Karlshorst ma talán minden korábbinál jobban emlékeztet arra: szomorú, milyen messzire kerültünk atttól, hogy valóban béke legyen a világban…
Karlshorst – történelmi legenda. Megismerkedésem a hitleri birodalom kapitulációjának színhelyével 1977 tavaszára esett. Néhány hónappal azután történt, hogy az MTI tudósítójaként öt évre abba a Berlinbe telepedtem, amelyből akkor kettő is létezett: az egyik, a keleti fele az NDK fővárosa (Hauptstadt der DDR) kiegészítő nevet viselte, a másik pedig Nyugat-Berlin. Nem kis mértékben annak folytatásaként, aminek egyik jelképes kezdete éppen az volt, ami 1945-ben Karlshorstban lezajlott.
Az épület rideg kőházként ragadt meg az emlékezetemben, katonás merevséggel berendezett termekkel, szobákkal, beleértve azokat is, amelyeknek közvetlen szerepük volt a hitleri birodalom végnapján. A házigazdák oldottságának köszönhetően fehér asztal mellett értesülhettem olyan „intimitásokról” is, hogy azon a bizonyos május 8-án más mellékhelyiségekbe jártak a szövetséges hatalmak képviselői, mint a német tábornokok, s hogy az utóbbiak ott sem maradtak egyetlen pillanatra őrizet nélkül.
A társalgásból azonban igazában német tárlatvezetőnk ott és akkor közreadott álma ragadt meg bennem: azt szeretnék, hogy ebben a történelmi házban, ahol „a szörnyűséges harmadik birodalom” („schreckliches Drittes Reich-et” mondott) hivatalosan összeomlott, gyűljenek össze egyszer azoknak az államoknak a vezetői, amelyek 1945-ben Karlshorstban ilyen vagy amolyan minőségben jelen voltak.
Ő akkor 1980-ra gondolt, a kapituláció 35. évfordulójára, az 1975-i helsinki csúcstalálkozó folytatásaként, a békés egymás mellett élés jegyében.
Az álom mindmáig álom maradt.
Ebben a legmodernebb korban a békés egymás mellett élés, Helsinki eszméje csak egy túlhaladott kor politikatörténelmi emléke volna?
Napjainkban különösképpen nem lehetne, nem lehet kérdés: Európa és a világ jövője csak a békés együttélés lehet!