Ádám Zoltán: a cél, hogy példát statuáljanak: senki ne érezze biztonságban magát.
A befolyásos, jelentős mennyiségű Mol-részvénnyel rendelkező család gyermeke úgy vizsgázhatott a Corvinuson, hogy nem teljesítette a félévi követelményeket. Az eset ellen tiltakozó oktatót elbocsátották az egyetemről.
– Az egyetem megbízott rektora, Szabó Lajos a napokban a nyilvánosság elé állt, „az egyetem tekintélye és hírneve érdekében”. Az Indexnek adott interjújában számos, eddig nem hallott váddal illeti önt.
– Olvastam a rektor úr interjúját, megdöbbentem a szakmaiatlan, immorális, manipulatív megjegyzésein. Felveti például, szabálytalanul jártam el, amikor szóba álltam a szülőkkel. Amikor a hallgató édesanyja az egyik órám végén megjelent a teremben azzal, hogy a gyerekéről szeretne velem beszélni, valóban nem hívtam a biztonsági szolgálatot. Meghallgattam, majd udvariasan közöltem vele, hogy amit kér tőlem, az lehetetlen. Erre a hölgy azt mondta, ez „baromság”, a gyerekének igenis le kell vizsgáznia. Megjegyezte, a férje nagyon fontos ember, „nem lenne jó, ha neki kellene beavatkoznia”. Később a hölgy által szintén megkeresett dékán, Habis Helga kérésére egy e-mailt küldtem neki, megismételve, nem segíthetek. Hangsúlyoztam, a gyerekének is érdeke, hogy olyan egyetemre járjon, ahol a dolgoknak következménye van. Nem gondolom, hogy ezzel szabályt sértettem volna, ráadásul az e-mail megírására kifejezettem a dékán kért meg.
– A rektor szerint ezt a hallgatót – nevezzük „A” hallgatónak – ön hátrányosan megkülönböztette. Volt ugyanis egy másik – nevezzük „B”-nek – hallgató is, akinek engedélyezte a vizsgázást, holott ő sem teljesítette a követelményeket.
– Most, a rektor nyilatkozata után megkérdeztem a kollégámat, akire a rektor a tárgy operatív koordinátoraként hivatkozik, hogy mi történt. Mint kiderült, valóban volt egy hallgató, akinek a kollégám engedélyezett egy extra kvízt, mivel későn érkezett Magyarországra, de nekem ezzel semmi dolgom nem volt. Hogy én később ezzel kapcsolatban manipuláltam az egyetemi informatikai rendszert (Moodle), ahogy azt a rektor az interjújában sugallja, az teljesen megalapozatlan, abszurd és rosszindulatú feltételezés, amit visszautasítok.
– Láthatóan lavinát indított el az ön által nyilvánosságra hozott ügy. Nem gondolt arra a kezdetekkor, hogy szemet huny a történtek felett?
– Valójában nem én hoztam nyilvánosságra, csupán a kollégáimmal megosztottam a botrányos vizsgaügy néhány részletét, és innen szivárgott ki a sajtóba. Az édesapa is írt levelet több vezetőnek, akiknek én közben jeleztem, nincs rendben, hogy kivételezzünk ezzel a diákkal. A szülők fellépését többkörös egyeztetés követte az egyetemi vezetés tagjai és az oktatók közt. Mi végig azt mondtuk, hogy nem tehetünk kivételt egy hallgatóval azért, mert a szülei lobbiznak az egyetemvezetésnél. A vezetés erre úgy döntött, hogy a dékán levizsgáztatja a hallgatót. A vizsga előtti napon felhívtam Takáts Előd akkori rektort, aki elismerte, ez egy veszélyes helyzet, amelybe nem szabad belemennünk. Aztán a hallgató mégis levizsgázhatott, a többiektől elkülönítve, egy csak általa megírt feladatsor alapján. Nem állítom, hogy a kezdetektől biztos voltam abban, hogy az egyetem vezetősége ellen etikai eljárást indítok, de a vizsga megtörténte nem hagyott nyugodni. Úgy éreztem, ez nem az a valóság, amiben én élni szeretnék. Végül három egyetemi vezető ellen kezdeményeztem etikai eljárást. A Corvinus etikai bizottsága megállapította a két érintett dékán felelősségét, a fenntartó alapítvány kuratóriuma által létrehozott eseti bizottság pedig a rektort marasztalta el. Másodfokon a két dékán esetében Szabó Lajos akkori általános rektorhelyettes, a rektor esetében pedig a Hernádi Zsolt vezette alapítványi kuratórium döntött, és mindhármukat felmentették az etikai felelősség alól.
