Szörnyülködhetnénk eltartott kisujjal a magyar közélet eldurvult nyelvezetén, de nincs mit bánkódni, a nyelv hű tükre a valóságnak, és hát ilyen színvonalú a politikánk. A nyilvánosság fogalma pedig egyszerűen kiszélesedett. Influenszernek nevezett magamutogató banda diktál itt életérzést, hazafiságot, ellenzékiséget, lecsófőzési ismereteket, vagy amit akartok.
Mindemellett vannak furcsa szabályszerűségek, amelyeket vagy fölismerünk, vagy manipulálva vagyunk. Vagy mindkettő.
Például a facebook mint a politikai nyilvánosság harci terepe. Nincs vele semmi bajunk, hasznosan kiszolgál minden igényt, bárki világgá kürtölheti saját gyökérségét, és ugyanannyi ledorongoló kommentet kap, mint az atomfizikus vagy az agysebész. Már ha utóbbiaknak eszükbe jutna hülyét csinálni magukból. Időnként ezzel foglakozó pihentek összehasonlítgatják, kinek mennyi követője van, hányan kedvelik a bejegyzését, és mennyit költött a nyilvánosságra, hogy a rendszer minél többször földobja mint reklámot.
Két megjegyzés ezekkel kapcsolatban. Az első, hogy nagy látogatottságú sajtótermékek internetes lapjai előszeretettel vesznek át a másik oldal közíróitól, politikusaitól bejegyzéseket (mintha plurálisak lennének), és vetik oda törzs-kommentelőiknek prédául, és ott elszabadul a kéjes lincselés. Bizonyára van értelme.
A másik. Törvényeinkben és köznapi szabályainkban (mondjuk, értelmes emberek körében) zajlik egy folyamat, amelyben lehetőleg kerüljük a mások (kisebbségek, bőrszínek, másságok) sértegetését, sőt az olyan kifejezéseket is, amelyeket ők sértőnek éreznek magukra. A fejlett világban egész mozgalmak indultak a szexuális kisebbségek jogainak elismeréséért és a bőrszínnel azonosított elnyomás, megkülönböztetés elítéléséért. Tehát mi is inkább romát mondunk cigány helyett, prostituáltat kurva helyett, a korábban gyógypedagógiai intézetekre azt írjuk ki, hogy iskola, nem migránst mondunk, hanem menekültet, tolószékest sem mondunk, csak kerekes székest, nem bozgort, hanem magyar anyanyelvű román állampolgárt, s így tovább. Kicsivel több odafigyelést igényel, de megéri. Akaratlanul sem akarunk sértegetni. Ezzel szemben abban a nyelvi közegben, amelyről fentebb szóltunk, mintha ellenkező irányban zajlanának a folyamatok.