A godthaabi Landsraad kérésére a dán kormány végül is beleegyezett abba, hogy helyi bizottságot alakítsanak Grönland politikai, közigazgatási és gazdasági önállóságának kiterjesztését megalapozó törvénytervezet kidolgozása céljából. Földünk legnagyobb szigete (2 millió 175 000 négyzetkilométer) és – az Arktiszt-Antarktiszt nem számítva – legritkábban lakott területe (kb. 47 000 lakos), ezzel megtette az első lépést az önállóság elnyerése felé.
„Barátságos név”
Egy izlandi telepes, a normann Gunnbjörn, 920 körül leírta a magas hófödte földet, amelyhez a partot övező jég miatt nem tudott eljutni. 980 körül egy normann csoport megerősítette a nagy földről szóló elbeszéléseket.
Abban az időben Izlandon élt a Norvégiából gyilkosságért száműzött Eirik Raude (Vörös Erik). Új helyét nem tudta megszokni és „nyugtalan természete miatt” onnan is száműzték három évre. Eirik 982 körül néhány közeli rokonával elindult a nagy nyugati föld felkutatására. Valószínű, hogy Eirik Izlandból egyenesen nyugat felé hajózott, és a nagy földet övező jégen való sikertelen áttörési kísérletek után a part mentén délnyugati irányban haladt, míg el nem érte a kutatott föld déli végződését. Eirik és társai kikötöttek a hegyfoknál (Farewell-fok) levő szigetecskén, és ott töltötték a telet.
Száműzetése második és harmadik évében Eirik felkutatta a jéghegyekkel borított ország mély fjordok szabdalta nyugati partját. Talált néhány, a hideg szelektől aránylag védett, nyáron üde zöld növényzetű sík helyet. Olyan nagy volt az ellentét a környező jégsivatag és e területek között, hogy Eirik a partvidéket Grönlandnak (Zöld föld) nevezte el. Ez az elnevezés nem egészen találó e szigetre, melynek alig 15 százaléka mentes a jégtakarótól. Izlandi monda szerint Eirik a „barátságos névvel” akarta becsapni a Jeges föld (Izland) lakóit, hogy rávegye őket a zord új országba való áttelepülésre.
A telepesek toborzása nagy sikerrel járt, nem tudni, persze, milyen mértékben tulajdonítható ez a vonzó névnek. Miután visszatért Izlandba, 986-ban Eirik 25 hajóból álló flottillát vezetett nyugatra. A vihar néhány hajót elsüllyesztett, néhány visszafordult, a többség azonban 500 gyarmatossal elérte Dél-Grönlandot.
Leif kiruccan Amerikába
Egy évvel később, a Grönlandba igyekvő Bjarni Herjulfsson izlandi hajós a ködben utat tévesztett. Több napig „nem látva sem a napot, sem a csillagokat”, ismeretlen irányba hajózott, míg „a napsütésben sűrű erdő borította dombos vidék” nem tárult szeme elé. Akkor észak felé fordult, és kedvező széllel tíz nap múlva elérte Grönlandot.
Az erről szóló elbeszélés felkeltette Szerencsés Leifnek, Vörös Erik fiának (Leifr Ericsson) figyelmét, különösképpen azért, mert Grönlandon nem voltak erdők, a gyarmatosoknak pedig nagy szükségük volt fára. Leif 1000 körül elindult déli irányba, és hosszú út után óriási lapos kövekkel borított földet fedezett fel. Ez a terület vagy Új-Fundland északi kiugrása vagy a Labrador-félsziget keleti kiszögellése lehet. Egy folyó torkolatában a normannok fakunyhókat építettek és átteleltek.
Tavasszal Leif farakománnyal tért vissz a Grönlandba. Több éven át hajóztak a grönlandiak Vinlandba (Szőlősföld, így nevezte el Leif partraszállásának helyét), kereskedni is kezdtek a bennszülöttekkel, de a békét hamarosan ellenségeskedés váltotta fel, és a normannok végül is kénytelenek voltak elhagyni Amerikát.
Grönlandban a X-XI. században a normannok a sziget nyugati partjai mentén egészen az Északi Sarkkörig terjeszkedtek. Kis csoportokban telepedtek le a jól védett helyeken. Háziállatokat is hoztak magukkal Izlandból, de fő foglalkozásuk a halászat és a vadászat volt. A XIII. század végéig a mintegy 280 település állandó kapcsolatot tartott fenn Izlanddal. Miután 1281-ben Izlandot Norvégiához csatolták, a grönlandi telepesek helyzete rosszabbra fordult: gyakran a legszükségesebb dolgokban is hiányt szenvedtek, mert az izlandi hajók egyre ritkábban keresték fel őket.