– A háromból két felmentő ítéletet tehát éppen a mostani rektor, Szabó Lajos hozott meg, aki akkor még általános rektorhelyettes volt. Ő döntött arról is, hogy ezek után egy úgynevezett szabálytalansági eljárást indít. Ennek mi volt a célja?
– Végig az volt az érzésem, azért van rá szükség, hogy elterelje a figyelmet a vezetők elleni etikai eljárásról, szétterítse a felelősséget. Az eljárást a kancellár, Domahidi Ákos folytatta le, akinek határidőn belül a kért anyagokat átküldtem, együttműködtem vele, bár tény, hogy nem voltam nagyon kedves vele. Mint utóbb kiderült, egy levelezésből, amit át kellett neki küldenem, két e-mail véletlenül kimaradt. Ez azonban semmiben nem hátráltatta a vizsgálatot, mivel ezeket az e-maileket felolvastam a meghallgatásomkor, így szerepeltek a jegyzőkönyvben, az operatív koordinátor pedig megküldte őket a kancellárnak. Ehhez képest az eljárás végén súlyos kötelezettségszegés miatt azonnali hatállyal megszüntették a munkaviszonyomat.
– Mit értékeltek súlyos kötelezettségszegésként?
– Azt, hogy a két e-mailt nem küldtem el. Ezen kívül a felmondólevél szerint „több alkalommal elfogadhatatlan hangnemben kommunikáltam”, és „igyekeztem az egyetem vezetését az egyetemi nyilvánosság előtt lejáratni”.
– Egy volt kollégája úgy nyilatkozott, ez az eset is rámutat, hová vezetett az egyetemek alapítványi formába történő átalakítása: ha valaki nyíltan kritizálja a rendszert, nincs biztonságban.
– Én annak idején éppen azért jöttem át a piaci szektorból az akadémiai életbe, mert vonzott a kutatói szabadság, az autonómia. Az esetem valóban rámutat arra, hogy a Corvinuson belül háborítatlanul működhet egy egyre autokratikusabb vezetés, amely felrúgja a saját intézményének legelemibb etikai szabályait is. Ilyen körülmények között hosszú távon csak az lesz oktató, aki elviseli, hogy nincs módja nyilvánosan kritikát megfogalmazni. Kétségtelen, ennek nagy múltja van hazánkban, de a világ élvonalbeli akadémiai gondolkodása nem így működik. Az a kritikai gondolkodáson, a status quo folyamatos megkérdőjelezésén alapszik. A tudomány attól tudomány, hogy kérdéseket teszünk fel. Ha olyan intézményrendszert alakítunk ki, ahol ez kockázatos, gyanús, szankcionált, akkor ott nagy a baj.
– A Corvinus volt 2019-ben az első modellváltó egyetem. Akkor még akadtak, akik optimizmussal tekintettek az átalakításra. Aztán jöttek a nyugtalanító jelek.
