Igaz, nem pozitív értelemben. A voksolás favoritja a jobboldal, Giorgia Meloni lehet az új kormányfő.
A vasárnapi olasz választás más, mint a többi. Aligha volt még olyan voksolás az Európai Unió történelmében, amelyen ennyire a magyar kormány, elsődlegesen Orbán Viktor lett volna a viszonyítási pont. Csakhogy miniszterelnökünk nem pozitív hősként, hanem mumusként bukkant fel: a lapok és vezető politikusok arra figyelmeztettek, Itália jövője kerül veszélybe, ha a jobboldal győzelme esetén a magyar utat választja. Biztosra vehető ugyanis, hogy a szélsőjobboldali Olasz Testvérek (FdI), a populista Liga és a Forza Italia hármasa alakíthatja meg a következő kormányt, bár nem mindegy, hogy a kormányfői bársonyszék legfőbb várományosa, Giorgia Meloni FdI-je mekkora fölénnyel utasítja maga mögé Matteo Salvini pártját. Vélekedések szerint ha a Liga csak tíz százalék körül teljesít, akkor Salvinit megbuktathatják párttásai.
Hogy mennyire tartanak a „magyar úttól” Olaszországban, mi sem bizonyítja jobban: a nyílt bírálatoktól ódzkodó miniszterelnök, Mario Draghi múlt pénteki sajtóértekezletén teljesen egyértelműen fogalmazott. Elmarasztalta Matteo Salvinit és Giuseppe Contét, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjét a Moszkvával való szoros kapcsolataik miatt, és azt javasolta az „Isten haza, család” jelszavával kampányoló Meloninak, ne válassza Orbán Viktor magyarországi „autokráciáját” partnerként, ha valóban Olaszország érdekeit tartja szem előtt. Meloni erre azzal vádolja Draghit, „nem Európa-párti”. Mint mondta, „csak az együttműködés segíthet megoldani a globális problémákat, amelyekkel szembe kell néznünk. Olyan kooperációról van szó, amely ugyanazokon az értékeken alapul, mint amiket a Nyugat Putyin háborújára reagálva védelmezni kíván: demokrácia, jogállamiság, az emberi jogok tiszteletben tartása, globális szolidaritás”.
A magyar miniszterelnök neve már a választási kampány kezdetén több ízben került elő, ám különösen sokszor hivatkoztak rá negatív értelemben azután, hogy az Európai Parlament múlt héten hivatalosan deklarálta: Magyarország nem demokrácia.
A döntés azért keltett komoly visszhangot, mert az Olasz Testvérek és a Liga képviselői is a magyar kormány mellett voksoltak. Ezután sokakban felmerült a kérdés: milyen jövő előtt áll Róma? Veszélyben vannak-e mindazok a vívmányok, amiket Draghival elért? Az ország ugyanis már eddig is több tízmilliárd eurós támogatást kapott az EU helyreállítási alapjából a kormányfő következetes politikákának köszönhetően, de ahhoz, hogy hozzájusson a 200 milliárdos, vissza nem térítendő támogatásból és kedvezményes hitelből álló pénzekhez, további reformokat kell elfogadnia. De mi lesz, ha a populisták kerülnek hatalomra és az Európai Bizottsággal kötött megállapodás újratárgyalását akarják? Széleskörű koalícióra törekedik-e az új kormány a szuverenistákkal, Magyarországgal és Lengyelországgal?
Egy sor olyan kérdés, amiből látható, hogy a választáson nem csak arról döntenek, ki üljön a Chigi kormányfői palotába, hanem az Európai Unió jövője forog kockán. Németország is aggodalommal tekint a voksolásra. Amikor a napokban Enrico Letta, a balközép Demokrata Párt (PD) elnöke, Meloni legnagyobb riválisa Berlinben járt, Olaf Scholz kancellár aggodalmát fejezte ki, hogy a szuverenisták győzelme esetén Itália „a magyar-lengyel tengely felé csúszhat”. Különösen kemény véleményt fogalmazott meg Lars Klingbeil, a szociáldemokraták társelnöke, aki Giorgia Meloni pártját egyértelműen „posztfasisztaként” határozta meg.
Bár Meloni egy ízben három nyelven elhangzott beszédben igyekezett megnyugtatni európai partnereit, hogy hazája győzelme esetén sem tér le az európai útról, az a tény, hogy az FdI képviselői Orbán mellett szavaztak, megütközést keltett több uniós országban.
S nem tett jót Meloni megítélésének egyik fő tanácsadója, Giovanbattista Fazzolari szenátor megnyilatkozása sem, aki a La Repubblicának egy interjúban úgy fogalmazott, „az esetleges jobbközép kormány tengelyt alkothat a visegrádi csoporttal, amely Lengyelországot és Magyarországot is magában foglalja”. (Más kérdés, hogy a visegrádi együttműködés valójában már nem létezik.) Itthon is ismerősen csengő módon hozzátette, „Olaszország emelt fővel megy majd Brüsszelbe, hogy megvédje nemzeti érdekeit”.
Meloni élesen bírálta az Európai Bizottság azon döntését is, amelyben azt javasolta, hogy vonjanak el 7,5 milliárd eurót Magyarországtól a korrupció miatt. Az FdI szerint Brüsszel így „Putyin karjaiba terelte Orbánt” és megosztotta a 27 tagállamot. Az Il Giornale című konzervatív lapban hozzátette, Brüsszel a jogállamiság kérdését „ideológiai fegyverként használja fel arra, hogy lecsapjon azokra, akik nem tartják be a szabályokat”. Meloni szerint Magyarország különben is demokrácia, amit szerinte az bizonyít, hogy az áprilisi választást is a Fidesz nyerte, miközben „összefogott ellene a többi magyar párt”. Salvini is bírálta a Budapestet fenyegető költségvetési megszorításokat.