„Óriási cukorsüveg”
Helyzetük a XV. század végén, miután Norvégia is elvesztette önállóságát és Dánia uralma alá került, kilátástalanná vált. A dán királyok saját monopóliumuknak nyilvánították az észak-nyugati szigetekkel folytatott kereskedelmet, a távoli Grönlandba pedig Dániából évente mindössze egy hajót indítottak Az izlandiaknak meg tiltották, hogy Grönlandba hajózzanak. Végül Grönlandot teljesen elhanyagolták.
Mivel nem volt fájuk és vasuk, a telepesek nem tudtak új hajókat építeni; sem a régieket kijavítani. Gabona híján betegeskedni kezdtek, nagy részük feltehetőleg elpusztult, mindenesetre a XV. századtól kezdve nem tesznek említést róluk sem a dán krónikák, sem az izlandi sagák.
1585 júliusának második felében John Davis angol hajós, az északnyugati átjárót keresve, elérte Grönland délkeleti szélét. De nem ismerte fel, azt gondolta, hogy valamilyen új sziget áll előtte. Látott egy hegyet, amely a felhők fölé emelkedett, „mint óriási cukorsüveg” (a legnagyobb magassági pont a Gunnbjörns – 3700 méter). A földet hó fedte, a tengert a partoknál jég borította. Davis ezt a földet Desolationnak, a kétségbeesés országának nevezte el. Délnyugatra fordult, majd megkerülve Grönland déli végét, a sziget nyugati partja mentén felfedezett alkalmas kikötőt egy csendes fjordban (most Godthaab – a főváros). Itt eszkimó falut talált és lakosaival cserekereskedelmet folytatott, noha nyelvüket nem értette.
Grönland őslakóiról, az eszkimókról a további feljegyzések dán, angol vagy holland hajósoktól származnak, akik fogságba vetettek és magukkal vittek két-három bennszülöttet.
A sziget második skandináv gyarmatosítása 1721-ben kezdődött, amikor egy bergeni norvég kereskedelmi társaság (Norvégia akkor még Dániához tartozott), Hans Egede misszionárius vezetésével expedíciót küldött oda. Egede Grönland délnyugati vidékén kis szigeten szállt partra, 1728-ban pedig a dán hatóságok rendelkezésére átköltözött a nagy sziget legközelebbi partjára, Godthaabnál. Az eszkimók nem tanúsítottak ellenséges magatartást a jövevényekkel szemben.
Honnan a Ferenc József-fjord elnevezés?
A partok feltérképezése és a sziget belsejének felkutatása azonban még sokáig váratott magára. Julius Payer osztrák alpinista 1869-ben Grönland keleti partvidékét járta be. Ezért jelent meg a térképen a Payer-föld, Vilmos király-föld, Ferenc József-fjord. Fridtjof Nansen 1888 augusztus–szeptemberében kutyaszánnal, majd sível végrehajtotta az első 560 km-es (negyven napos) átkelést Grönland jégboltozatán a 64 fok északi szélesség köre mentén. (1967-ben, a korszerű felszerelés ellenére egy négytagú glasgowi expedíció – részt vett benne Myrtle Simpson orvosnő és ismert alpinista – ugyanennyi idő alatt tárta be nagyjából ugyanazt az útvonalat.
Grönland akkor már feltérképezett egész területére Dánia csak 1917-ben terjesztette ki felségjogait. A második világháború után (a háború alatt Grönland amerikai megszállás alatt állott), azt követően, hogy Izland 1944-ben felbontotta az uniót Koppenhágával, és mert a gyarmati statútum világszerte vesztett „népszerűségéből”, a dán hatóságok is igyekeztek változtatni a függőség formai előírásain, oly módon, hogy azért minden maradjon a régiben.
1953-ban Grönlandot Dánia szerves részévé nyilvánították. Két képviselőt küldhet a Folketingbe. Helyzete hasonlít tehát Franciaország tengerentúli területeinek (Saint-Pierre és Miquelon, Wallis stb.) státusához, de nem a Faröer-szigetek dán fennhatósági területééhez, amely autonómiával rendelkezik. A 16 tagú grönlandi Landsraad csak tanácskozó testület, elnökét a dán miniszterelnök nevezi ki. Nem változtatott a helyzeten az sem, hogy 1956 óta a koppenhágai kormányban a grönlandi ügyeknek külön minisztere van.
Az elmúlt húsz év azonban módosított Grönland lakosainak életformáján és világszemléletén. A lakosok – 90 százalékban eszkimó és félvér, a többi dán – nagyobbrészt változatlanul tőkehalhalászattal, valamint fóka-, jegesmedve- és rénszarvasvadászattal foglalkoznak.
