Időzzünk még egy kicsit a világon a minap végigsöpört és nem kevés megrökönyödést okozó annál a hírnél, hogy ha az EU nem elég ügyes, akkor július elsején arra ébredhet, hogy Orbán Viktor az elnöke – legalábbis a tagállami csúcsvezetők testületének, az Európai Tanácsnak, és annak is csak ideiglenesen, az év második felében, mert az történetesen az előre meghatározott forgásrend szerint a soros magyar elnökség periódusa.
Az Európai Unió ügyességének pedig abban kell megnyilvánulnia, hogy ha Charles Michel, a tanács jelenlegi belga elnöke a júniusi európai parlamenti választáson mandátumot szerez a vallon liberálisok színeiben – ezt a szándékát jelentette be ugyanis általános meglepetésre –, akkor néhány röpke héten belül új tanácsi elnököt tudjanak választani.
A témáról részletesen ír az amerikai Newsweek is. Mint emlékezetes, a nemrég elhunyt Henry Kissinger volt külügyminiszter panaszkodott egykoron arra, hogy ha Európával akar beszélni, nem tudja, kinek a számát kell tárcsáznia. Az amerikai gyakorlatias szemléletnek ez a sűrített megfogalmazása bukkan most fel, mondhatni horrorváltozatban, amikor a jeles hírmagazin azt írja, hogy „hamarosan Putyin szövetségese képviselheti az Európai Tanácsot”.
David Brennan, a Newsweek diplomáciai tudósítója úgy fogalmaz, hogy az Európai Unió vezetői sietve próbálják megakadályozni a magyar miniszterelnököt abban, hogy átvegye annak a nagyhatalmú testületnek a vezetését, amelyik megszabja a tömb politikai napirendjét, miközben a populista Orbán tovább akadályozza az Ukrajna megsegítésére és Oroszország megfékezésére irányuló erőfeszítéseket. Orbán de facto ellenőrzést gyakorolhatna az általa elnökölt Európai Tanács fölött, az új összetételű Európai Bizottságnak – az EU javaslattevő-végrehajtó intézményének – a megalakítása idején, figyelmeztet Brennan. Megszólaltatja Kataryna Wolczukot, a brit Chatham House politikai elemző intézet kutatóját, aki szerint nem várható Orbántól, hogy feladja Ukrajna EU-csatlakozásának az ellenzését. Az Európai Tanács elnökének a megválasztásához elég ugyan a minősített többség is, nincs szükség teljes körű egyetértésre, de Wolczuk szerint Orbán igyekszik majd megakadályozni, hogy erős személyiséget válasszanak meg, neki ugyanis az uniós intézmények gyengítése a célja, és – a soros magyar elnökség alatt, fél évre – „alapvetően meg is tudja bénítani az EU-t”.
Az osztrák Der Standard esélylatolgató cikket közöl arról, ki lehet majd Charles Michel utódja a protokollszempontból legmagasabbnak számító európai közhivatal betöltőjeként. A lap megfogalmazása szerint az Európai Tanács elnöke azonos szemmagasságban van az amerikai elnökkel. A szerző megemlíti Mark Rutte veterán holland kormányfőt, aki Michelhez hasonlóan a liberális pártcsaládhoz tartozik. Jó esélyeket ad Mario Draghi volt olasz miniszterelnöknek is. Szintén szóba jöhet három szociáldemokrata politikus, a spanyol Pedro Sánchez, a dán Mette Frederiksen és a finn Sanna Marin. Figyelembe veendő szempont ugyanakkor, hogy szintén ki kell majd választani, ki legyen az Európai Bizottság elnöke, illetve ki kerüljön a NATO élére a tisztségében immár többször meghosszabbított norvég Jens Stoltenberg utódjaként. A posztok elosztásakor tekintettel kell lenni az egyes régiók, illetve pártcsaládok közötti méltányosságra.
Az európai választások közeledtével a radikális jobboldal csaknem mindenütt feljövőben van – írja a Les Echos című francia lap. A legfrissebb becslések szerint a jelenleg 705, a júniusi választás után pedig 714 fős Európai Parlamentben a radikális jobboldal mindkét pártcsaládja egyenként 80-90 mandátumot is szerezhet. A magukat konzervatív reformistáknak nevezők jelenleg 67, az identitáspártiak pedig 59 hellyel rendelkeznek. Ha összeadjuk a két radikálisan jobboldali csoportosulás várható mandátumszámát, ami pillanatnyi állás szerint 174, akkor az csaknem ugyanannyi, mint a jobbközép Európai Néppártnak jósolt 179 mandátum. A konzervatív reformerek közt találhatók a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek nevű párt, a lengyel Jog és Igazságosság, ami nemrég kiesett Varsóban a hatalomból, valamint a spanyol Vox. Az identitáspártiakhoz tartozik a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés, Matteo Salvini olasz Ligája, a holland Geert Wilders pártja, valamint a német Alternatíva.
A Les Echos megszólaltatja Thierry Chopint, a minap elhunyt Jacques Delors-ról elnevezett intézet kutatóját, aki elmondja, hogy a konzervatív reformerek alapvetően atlantisták és Ukrajna-pártiak, az identitáspártiak körében viszont ellentmondásos a Putyinhoz való viszonyulás. A francia lap által idézett becslések arról szólnak, hogy júniusban várhatóan teret veszítenek majd az európai választáson a zöldek és a liberálisok.
Kiemelt kép: u7szerk.
