Első reagálás

Amint az várható volt (egy ideje), a Fidesz kilép az Európai Néppárt parlamenti frakciójából. Ezt maga Deutsch Tamás jelentette be. Meg maga Gál Kinga. De miket beszélek, már egy napja maga Orbán Viktor. Vagy két napja, feltételesen. De persze biztosan, mert már rég készült a dolog.
A Fidesz nem hagyja magát csak úgy kirúgni. De azért az utolsó pillanatig kivárt: hátha mégsem kell ilyen méltóságteljesnek lenni.
Manfred Weber elégedett, bár ha fordítva történt volna, Orbán Viktor nem lenne elégedett: itt csak megfutamodás van, ott sincs sok ok az örömre, senki sem győzött. Lózlóz. Nota bene, mindenkinek: a Fideszt a saját pártcsaládja közösítette ki, nem sokat, de nem is keveset kockáztatva. Nem ballib, nem Soros, nem Gyurcsány.
A következményekbe elég rossz belegondolni. (Nagy-Britanniában javában folyik a belegondolás a Brexitbe.)
Amibe én most belegondolok: vajon az EP-ből is ki fog lépni a Fidesz? Megelőzendő például kemény ellenőrzéseket, kivizsgálásokat? Arról nem is beszélve, hogy most ehhez az ostoba helyzethez, hogy fognak viszonyulni, mit tesznek a mi (az RMDSZ) európai parlamenti képviselőink…
A gesztus, a mostani kilépés nem gyáva – de nem is hősies. Két „eset” jut eszembe róla.
Óvodás fiam többször mondta, hogy az egyik csoporttársa állandóan kötekedik vele; amikor egy napon megint: – Ne hagyd magad! – mondtam neki, hogy férfiasságra neveljem. – Nem hagytam magam – mondta. – Remek, mit csináltál? – Elfutottam.
A másik az ismert vicc.
Agresszív kismalac részegen bicajozik haza, egyszer csak eldől, istenesen odaveri magát. Arra megy a jótündér: – Jaj, kismalac, megütötted magad?
– Kuss, én így szállok le!
Felesleges vita, dilemma: a kezdet vége/a vég kezdete.