Ultima Thule és Thule Air Base
A közlekedési eszközök, elsősorban a repülés fejlődése tudatosította bennük, hogy immár nem a világ végén (volt idő, amikor Európában úgy képzelték, hogy a mondabeli Ultima Thule Grönland északkeleti partvidéke), hanem olyan pontján élnek a Földnek, ahonnan Washington, London vagy Moszkva nem is olyan messze, nagyjából azonos távolságra – repülőgépen négy-öt órányira – fekszik, továbbá, hogy a megtalált északnyugati átjáró Grönland nyugati partja mellett halad (a Manhattan kőolajszállitó 1969-ben Alaszkába menet érintette Thule-t), és ilyenformán az Európa és Kelet-Ázsia közötti legrövidebb tengeri útvonal mentén fekszik.
Hozzájárult természetesen a változásokhoz a sziget hadászati pozíciójának és az ebből származó veszélyeknek a felismerése is: 1951-ben dán-amerikai egyezményt kötöttek Grönland felhasználásáról a NATO keretében. Felépült a Thule Air Base és még egy légitámaszpont Narssarsuaknál. valamint az előbbi közelében a Camp Century, jég alatti város 21 alagúttal, 300 méteres fő utcával és atomreaktorral.
Végül, de nem utolsósorban az járult hozzá Grönland lakosai nézeteinek változásához, hogy kiderült: a sziget nem csupán a jég hazája, hanem viszonylag gazdag ásványi kincsekben. Alacsony fűtőértékű szén mellett található kriolit (az alumíniumgyártás segédanyaga), amelynek Grönland az egyedüli termelője a világon. Grafit, wolfram, ólom, horgany és molibdén is van a föld mélyén.
Nem csak ezért, de ezért is tavaly ősszel került sor az említett helyi bizottság megalakítására. A kiváltó ok a Közös Piacba való belépésről dönteni hivatott népszavazás volt. A Faröer-szigetek lakossága háromévi gondolkodási időt kapott, mielőtt döntene a csatlakozásról.
A két grönlandi parlamenti képviselő egyike, Moses Olsen azt szorgalmazta a Folketingben, hogy a Faröer-szigeteknek nyújtott kedvezményt adják meg „Észak-Dániának” is. A javaslatot, arra való hivatkozással, hogy ez alkotmánymódosítást igényelne, elutasították.
A grönlandiak kívánsága kedvező visszhangra talált a norvég és a svéd közvéleményben; ismeretes, hogy Norvégiában a népszavazás elutasította a csatlakozást a Közös Piachoz. A skandináv országokban attól tartanak, és ezt a sajtó kifejezésre juttatta, hogy Grönlandra a „vadnyugat” szerepe vár a „kilencek” keretében. Idézték a lapok a francia nagyiparosok erre utaló kijelentéseit, különösképpen Silvére Seurat, az Eurequip elnökének a nyilatkozatát, amely szerint „Hála Grönlandnak, a kibővített Európai Közös Piac kiterjed az Atlanti-óceán mindkét partjára”.
Hogyan vélekedett erről a kilátásról Grönland? Október 2-án 9594 lakos nemmel, 4062 igennel szavazott, 50 szavazólapot kitöltetlenül dobtak az urnába, 304 szavazatot semmisnek nyilvánítottak.
Két héttel a népszavazás után, a dán parlament új ülésszakának megnyitása alkalmából Moses Olsen képviselő rámutatott arra, hogy logikus következtetésképpen felül kell vizsgálni Dánia és Grönland kapcsolatait.
A felszólalást követően koppenhágai lapok rámutattak, hogy évek óta növekszik a feszültség a „terület” és Dánia között, hogy főképpen a grönlandi ifjúság eltávolodott az „asszimiláltaktól”, akik között ott van Knud Hertling, a grönlandi ügyek jelenlegi minisztere. A fiatalok egyebek között kifogásolják az oktatási rendszert, amely hű mása a dániainak és ezért nem felelhet meg a grönlandiak szokásainak, igényeinek. Amit különösképpen nehezményeznek, azt a Landsraad egyik fiatal tagja így fogalmazta meg: „Mi sajnos tapasztalatból tudjuk, mit jelent függőségben lenni más országtól. Egyetlen gazda éppen elég nekünk, semmiképpen sem óhajtjuk azt, hogy a jövőben kilenctől függjünk.”
Hozzávetőleg öt év
Moses Olsen és társai úgy látják, hogy Grönlandnak nem érdeke az azonnali és végleges szakítás Dániával. Legalábbis pillanatnyilag a Faröer-szigetekéhez hasonló belső autonómiát óhajtanak, ez lehetővé tenné számukra altalajkincseik kiaknázásának ellenőrzését.
A dán kormány említett hozzájárulása a helyi bizottság alakításához reformtörvény előkészítése érdekében kétségtelenül a belső autonómia híveinek tett engedmény. Knud Hertling miniszter szerint azonban a kidolgozandó törvénytervezet parlamenti előterjesztéséig öt év is eltelhet.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 15. számában, 1973. április 13-án.
