A jó átlagprodukciók mellett egy emlékezetes hangverseny, Fischer Annie közreműködésével jelentette az évad eseményét, és a marosvásárhelyi közönség még ki se „pihente” az élményt, amikor a plakátok már beharangozták: Carlo Zecchi vezényli a Filharmónia együttesét.
Zecchi egy december végi éjszakán érkezett Marosvásárhelyre. Másnap délelőtt már próbált. A szigorúságáról, igényességéről híres karmester ezúttal mosolygós arcával ismerkedett meg zenekar. A hetvenéves mester úgyszólván végigénekelte a próbát a Mozart-szerenád után elismerését fejezte ki a szólista feladatainak briliánsán eleget tevő Hamza Gyulának…
A jó hangulatot kihasználandó, arra kértem, fényképezhessek, és hogy szenteljen három-négy percet egy mikrointerjúra. A fényképezéssel egyetértett. A mikrointerjúval nem. „Szó sincs róla – mondotta. – Legalább tizenöt percet akarok beszélni.”
A hangversenyt megelőző délután keressen fel a Grand Hotelben. „Az 503-ban lakom. Hát kérem, amikor azt mondtam, arra gondoltam, hogy erről a zenekarról többet kell beszélnem, jelezni kívántam, hogy minden úgy megy, ahogyan egy vendégkarmester elvárhatja házigazdáitól! Ez nem kevés… És most kérdezzen, én válaszolok… németül megfelel?!”
– Marosvásárhely kívül esik a nemzetközi hangversenyélet fő útvonalától. Mi magyarázza, hogy eljött? – Amikor Bukarestben felkeresett az Önök titkára, Csiky Boldizsár, és bizonykodott, hogy itt egy fegyelmezett, jórészt fiatalokból álló, fejlődni kívánó együttes vár, és hogy bizonyára jól fogom érezni magam a városban… úgy véltem, ezek konvencionális frázisok. Mégis elfogadtam meghívást, mert valami szervezési zavar következtében néhány lyukas nap támadt a programomban. És már az első próbán pontosan úgy gyakoroltam, mint az ismert, nagy együttesekkel. Elmondtam, mi az, amit tőlük kívánok, és semmit sem kellett kétszer kérnem… Olaszországban, máshol is, a középszerű zenekaroknál hozzászokik az ember, hogy amit hétfőn megmagyaráz, azt kedden megismételheti, szerdán nyomatékosan hangsúlyozza… és így megy ez a hangverseny napjáig. Mondtam is Szalmannak, Hamzának, mennyire örvendenék, ha minden turnémon ilyen remekül előkészített zenekarokat vezényelhetnék.
– Szó szerint vegyük ezt? Vállalná külföldön is a vásárhelyi Filharmónia vagy hozzá hasonló színvonalon álló zenekar irányítását?
– Természetesen. Tegnap délután Hamzáék meghívtak kamaraegyüttesük próbájára. Több mint egy órát hallgattam őket. (Utána végignéztem a népi együttes műsorát is.) Nos, felhívtam ezelőtt negyedórával, talán behozzák még hangverseny előtti – Ravennát. Van ott egy orvosprofesszor barátom, hobbija, hogy nyári idényben kamara-hangversenyeket szervez. Mindig elégedetlen. A nagy együttesek elérhetetlenek, a többiek… Most figyelmeztetni akarom: „Drága barátom, végre megtaláltam azt az együttest, amelyet régóta keresel, meg kell hívnod őket.” Csak idejében hoznák be Ravennát, tudja, tengerparti kisváros, ünnepek, nehezen kapcsolják… és az ilyesmit nem jó halasztani! Azt hiszem, most már mindent elmondottam, frakkot kell öltenem. Remélem, marosvásárhelyi barátaimmalt alálkozom még Olaszországban. Bizonyára sikerrel képviselik majd Románia zenei életét!
– Még egy percét igénybe venném. Két bukaresti növendéke kíséri önt. Mondana róluk valamit?
– Erre mindig futja az időmből… Sok-sok romániai tanítványom van, zongoraművészek. Közöttük Iosif Conta kollégám fia, Vlad Conta. A két fiatal kísérőm: Ina Macarie Rómában, Taorminában és Salzburgban vett részt mesterképző tanfolyamaimon. Alexandru Bancu csak az utóbbi évben dolgozik velem, Salzburgban találkoztunk, nagy reményeket fűzök további fejlődéséhez… Most elkísértek, hogy ne legyek egyedül. Bukarestben váltam el a feleségemtől, aki rövid időre Bécsbe repült, majd onnét ismét vissza. De a bukaresti repülőtér nem fogadhatta a gépet. Velem vannak a tanítványaim, mégsem maradtam egyedül.
A magnetofon szalagja a tanúm, hogy ami ezek után következett, az nem kitaláció. Carlo Zecchi, a zongora nagymestere, a világhírű karmester, az ezüstös tonzúrájú pedagógus két ujját csibészesen ajkai közé véve ,,lefújta” az interjút. Ende!
Egy órával később, mankóira támaszkodva feltornázta magát a dobogóra, hogy megajándékozza Marosvásárhelyt azzal hangversennyel, amelyet bejegyezhetnek a feledhetetlenek lajstromába. Casals, Hubermann, Bartók, Enescu … és ‘73-ban Fischer Annie, Carlo Zecchi.
Megjelent A Hét V. évfolyama 2. számában, 1974. január 11-én.
