Legjobb esetben a vers talált tárgy. A talált tárgyaknak ritkán ismerik az eredetét. Izgalmas kaland lehet úgy olvasni verset, hogy nem tudjuk a költő nevét, kilétét. Ilyen talált versek olvashatók sorozatunkban: a szerkesztő készakarva nem írja ki a szerzőjük nevét. Aki megfejti, hogy ki a költő, annak jutalma a felfedezés örömében van. Aki nem, az is gazdagabb lett egy versélménnyel. Aki utánanéz, megkeresi, tudását gyarapítja.
Egy lány a villamosban
Fiatal lány volt, ám ölébe ejtett
Szemmel már úgy ült, mint dús terhü nő,
Ki révedezve sejti már a rejtett
Jövőt, mely szíve alján csendbe nő,
Maga körül minden zajt elfelejtett,
Lesiklott róla Gond, Tér és Idő
Körötte durva, lármás utasok
Tolongtak, s ő csak ült és olvasott.
Néztem hevült arcocskáját merengve:
Ki tudja, milyen sötét hivatal
Felé viszi szegény leányt a zengve
Robogó, zsúfolt, sárga ravatal?
De addig még övé a betűk lelke,
A kopott regény minden szava dal:
Grófnővé szépül, herceg lejt feléje,
S féltérden helyezi szívét eléje.
S megáldottam magamban ócska könyvét;
Ó, mert lehet akármi ponyva bár,
Letörli egy sorsocska árva könnyét,
S a vad világ többé nem oly sivár:
Egy árnyalattal tűrhetőbb, egy gyöngéd
Sóhajjal jobb, nem fáj úgy élni már –
Egy rossz író is így érhet föl tisztelt
Rendű és rangú harminchat minisztert!
Ó, hadd rontsák hát mások a világot,
Politikák, jelszavak és hadak!
Csak a tollakat ne fogja meg átok,
Írók kicsinyje s nagyja, rajta csak!
Isten szívét nem bizta, csak tirátok,
S míg ég és föld bús rommá omlanak,
Hű könyveinkben daloljon a lélek
Vigaszos daccal: mégis szép az élet!