Az Infovilág cikke: Kárpáti János nemzetközi lapszemléje.
Friedrich Merz, az új német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök ismét beindíthatja az európai integráció német–francia motorját, újraformálhatja a kontinens vezetését – vélekedik Sébastien Maillard, a Chatham House, vagyis a brit királyi külügyi intézet Európa-programjának a kutatója, az intézet honlapján közzétett tanulmányában.
A szerző megállapítja, hogy Macron és az eddigi német kancellár, Olaf Scholz között nem alakult ki jó viszony, a párizsi és a berlini kormányzat számos stratégiai kérdésben szemben állt egymással. Emellett mindkét országban belpolitikai okok is szűkítették a kormányzati mozgásteret: Németországban a hárompárti koalíción belüli megosztottság nehezítette az egyértelmű álláspontok kialakítását, Franciaországban pedig a szilárd parlamenti többség hiánya gyengítette az államfő lehetőségeit. Most lényegesen megváltozik a helyzet: Németország visszatér a már jól ismert nagykoalícióhoz – a keresztény uniópártok és a szociáldemokraták közös kormányzásához –, Macron pedig újrapozícionálja magát a viharos, lármás geopolitikai körülmények között. A két vezető már meg is kezdte a dinamikus munkakapcsolat kiépítését – fogalmaz a Chatham House kutatója, aki szerint Macron a jelek szerint megtalálta azt a német partnerét, akit 2017 óta hiányolhatott, a franciabarát Merz személyében, akinek „a politikai DNS-ében van az európai integráció”.
Ami Ukrajnát illeti, Franciaország támogatja nagy hatótávolságú rakéták küldését, és Merz is egyetértően szólt arról, hogy Taurus rakétákat szállítsanak Kijevnek. Mindkét kormányzat támogatja Ukrajna NATO-tagságát, aminek Scholz ellenállt. Franciaország üdvözölte, hogy immár Németország is azt vallja, Ukrajnát támogatni kell, bármibe kerül is. Ami pedig az energiaügyet illeti, Merz mindig is stratégiai hibának tartotta, hogy Németország lemondott a nukleáris energiáról.
Sébastien Maillard (a Jacques Delors Intézet különleges tanácsadója, amelynek 2017–23 között igazgatója volt. Azóta Londonban él, és az intézet Grande Europe központjának munkatársa, aki a bővítési politikára és a különböző tagjelölt országokra összpontosít. Emellett az Egyesült Királyság–EU kapcsolatokkal és az Európai Politikai Közösséggel is foglalkozik) ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy Európának a mostani geopolitikai környezetben – az Egyesült Államok Európáról való gyorsuló leválása, valamint az orosz hibrid fenyegetés erősödése miatt – sürgős szüksége van a politikai vezetésre. Az EU, nem utolsó sorban az Európai Bizottság nem engedheti meg magának, hogy két kulcsfontosságú tagállama ne adjon lendületet az európai integrációnak ebben a vízválasztó pillanatban – olvasható a tanulmányban. A szerző azonban ezután rögtön árnyalja ezt az álláspontot, és kifejti, hogy a francia–német motor immár nem elegendő a 27 tagú unió mozgásba hozásához: a duó helyét egyre inkább a trió váltja fel, vagyis a weimari háromszögnek nevezett formula értelmében Lengyelországot is bevonják.
Merz első hivatalos útja Párizsba vezet, de rögtön utána Varsóba utazik, és igyekszik megjavítani a német–lengyel viszonyt, ami Scholz és Donald Tuksk között a Chatham House elemzőjének megfogalmazása szerint szörnyűséges állapotba került.
Maillard ehhez hozzáteszi: a weimari formátum olyannyira nem csak az EU-ról szól, hogy az új német koalíciós megállapodás kifejezetten említi a nem uniós országokkal való kormányközi együttműködés lehetőségét, és előtérbe állítja az Európai Politikai Közösséget, amelynek az Egyesült Királyság is tevékeny tagja.
Egy másik terjedelmes írás némileg hasonló témában a londoni The Guardianben ugyanakkor azt hangoztatja: az Európai Unió nem lesz képes globális szereplőként az Egyesült Államok helyére lépni, ha nem szabadul meg a saját gyarmati gondolkodásától.
Mit ért gyarmati gondolkodás alatt Shada Islam, akit a lap az uniós ügyek brüsszeli székhellyel működő kommentátoraként, az Új Horizontok projekt vezetőjeként mutat be?
Alapvetően az eurocentrikus felfogást, ami felháborodást kelt az úgynevezett globális dél térségében. Ezzel kapcsolatban utal Jaishankar indiai külügyminiszter bírálatára, aki az Ukrajna elleni 2022-i orosz invázió után azt mondta: Európa azt gondolja, hogy az ő problémái egyben a világ problémái is, ugyanakkor viszont a világ gondjairól úgy véli, hogy azok nem Európa gondjai.
A szerző mindazonáltal azt reméli, hogy Donald Trump, annak nyomán, hogy szétdúlta a világgazdaságot a maga katasztrofális vámtarifa-háborújával, és a jelek szerint gátlástalanul kibelezi a transzatlanti viszonyt, szándékai ellenére új életet lehelt az unió azon törekvésébe, hogy megszabaduljon a Washingtontól való túlzott mértékű függéstől. Az EU a saját lábára állva globális szereplővé válhat a multipoláris világban, de ehhez le kell vetkőznie a már említett eurocentrikus világképét. Megérett az idő az EU és a globális Dél közötti viszony magasabb szintre fejlesztésére, de ehhez sürgősen át kell alakítani az elköteleződés régi szabályait – írja Shada Islam. Utal arra, hogy a dél-afrikai Carlos Lopes, az EU és Afrika viszonyáról szóló, nemrégiben megjelent könyv szerzője arról panaszkodott neki: Európa továbbra is felsőbbrendűségi attitűdöt mutat, ami egyfajta jótékonykodásban jelenik meg.
A The Guardian vendégszerzőjének az írásában a fő üzenethez képest mellékszál, de azért említést kap, hogy az Egyesült Államoktól való függetlenedés vágyát sem osztja minden EU-tagország. Továbbra is igényt tart az amerikai védelemre Olaszország, Magyarország, Lengyelország és a három balti állam – vélekedik.
