Annyira megdrágult a tojás az Egyesült Államokban, hogy az amerikaiak közel fele idén kihagyja a húsvéti ünneplésből. A Fehér Ház húsvéti tojásgurítását viszont a YouTube, az Amazon és a Meta szponzorálja, írja a CNN, amelyet a Telex szemlézett.
Pénteki sajtótájékoztatóján a tojásárakról is kérdezték Donald Trumpot, az elnök pedig annyival intézte el a kérdést, hogy közölte: a tojásárak valójában túl alacsonyak. A beszámolók szerint Trump láthatóan frusztráltnak tűnt, amikor a riporter a drágulásról kérdezte, majd kifejtette: „Annyi tojást kaphat, amennyit csak akar. Túl sok tojásunk van. Éppen az árak túl alacsonyak. Szóval, jobb, ha tudják, hogy az árak csökkennek”, fogalmazott Trump.
Amerikában egy 12 darabos tojás átlagára idén januárban 4,95 dollár (nagyjából 1800 forint) volt, márciusra pedig elérte a 6,22 dolláros (2250 forint) történelmi csúcsot. A 2024 eleji árakhoz képest pedig mindez 84 százalékos emelkedést jelent. A WalletHub piackutató felmérése szerint ezért az USA lakosságának 47 százaléka idén lemond az ünnepi hagyományokról, és ötből két amerikai arra számít, hogy a vám hatással lesz a húsvéti költekezésére is.