95 éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje – jelentette be a BBC és a Vatican News. Matteo Bruni vatikáni szóvivő elmondta: „Fájdalommal jelentem be, hogy XVI. Benedek nyugalmazott pápa ma 9 óra 34 perckor a vatikáni Mater Ecclesia (Egyház Anyja) kolostorban elhunyt”.
Előző nap, december 30-án a Szentszék még arról számolt be, hogy XVI. Benedek jól töltötte az éjszakát, ki tudta magát pihenni, és állapota változatlan. Ferenc pápa először szerdán jelentette be, hogy a nyugalmazott pápa nagyon beteg.
Néhány hét híján tíz éve, hogy XVI. Benedek a világ közvéleményét, benne a katolikus híveket megdöbbentve bejelentette, hogy 8 esztendőnyi szolgálat után lemond a pápaságról. Lépése azért okozott meglepetést, mert hasonlóra közel 600 éve nem volt példa a katolikus egyházban. A pápa öregségére és betegségére hivatkozott, döntése tehát látványosan szembement elődje, II. János Pál felfogásával, aki súlyos betegsége ellenére távozásának időpontját, ahogy hivatalosan megfogalmazták, Isten döntésére bízta.
A náciellenes családból származó Joseph Ratzinger gyermekkorának meghatározó élménye lehetett, amikor Down-szindrómás unokatestvérét a hitleri állam meggyilkolta, és az is, amikor a hadseregben a nemzetiszocialisták gúnyolódásának célpontjává vált nem titkolt papi tervei miatt. Ratzingert 1951 júniusában szentelték fel, egy évvel később már teológiai tanárként működött, 1953-ban a doktorátust is megszerezte. Az elsősorban dogmatikával és fundamentális teológiával (a teológia alapjaival) foglalkozó tudós részt vett a II. Vatikáni Zsinat dokumentumainak előkészítésében, az egyház megújulási folyamatában. Az ekkoriban – a későbbi nagy ellenfél, Hans Küng hívására – Tübingenben tanító Ratzingert az 1968-as diáklázadások mélyen megrázták, a II. Vatikáni Zsinatot követő, Róma tekintélyét kikezdő válsággal együtt Ratzingerben a konzervatív felfogást erősítették meg.
A válságos hetvenes évek teológiai disputái jórészt a pápai tévedhetetlenség dogmája, a cölibátus, az Eucharisztia (Krisztus teste és vére) értelmezése és az engedelmesség körül folytak. A viták során az „engedelmes” Joseph Ratzinger és a „lázadó” Hans Küng egyre távolabb sodródtak egymástól. Míg Küng lassan a perifériára szorult, utóbb (Ratzinger hivatali ideje alatt, de egy korábbi eljárás nyomán, a pápai tévedhetetlenségről vallott nézetei miatt) a nyilvános tanítás jogát is megvonták tőle, addig Ratzinger előbb münchen-freisingi érsek, illetve bíboros, 1981 novemberétől pedig II. János Pál bizalmából 24 éven át a Hittani Kongregáció prefektusa lett. A kongregáció feladata, hogy a hitről és erkölcsről szóló tanítást előmozdítsa és védelmezze, és Ratzinger bíboros igyekezett ennek lelkiismeretesen szigorú következetességgel eleget tenni (az „Isten rotweilere” gúnynevet is ezért kapta).
A II. János Pál halála után 2005-ben pápává választott Joseph Ratzingernek XVI. Benedekként két, valószínűleg hosszú távon is ható intézkedése született. A maga idejében mindkettő meglepetést keltett. Trónra lépése után néhány héttel a nyilvánosság előtt fellépett az egyházon belüli szexuális visszaélések ellen: az egyik legnagyobb vétkest, a több évtizede kettős életet élő Marcial Maciel Degolladót, a Legio Christi kongregáció alapítóját visszavonulásra és vezeklésre kötelezte. Kétségtelen, hogy Maciel egyházjogi felelősségrevonásától az érintett előrehaladott korára és törékeny egészségére hivatkozva a Vatikán eltekintett, ám az ügy nyilvános kezelése így is hatalmas jelentőségű volt. Főként annak fényében, hogy II. János Pál idején Maciel biztonságban érezhette magát, 2004. november végén a pápa figyelmességek sorával tüntette ki a 2001 óta vizsgálat alatt álló rendalapítót. XVI. Benedek intézkedését számtalan hasonló követte a későbbiekben. (Később Benedeket is megvádolták, hogy érsek korában eltussolt egy visszaélési ügyet, ám ezt hitelt érdemlően sikerült megcáfolni.)
A katolikus hívek számára volt elsősorban jelentősége XVI. Benedek 2007-es, Summorum pontificum kezdetű motu propriójának (rendeletének), amellyel az 1970-ig használt régi (latin nyelvű, „háttalmisézős”) liturgiát visszahelyezte jogaiba, és püspöki jóváhagyás nélkül engedélyezte gyakorlását, ahol a hívek kérték. Benedek lépése egyúttal nyilvánvaló gesztus volt azoknak is, akik a II. vatikáni zsinatot követően elszakadtak az egyháztól. A Lefebvre érsek alapította közösség integrálása azonban Róma nyitottsága ellenére sem sikerült. Sőt, az egyik formálisan „visszafogadott”, Richard Williamson püspök botrányt is keltett antiszemita kijelentéseivel.
Pápasága kezdetén komoly felzúdulást keltett Benedek két megnyilatkozása. 2006-ban a regensburgi egyetemen II. Paleologosz Mánuel bizánci uralkodót idézve – „Mutasd meg nekem, mit hozott Mohamed, ami új volt, és csak olyan dolgokat látsz majd, amelyek gonoszak és embertelenek, akárcsak parancsa, hogy karddal terjesszék a vallást, melyet tanított” – a muszlim világban általános tiltakozást váltott ki. Az ökumenikus párbeszédet kezdte ki, amikor 2007-ben a II. vatikáni zsinatot megelőzően uralkodó véleményt felújítva arról beszélt, hogy „a katolikus az egyetlen igazi egyház”, a pápa főségét el nem ismerő keleti ortodox „sajátos egyház”, a protestánsokra viszont nem lehet egyházként tekinteni.
Kétségtelen, hogy Benedek pápa 2013-as lemondását követően hivatalba lépő dél-amerikai Jorge Bergolio új színt, felfogást hozott, a szekularizált világ számára is vonzó egyházfővé vált. A két pápának, a hivatalban lévőnek és az emeritusnak, közel tíz éven át kellett „társbérletben” élnie, ami nem mindig lehetett könnyű. Habár Ferenc udvariasan kinyilvánította, hogy elődje nyomdokain kíván haladni, XVI. Benedekről pedig kedves szomszédként, a Vatikánban élő nagy tudású, bölcs nagypapaként beszélt, többször egyértelművé tette a kettejük közötti felfogásbeli különbségeket. Az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításában például Benedek teológiai ellenfele, Hans Küng szavait kölcsönvéve beszélt az Eucharisztiáról. Nem sokkal később Ferenc visszavonta Benedeknek a régi rítust liberalizáló rendelkezését.
Joseph Ratzinger válságról válságra bukdácsoló, botrányoktól hangos korban volt a teológia tudósa, a hit hivatalos őrzője és a katolikus egyház feje. Erényeit és tévedéseit ennek fényében érdemes vizsgálni.