Enrico Letta megkondította a vészharangot: „Ha Olaszország vitába száll az EU-val, s újra akarja tárgyalni a helyreállítási alapról szóló reformtervet, vagy ha akár csak megkérdőjelezi a nemzetek feletti szuverenitást, akkor nemcsak nem adnak több vissza nem térítendő támogatást, hanem a jelenlegit is felfüggesztik. Amennyiben a jobboldal győz, akkor Olaszország is a magyar útra tévedhet” – fejtette ki, hozzátéve, ezt el kell kerülni, mert ennek árát az olaszoknak kellene megfizetniük.
A jobboldali szövetség harmadik tagja, a Forza Italia hírhedt vezetője, Silvio Berlusconi volt kormányfő igyekszik mindenkit megnyugtatni: pártja a garancia arra, hogy a leendő kormány egyértelműen európai irányultságú lesz. „A mi referenciánk az Unióban az Európai Néppárt. Mi azt az Európát képviseljük, ami biztosítékot jelent arra, hogy Olaszország Brüsszelre és ne Budapestre nézzen.” Ezzel csatlakozott Draghi múlt heti megnyilatkozásához, hiszen a kormányfő akkor azt is kijelentette, „szövetségeseink Németország, Franciaország és a többi európai állam, amelyek a jogállamiságot védik”. Berlusconi a Sky televíziónak elismerte, Orbánt a barátjának tekinti ugyan, de „az ő Európája soha nem lesz a mi Európánk”. Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke nyíltan kampányolt a Forza Italia mellett, amit Lars Klingbeil így kommentált: Weber azután is kiállt a Forza Italia mellett, hogy a párt összeállt Meloni tömörülésével. „Úgy tűnik, nem tanult azokból a kínos évekből, amikor az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója taglétszámának növelése érdekében eltűrte az egyre autokratikusabbá váló Orbán Viktor pártjának jelenlétét”.
A Németországból érkező intelmek aligha befolyásolják az olasz választókat. Sőt, a korábbi példák lapján Berlin ajánlásai gyakran éppen az ellenkező hatást, egyfajta dacos reakciót váltottak ki a választókból.
Mindenesetre a „magyar vitába” Draghi elődje, Giuseppe Conte, a baloldali populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője is beszállt, aki felszólította Salvinit és Melonit, vizsgálják felül az Orbánnal kapcsolatos álláspontjukat, különben „nem alkalmasak Olaszország kormányzására”.
Akadnak optimistább vélemények is. Giovanni Orsina professzor, politológus, történész, a populizmus kutatója a Domani című lapban úgy vélte, „Putyin nukleáris fenyegetései nem fogják Melonit a Putyin-párti Orbán karjaiba terelni”.
Ezért nincs esélye a baloldalnak
Fotó: PIERO CRUCIATTI | Forrás: AFP
A jobboldal győzelme a Rosatellum nevű választási rendszer és a baloldal széttöredezettsége miatt vehető biztosra. A mandátumok egyharmadát ugyanis egyéni választókörzetekben döntik el és ezekben a jobboldal egy jelöltet indít, a centristák és a baloldal viszont nem fogott össze. Enrico Letta, a Demokrata Párt elnöke ugyan közös blokkot akart létrehozni, de a Harmadik Pólus vezetője, Carlo Calenda kiszállt a megállapodásból. (Ezen Európa-párti, centrista szövetségben indul Matteo Renzi volt kormányfő is.) Az Öt Csillag Mozgalom lényegében mindenkivel szakított. Így borúlátó jóslatok szerint még a jobboldal kétharmados győzelme sem kizárt, ami azért lenne veszélyes, mert a jobboldali kormány elnöki köztársaságot vezethet be. Ha listán voksolnának, alighanem akkor is az FdI végezne az élen.
Kérdés, mennyire lesz tartós a jobboldali pártok együttműködése. Olaszország a második világháború óta nem éppen stabil belpolitikai viszonyairól ismert. Most sem lesz egyszerű összehangolni a programokat. Meloni atlantista, Kína-ellenes, az oroszellenes szankciók fenntartásának és Ukrajna további támogatásának híve. Salvini viszont ismert a Vlagyimir Putyinhoz fűződő szorosabb kapcsolatairól, bár a napokban egy interjúban elhatárolódott az orosz elnöktől. A gazdaságpolitikát illetően sem egyezik álláspontjuk, Salvini szerint be kell vállalni, hogy az idei költségvetést további 30 milliárd euróval adósítsák el, „hogy aztán év végére ne legyen belőle 100 milliárd”, Meloni viszont nem akar új adósságot. Meloni igyekezett az üzleti élettel is jó viszonyt kialakítani, még az a pletyka is elterjedt, hogy kitart Draghi pénzügyminisztere, Daniele Franco mellett, amit később mindenki cáfolt.
A (vélhetően) leendő kormányfő újratárgyalná a helyreállítási tervet, hogy a befolyó összegekkel a magas energiaárak hatásait enyhítsék, de ezt Brüsszel aligha engedélyezi.
Nathalie Tocci külpolitikai szakértő a Die Pressében úgy vélte, Salvinival szemben Meloni nem populista. Tudja, hogy nem játszhat a tűzzel. Nem rúghatja össze a port az EU-val, hiszen „egy energiaválság és egy lehetséges gazdasági válság kellős közepén vagyunk – és Olaszországot a magas adóssága miatt spekulatív támadások fenyegetik a pénzügyi piacokon”.
Megjelent a Népszava Külföld (és Reflektor) rovatában 2022. szeptember 24-én.
