Táncosok lebegnek a színesen domborodó Mezőség fölött. Felhőbe öltözött tündéri lányok olvadnak az ég kékjébe, vidáman libeg a szoknyájuk. Egy ló is beáll a körforgásba. Nyári színekben pompázik alattuk a határ. Mint óriás hajfonat terül szét a megdolgozott földek tarka szőttese. Bő termést ígérőn hullámzik alant a „holt tenger”. De kinek jut most eszébe a tájhoz társított búsongó metafora? Életörömöt sugall a festői látomás.
Hegedűs nincs a háztetőn. Ház sincs a festményen. Persze nem is chagalli a vízió. De bőven van benne szürrealitás. Nem vityebszki, erdélyi. Gonda Zoltán debreceni festőművész vetítette így elénk mezőmadarasi álomképeinek egyikét három évvel ezelőtt. A sokoldalú alkotó, aki hosszú időn át a grafikában remekelt, majd ismét az ecset lett fő eszköze, több mint két évtizede rendszeresen jár Erdélybe, több itteni alkotótábor népszerű törzsvendége.
A Székely-Mezőség, Nagypetri, Zsobok, Felsőbánya, Bálványos kiapadhatatlanul kínálja az élményeket, amelyeket saját énje szűrőjén átlényegítve, a maga belső arculatára hasonítva, élénk érzelmi világához igazítva gondazoltánosít és tesz egyedivé, némiképp valóságfölöttivé. Ennek köszönhetően képein gyakran mesebeliek a házak, bizarr köntöst öltenek a falvak, jelképhordozókká válnak hétköznapi emberek, szimbólummá nemesednek állatok, révületet keltenek természeti és életjelenségek. És mindezeken erőteljesen átüt a művész markáns egyénisége, láttató képessége, vitalitása, spontaneitása.
Élénk koloritja, bátran használt erős színei, nagy ívű, merész vonalvezetése, a sokféle árnyalat szokatlan ütköztetése, vagy ha a mondandó úgy kívánja, az ábrázoltak monokrómszerű egységesítése ugyanezt szolgálja. Ehhez igazítja hol részletezőn tömörített, hol nagyvonalúan kitágított tájai, életképei kompozíciós felépítését, látványszervező struktúráját is. Aki akarná, sem tudná kivonni magát a festményei által ily módon gerjesztett különös atmoszféra hatása alól. Bármerre állít ki, a nézők hamar ráhangolódnak Gonda Zoltán realitásba ágyazott, mégis mitikus, érzelmi indíttatását sem titkoló, emberséggel telített világára.
Marosvásárhelyen is találkozhattunk néhány festményével a Maros Mezőségi Művésztelep résztvevőinek közös kiállításain. Gonda Zoltán egyéni bemutatkozása, amelyet a Bernády Ház ütemezett be, a világjárvány miatt már többször elmaradt, előbb-utóbb remélhetőleg mégiscsak megtörténik. A festő, grafikus jövőre szülővárosában, Nyíregyházán készül egy nagy gyűjteményes kiállítást rendezni. Abban biztos abból a 30 festményből is láthatnak majd jó párat az érdeklődők, amelyeknek reprodukcióit a mostani jegyzethez átküldte nekünk. Ezekből látható itt néhány. A Mezőségi táncok, amelyekből kiindultunk, a Zsoboki kakas (2001), az Erdélyi anziksz (2003), a Kalotaszegi menyecske (2003), a Jön az ősz a Mezőségen (2018), a Hazafelé a kocsmából (2019). Gonda folyamatosan fest, sok-sok új művel gyarapszik közel hat évtizedes életműve. Jó lenne, ha legalább az utóbbi húsz év terméséből láthatnánk tőle élőben egy reprezentatív kiállítást. Reményteljes a világunk, amilyennek ő látja, ég és föld között.