– Tavaly augusztusban az átszervezésre hivatkozással nyolc egyetemi oktatót bocsátottak el szakmai vagy egyéb érvek nélkül. Ma sem tudjuk, miért kellett távozniuk, minőségi munkát végeztek, volt, akit röviddel azelőtt tüntettek ki. Egyre erősödött a központosított kontroll. Az egyetem dolgozói akkor is tiltakoztak, jelezték, „épül a félelem kultúrája”, a cél, hogy példát statuáljanak: senki ne érezze biztonságban magát. Meggyőződésem, hogy az én esetemben is ez volt a cél: félelmet kelteni. Legyen tisztában mindenki azzal, milyen veszélyekkel jár, ha nem áll be a sorba.
– Az ügy kipattanásakor Hernádi Zsolt azt nyilatkozta, nem történt semmiféle etikai vétség, ön csupán egy politikai aktivista, aki így akar politikai tőkét kovácsolni.
– Nem vagyok politikai aktivista, nem is akartam, hogy ez az ügy politikai színezetet kapjon. Van ellenzéki identitásom, tagja vagyok a Momentumnak, de amit tettem, azt nem az ellenzékiségem határozta meg. Sokkal inkább az a meggyőződésem vezetett, hogy autonóm értelmiségi vagyok, így az a dolgom, hogy az értékrendem mellett kiálljak.
– Volt pozitív hozadéka is az egyetemi modellváltásnak?
– Igen. Hangsúlyosabb lett a kutatómunka, több lett a jó minőségű nemzetközi publikáció. Némiképp a fizetések is emelkedtek, bár azt azóta részben elvitte az infláció. Ám közben egy nagyon befolyásos gazdasági hálózat épült ki az intézmény körül. Az állam odaadta a Corvinust fenntartó alapítványnak a Mol tíz százaléknyi részvényét, majd ennek az alapítványnak az élére kinevezte a Mol elnökét, Hernádi Zsoltot mint magánszemélyt, aki a tíz százalékon keresztül saját magát ellenőrzi mint cégvezetőt. A Mol vezetése lényegében szabad kezet kapott az egyetem irányítására, amit Anthony Radev egyetemi elnökön, a Mol igazgatósági tagján keresztül gyakorol. Ezek után ne csodálkozzunk, ha csorbát szenved az egyetemi autonómia. Nem állítom, hogy minden döntés a legmagasabb szinten dől el, de mindenki tudja, mi az elvárás, és ennek megfelelően viselkedik.
– Az EU tavaly decemberben leállította a modellváltó egyetemek részvételét a Horizon Europe és az Erasmus- programban.
– Ez egy nemzeti tragédia, a magyar egyetemi szektor leértékelődését jelenti. Ezzel hivatalosan is kiszorultunk az uniós akadémiai térből, másodlagos szereplővé váltunk európai szinten. Még futnak az utolsó programok, vannak itt erasmusos diákok, akiket nagyon jó tanítani, rendkívül motiváltak és jó hatással voltak a hazai hallgatókra is. A kormány azt kommunikálta, talált áthidaló megoldást, létrehozott egy alapot, amire az Erasmus helyett lehet pályázni. Próbáltam egyezkedni potenciális külföldi konzorciumi partnerekkel erre hivatkozással, akik jelezték, nem szívesen mennek bele velünk ilyen együttműködésbe. Túl nagy tehertételt jelentenénk nekik, amit nem akarnak vállalni.
– Egyetemi kollégái kiálltak ön mellett, az online petíciót is közel háromezren írták alá. Mit gondol, lesz ennek bármi gyakorlati következménye?
– Minden gesztusért hálás vagyok, ha egy petíció aláírása kívülről nem is tűnik forradalmi tettnek, nem tudjuk felmérni, ki milyen kockázatot vállal vele. A legapróbb szolidaritás vállalása is érték, amit meg kell becsülni. Nagyra tartom a kollégáim kiállását, akik egy gerinctörésre optimalizált intézményi keretben végeznek értékes munkát. Ezekből a kiállásokból lesz talán egyszer egy olyan társadalom, amely képes elszámoltatni a köz- és magánhatalmak gyakorlóit.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 44. számának (november 3–9.) nyomtatott változata.
