a kiújult izraeli–palesztin konfliktusról, a magyar kormány magatanjtásáról és a Horthy-kultusz újjáélesztésének szándékáról
– A számos ellentéttel küzdő magyarországi zsidó szervezetek most teljes összefogással igyekeznek segíteni azoknak, akik a kiújult izraeli–palesztin konfliktusban segítségre szorulnak. Miben nyilvánul meg most ez a segítség?
– Elsősorban azoknak az izraelieknek igyekszünk a segítségére lenni, akik a konfliktus kitörésekor Magyarországon voltak, és itt ragadtak. Emellett számos magyarországi orvos jelezte, hogy hajlandó félretenni itthoni tevékenységét, hogy hosszabb-rövidebb ideig önkéntesként Izraelben dolgozzon. Ezzel nem csak az ott tapasztalható viszonylagos orvoshiányon igyekszünk segíteni egy háborús konfliktus idején, a szakemberek jelenlétükkel a közösséget is támogatják. Közösségünk számos megnyilvánulás formájában törekszik segíteni a tőlünk kétezer kilométerre lévő hittestvéreinknek. Itt azon érzés erősítésén van a hangsúly, hogy a bajban a diaszpóra – így a magyar zsidóság – minden lehetséges módon kiáll a zsidó állam mellett.
– Egyre többen megfogalmazzák aggodalmukat amiatt, hogy az izraeli ellencsapások Gázában humanitárius katasztrófát hozhatnak. Sajnos nem teljesen alaptalanul. Ön ezt a problémát hogy látja?
– Ez a háború jellegét, módszereit és formáját tekintve elüt a korábbi konfliktusoktól. Most egy terrorszervezet támadta meg Izraelt. A terroristáknak teljesen mindegy volt, hogy csecsemő, fiatal, idős, nő, férfi az áldozat, csak azt nézték, hogy ölni tudjanak, hogy állati ösztöneiket kielégítsék. Izrael erre válaszol.
Egy háború során sajnos kialakulhat olyan helyzet, amikor civilek esnek áldozatul. De rögzíteni kell egy fontos különbséget: míg a Hamász Izrael népe, a zsidóság ellen hirdetett háborút, Izrael ellentámadásai nem a palesztin népet célozzák, hanem a terroristákat. Nem szabad a kettőt, egy népet és egy terrorszervezetet egybemosni. A nyugati világban az Izrael-ellenes tüntetéseket látva még inkább hangsúlyozni kell, hogy ez nem pusztán egy izraeli–palesztin konfliktus, hanem a civilizált emberiség és a terrorizmus háborúja, az állatias ösztönök és a zsidó-keresztény kultúra harca.
– A konfliktust elsősorban kultúrák harcaként leírni egy zsidó közösség vezetője részéről érthető. De mit érez akkor, amikor arról érkeznek hírek, hogy az izraeli erők menekülttábort, kórházat lőnek, a civil halottak száma pedig sok százra tehető? Ezt most, mint katonától és orvostól, a Honvédkórház korábbi főigazgatójától is kérdezem.
– Természetesen, mint minden, az emberi élet tiszteletét követő, annak megóvásáért naponta tevő, hívő katonaorvosként engem is megráznak a Közel-Keleten jelenleg zajló háborús események. Vallom azt a tanítást, hogy a bajt, a problémákat nem karddal és vérrel, hanem hittel és ésszel kell megoldani. Ez most nem így történik. Sajnos a Hamász a különböző nem katonai létesítményekben helyezi el egységeit, irányítóközpontjait, tárolja harci technikáját. Így a fegyvertelen polgári lakosságot is kiteszi a háborús pusztítás lehetséges célpontjának. Ez megbocsáthatatlan bűn a saját népével szemben is. Az egyetlen megoldás a terror kiiktatása, majd a béke mielőbbi megteremtése, amely mindkét egymással harcban álló nép és az egész világ számára létkérdés.
