Henry Kissinger egykori legendás amerikai külügyminiszter találóan jegyezte meg egy ízben: Németország túl nagy Európának, túl kicsi a világnak. Egykor a nemzetiszocialisták úgy vélték, képesek az egész világot az uralmuk alá vonni. Szerencsére tévedtek, de több tízmillió ártatlan ember halt meg emiatt. A hidegháború is sebet ejtett az emberek lelkén, aminek a következményeit ma is láthatjuk. Sok keletnémet mind a mai napig nem érzi a nyugatnémetekkel egyenrangú állampolgárnak magát, pedig az NSZK olyan felzárkóztatási programot indított, amely valóban páratlan. S épp ez a kelet és nyugat közötti, némelyek által egyenlőtlennek tartott viszony az oka, hogy a német újraegyesítés után sem a kereszténydemokrata Helmut Kohlnak, sem a szociáldemokrata Gerhard Schrödernek nem volt elég energiája ahhoz, hogy Európát helyezze politikája középpontjába. Épp elég belső konfliktussal kellett szembesülniük.
Kissinger mondása ma már megkérdőjelezhetetlen axióma ugyan, de valójában csak Angela Merkel kancellársága óta igaz. A 2005-ös hivatalba lépése utáni első és legfontosabb intézkedése az volt, hogy a németekkel megszerettette az EU-t. Ekkor értették meg honfitársai: nem igaz, hogy Berlin többet ad a közösbe, mint amennyit visszakap, az Unió pedig nemcsak érdek-, hanem értékközösség is. Legalábbis akkor még valóban annak számított.
Nem lehet kétségünk afelől: Merkel nélkül az EU nem élte volna túl az elmúlt bő tíz évet. Már a pénzügyi válság olyan kihívást jelentett, aminek megoldásához kellett az ő tekintélye. A menekültválság idején páratlan humanizmusról tett tanúbizonyságot, s bár a menekültek befogadása miatt érte hazájában a legtöbb bírálat, és ez idézte elő az AfD jobboldali populista párt térnyerését, akkor minden demokratikus német párt egyetértett abban: be kell fogadni a menedékkérőket. Ma már egészen másként vélekednek erről, de ez is teljesen érthető. Gondoljunk csak bele: milliónál is több embert integráltak a társadalomba.
Ám Merkel sem volt mindenható. Az illiberális vezetőkkel nem tudott mit kezdeni. Hiába élt ő is sokáig a vasfüggöny mögött, nem volt képes felfogni, hogy rombolhatja le Magyarország és Lengyelország mindazt, amiért oly sokáig küzdöttek.
Sokszor érte a bírálat, hogy nem építette fel az utódát. De valóban az ő feladata lett volna? Németország nem diktatúra, ahol az aktuális politikai vezető határozza meg, ki lépjen az örökébe, ennek demokratikus folyamatnak kell lennie. A gond inkább az volt, hogy mindenkit elhomályosított. Wolfgang Schäuble parlamenti elnök szerint 2018-ben a CDU elnöksége mellett a kancellári tisztséget is le kellett volna adnia. A kereszténydemokraták szürke eminenciása azonban azzal nem számol, hogy Merkel nemcsak Németország, hanem Európa kancellárja is volt.
Nem kétséges, nagy űrt hagy maga után, akár Armin Laschet, akár Olaf Scholz követi a kancellári székben a vasárnapi választás után. Németország azonban nem szakíthat Merkel örökségével. Az EU továbbra is számos kihívás elé néz, amelyek megoldhatatlanok Berlin nélkül.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. szeptember 25-én.
