsősorban a tanárok miatt mentem oda. Jól számol Rákay Philip, amikor azt mondja: minek pattogunk, amikor a pedagógusok, úgy tűnik, köszönik, jól vannak, hiszen alig tüntetnek, sztrájkolnak. Egy dologról feledkezik meg, a többséget visszatartó egzisztenciális szorongásról. Ez nem a jóllakottság csendje, hanem a félelemé. Nem értem az egyetemisták passzivitását sem. Ők korábban minden mozgalomnak a lelkei voltak a magyar történelemben. Tényleg abban a szép új világban szeretnének élni huszonévesen, amelyben nekik is majd hatalomtechnikai társasjátékokba kell bonyolódniuk megélhetésük fenntartása érdekében?
– Azt mondta az előbb, hogy a harcos magatartást otthonról hozta.
– Az apámtól örököltem. Igaz, ha közügyekről volt szó, ő is hallgatott. Ám az élet többi területén azt láttam, a dolgokra nem úgy reagál, ahogy a többség. Hanem, mint egy kőbányai utcagyerek, aki, ha igazságtalanság éri, ha meglopják, vagy a szemébe hazudnak, azt azonnal szóvá teszi, és nem csak otthon dohog kávéfőzés közben, mint a nagy átlag. Ehhez a mentalitáshoz az is hozzájárulhatott, hogy felnőttként is komolyan veszem gyerekkorom meséit, melyekből az ember azt tanulta, hogy a jók elnyerik méltó jutalmukat, nem pedig lefújják őket könnygázzal.
– Érte-e hátrány a nyilvánosság előtt vállalt véleménye miatt?
– A közmédiába hét éve nem tehetem be a lábam. Persze, hogy ez mennyire hátrány, az kérdéses. A Fábry Show-ban voltam utoljára a Kincsem miatt. Filmet pedig, amióta Andy Vajna meghalt, nem forgatok. Az utolsó a Drakulics elvtárs volt, de már akkor éreztem, hogy megritkult körülöttem a levegő. A filmkritikusok díját megkaptam, de a filmakadémia véletlenül épp abban az évben nem osztott díjat epizódszereplő kategóriában. Az NKA filmművészeti kollégiumának vezetője, Lajos Tamás előtt sem Herendi Gábor, sem az én nevemet nem lehet kiejteni.
– Miért?
– Mert Vajna annak idején nem őt bízta meg a Kincsem megfilmesítésével. A legnézettebb magyar mozi volt az elmúlt tíz évben. Most Rákay Philipnek és a vele egyívású rizibizilovagoknak áll a zászló. És az Aranybulla című fából vaskarikának vagy a Petőfi-filmnek, amiről nagy a csönd mostanában. Gondolom, nem véletlenül. Vajnának, bár nem voltunk jó viszonyban, legalább volt gyerekszobája. Engedte azokat is, akik mást gondoltak a világról, a filmről, de jók voltak a szakmájukban. Elkészülhetett például a Testről és lélekről Enyedi Ildikó rendezésében, vagy Nemes-Jeles László filmje, a Saul fia. Hasonló nemzetközi sikereink ma nincsenek. Sajnálom, hogy a magyar művészfilmet nem tudom úgy szolgálni, ahogy erőmből telne rá. Személy szerint persze kárpótol, hogy az RTL streamingje milyen magas szintre jutott. A különböző sorozatok – akár a Zámbó Jimmyről szóló Király, de említhetném A tanárt is – nemzetközi összehasonlításban is megállnák a helyüket.
– A közéleti szereplések közben nem hiányzik a Katona József Színház?
– Nem.
– Miért?
– Szerettem a Katonát, de pont elég volt. A forgatások miatt a társulati tagságot nem tudtam már jó lelkiismerettel vállalni. Technikailag kivitelezhető lett volna, de inkorrekt megoldásnak éreztem. Pont annyi idő adatott meg nekem, amennyit jó szívvel meg tudtam szolgálni.
– Sok ismerősöm tart attól – könnyen lehet: joggal –, hogy jelenleg az Európai Unióból való kilépésünk lélektani előkészítése, a társadalom megdolgozása zajlik. Huxit esetén ők elhagynák Magyarországot. Adódna olyan helyzet, amikor Nagy Ervin is elmenne az országból?
– Ha a huxit bekövetkezne, nagyon könnyen elképzelhető, hogy én is szedném a sátorfámat. Esetleg árufeltöltő leszek, ahogy ezt Rákay Philip mondta Schilling Árpádékról. Még mindig jobb egyenes háttal árut pakolni, mint hajlott gerinccel gazsulálni. Kérdés persze, hogy mi lesz az ország gazdaságával és főleg a kultúrával. El lehet-e hitetni, hogy Szent István hülyeséget csinált, és nekünk Európán kívül, keleten van dolgunk? Esetleg kínai gyarmatként… Bár az EU-n kívül valószínűleg őket sem érdekelnénk túlzottan. Remélem, nem jutunk végül idáig, de ha mégis, hát majd keresek magamnak valami határ menti települést, és szerepet vállalok valamelyik helyi magyar színházban. Olykor hazajövök az RTL kedvéért – ha lesz még. Az azért elég cifra, hogy olyan magyar filmrendezők, mint Hajdu Szabolcs vagy Reisz Gábor szlovák támogatással tudjanak alkotni, mert idehaza nem kapnak pénzt. Ki gondolta volna Meciar idejében, hogy ekkorát fordul majd a világ.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 24. számának (2023. június 16–22.) nyomtatott változata.