– Magyarország megvétózta az ENSZ közös, tűzszünetet sürgető állásfoglalását arra hivatkozva, hogy a szövegben nem szerepelt a Hamász terrorszervezetté nyilvánítása. Ugyanakkor Orbán Viktor és küldöttsége jelenlétében éles Izrael-bírálatot fogalmazott meg Erdogan török elnök a Türk Tanács előtt, a klub tagjai azonnali tűzszünetre szólítottak fel, a Hamász törekvéseit pedig elismerik, sőt támogatják. Orbánék Azerbajdzsánból hazatérve sem vacakoltak azzal, hogy magyarázkodjanak. Miként vélekedik a magyar kormány ellentmondásosnak ható megnyilvánulásairól?
– Én abból indulok ki, hogy Magyarország vezetői 2023. október 7-én, a terror napján az elsők között nyilvánították ki együttérzésüket és teljes támogatásukat Izrael és annak népe felé. Orbán Viktor pedig jelezte, hogy a hatóságok mindent megtesznek a magyar zsidóság biztonsága érdekében.
A Türk Tanács előtt elhangzó vélemények fókusza elsősorban a béke és a tűzszünet mielőbbi létrejöttére irányult. Magyarország álláspontja világos, minden fórumon a békét szorgalmazza. Ezt a célt pedig nem támogatta volna, ha részt vesz Izrael elítélésében az ENSZ-ben.
Amit a kormány képvisel, az a zsidóság számára egy pozitív irányvonal, a progressziót képviseli, nem pedig a visszalépést, amire sajnos szép számmal látunk példát a nyugati világban. Őszinte leszek: a magyarországi zsidóság jelentős része nem gondolta volna, hogy nyolcvan évvel a holokauszt után Európában és az Egyesült Államokban ilyen gyalázatos eseményekre kerülhet sor. Mindez hozzájárul az antiszemitizmus térnyeréséhez, ami sajnos a fiatalabb generáció vonatkozásában különösen aggasztó.
– A Mi Hazánk és Lázár János miniszter nyíltan, a Fidesz más prominensei szemérmesebben, de egyértelműen kifejezik, hogy elérkezettnek látják az időt Horthy Miklós rehabilitálására, akinek uralma alatt zsidótörvények születtek, és 1944-ben a magyar hatóságok hathatós közreműködésével deportálták szinte a teljes vidéki zsidóságot.
– Mi ebben a tekintetben Orbán Viktor álláspontját tekintjük a kormány kiindulópontjának, aki 2017-ben határozottan elítélő véleményt fogalmazott meg a magyar állam akkori vezetőjének és a korabeli bürokráciának a holokausztban játszott szerepéről. Miután Lázár János Kenderesen Horthyt méltatta, azt kértem a kormánytól, hogy erősítse meg a miniszterelnök állásfoglalását 2023-ra vonatkozólag is. Ez meg is történt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette a kérésemet követő napon. Ugyanakkor látjuk, hogy egyes politikai tényezőknek ezzel ellentétes véleménye van, amivel nem tudunk azonosulni. Véleményem szerint Horthy Miklós rehabilitálásának szándéka mind a magyar társadalom, mind a magyarországi zsidóság szempontjából káros.
– Orbán azt mondja, amit a hazai zsidóság és Netanjáhú hallani akar, Lázár gesztusokat tesz a szélsőjobbosoknak, Gulyás pedig beszél ide is, oda is. Úgy tűnik, szavazatmaximalizálás folyik a hazai zsidóság számára érzékeny témákkal. Ez önt nem zavarja?
– A hazai zsidóság azt várja a kormánytól, hogy ebben a kérdésben fogalmazzon egyértelműen. Nem lehet újraértelmezni mindazt, ami nyolcvan évvel ezelőtt történt: az akkori, 800 ezres hazai zsidóságból egyes számítások szerint legalább félmillió ember elpusztult a munkaszolgálatban és a koncentrációs táborokban. Azt, ami történt, egyszerűen nem lehet kifehéríteni, aki ezt teszi, bűnt követ el.
– Reméljük, Lázár János is olvassa ezt az interjút.
– Lázár János egyébként sok pozitív dolgot tett a magyarországi zsidóságért. Például neki köszönhető a hódmezővásárhelyi zsinagóga felújítása, életre hívta a Zsidó Kerekasztalt. Ezért is volt számunkra disszonáns mindaz, amit Kenderesen mondott.
– Fél évvel ezelőtt Heisler Andrástól vette át a Mazsihisz vezetését, akinek elnöksége korántsem volt konfliktusoktól mentes sem a kormányzattal, sem az EMIH-hel (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) szemben. Milyen Mazsihiszt örökölt, és elnökként milyen célkitűzései vannak?
– Hat hónappal ezelőtt egy nem nyugodt közösséget vettem át, amelyet viták feszítettek. Igen hektikus viszony alakult ki a Mazsihisz előző vezetése és a kormányzat, illetve a közösségen belüli egyes meghatározó csoportok között. Sokak számára úgy tűnhetett – nem teljesen alaptalanul –, hogy a Mazsihisz túl nagy hangsúlyt fektet a politikai szintű megnyilvánulásokra, reagálásokra, mint a lelki, hitéleti szerepvállalásra. Holott ez a szervezet mindenekelőtt és a törvény szerint is: egyház. Az elmúlt fél évben sikerült belső környezetünkben nyugodtabb légkört teremteni, normalizáltuk a kapcsolatokat a kormánnyal, minden politikai erőtől egyenlő távolságot tartva. Fő céljaink között szerepel az egyház erősítése, a vidéki hitközségekkel való szorosabb együttműködés, törődés, az ifjúság és a szekuláris zsidóság megszólítása, valamint a felekezetek közötti párbeszéd előmozdítása. A kezdeti eredmények biztatók, és örülünk annak, hogy elkezdtük megvalósítani a Mazsihisz Szeretetkórház modernizálását és az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem teljes megújítását.
– Köves Slomó szerint a Mazsihisz a holokauszt tragédiájára és az ebből fakadó áldozati szerepre alapozza identitásmodelljét, ezzel szemben az EMIH a sok ezer éves értékekre, hagyományokra építi fő üzenetét, ezért is sikerül jobban megszólítania például a fiatalokat, amelynek célját most ön is hangsúlyozza. Mi a véleménye az EMIH vezetőjének kritikájáról?
– Mi szeretnénk úrrá lenni a zsidó felekezetek közötti feszültségnek, de elvárjuk, hogy mindenki tartsa tiszteletben megközelítésünket, például a holokauszttal kapcsolatban. Úgy gondolom, az ön által idézett észrevétel rendkívül egyoldalú és egysíkú, tudatosan egy hegemóniára törekvő szemléletmódot alkalmaz: azt akarja láttatni, mintha az EMIH kijelölné magát a magyarországi zsidóság egyetlen progresszív, jövőt építő képviselőjének. De ez nem igaz, mi teljesen más perspektívából közelítjük meg a hazai zsidóság képviseletének kérdését.
– Éspedig?
– A mi céljaink alapja, hogy rendelkezünk egy olyan intézményi struktúrával, amely más zsidó felekezeteknek nincs, és büszkék vagyunk egyházunk százötven éves történelmére, amelyre építhetünk. Ezt szem előtt tartva építünk stratégiát többek között a fiatalsággal kapcsolatos tevékenységeinkre, a szekuláris zsidóság megszólítására, vallási életünk erősítésére és hitünk mélyítésére is.
– A 2010-es kormányváltás óta a legnagyobb zsidó vonatkozású állami óriásprojekt a Sorsok Háza. Ebben ugyanakkor a Mazsihisznek nem osztott lapot a kormány, az intézményt és a majdani kiállítás koncepcióját az EMIH-re bízta. A Mazsihisz hogyan viszonyul a Sorsok Háza-projekthez, és milyen megoldást tartana kielégítőnek?
– A program méretét tekintve nagyívű, de Budapesten már van egy holokauszt-emlékközpont, amelyet a magyar állam hozott létre. Ez az intézmény – a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény – betölti célját, hála a kiváló tudósoknak és szakembereknek. Ám ahhoz, hogy az intézmény minden szempontból meg tudjon felelni a XXI. század kihívásainak, fejlesztésre van szükség. Ezt az igényt betöltheti a Sorsok Háza, amennyiben célja a Shoá társadalmi hatásainak elemzése és bemutatása különböző aspektusokból. Éppen ezért azt gondolom, hogy az volna a szerencsés, ha a Páva utcai központot és a Sorsok Házát összevonnák. Az intézményt pedig nem a felekezeteknek kellene működtetni, hanem az államnak, természetesen szakemberek bevonásával. Mindehhez politikai döntések szükségesek.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 46. számának (november 17–23.) nyomtatott változata.