Ma délután öt órakor Marosvásárhelyen, a lakásán meghalt Gálfalvi Zsolt. Öccse, Gálfalvi György telefonálta meg. Nem ért váratlanul a szomorú hír, mégis feldúl.
Összesereglett volt lapunk körül egy nagy, sokat próbált nemzedék, „az öreg tölgyek”, ahogy Horváth Andorral neveztük őket, akit nem csak ezért említünk most, még csak azért sem, mert ő még korábban eltávozott közülünk, hanem leginkább azért, mert mi ketten, de mondjuk úgy: mi, A Hét fiataljai tudtuk, milyen sokat lehet tanulni tőlük. (Voltak és vannak, akik jobb esetben is csak az elmúlt korok tanúit látták, látják bennük.)
Gálfalvi Zsolt nagy formátumú, nagy műveltségű, éles elméjű gondolkodónk, közéleti személyiségünk volt, és különös szerencsénk, hogy bukaresti éveinkben sokat lehettünk együtt vele – a „szót értés ritka öröme” visszatérő motívuma egymásnak írt dedikációinknak. Nem voltak könnyűek azok a bukaresti évek, még a fordulat után sem, amikor Gálfalvi Zsolt tizenhárom és fél éven át vezette a lapot – A Hét utolsó főszerkesztője, ő jelentette azt az értéktöbbletet, ami elviselhetőbbé tette számunkra a megpróbáltatásokat. Ő, az intenzív értelmiségi, az erdélyi Prospero. A mi Zsoltunk.
Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, esszéíró 1933-ban született, nyolcvannyolcadik születésnapját nem érte meg. Jó ideje gyengélkedett. Amikor utoljára találkoztunk, régen szobafogságban élt, nem csak a világjárvány miatt, jártányi ereje alig volt. Utolsó erőfeszítésével még megírta, begépelte a rövid „vezércikket” az Új Hét indulásához.
… „A Hét a bénító szellemi sivárság, szürkeség, a végtelen beszédek közlésének idején is megpróbált érdeklődést kelteni. Mindenekelőtt tudománynépszerűsítő jellegű írásokkal és a közösségi művelődés különböző formáinak serkentésével. A legmostohább helyzetben is az olvasóval folytatott párbeszéd lehetőségeit kereste, és próbált alkalmat teremteni a szóértésre, az értelmes beszédre.
Később, a rendszerváltozás sodrában, természetesen megváltozott A Hét jellege, arculata, szerkezete, és kiszélesült – a nemzetközi kapcsolatokat is beleértve – munkatársainak közössége. A lap hatékonyan és visszhangosan küzdött a megváltozott lehetőségek értékesítéséért mindaddig, amíg anyagi forrásai bírták.
Amíg megjelent, A Hét mindvégig határozottan és elemzően szembefordult azokkal a törekvésekkel, amelyek Romániában és más környező országokban új, burkoltabb parancsuralommal kívánták, illetve kívánják érvényesíteni a hatalomgyakorlás antidemokratikus, autokratikus gyakorlatát. Közvetlenül a decemberi események után pontosan, illúziók nélkül elemezte az agresszív nacionalizmus előretörésének rombolását. Mindaz, ami újra fenyegetően támad a társadalmi, politikai, szellemi élet területén, a lap hasábjain is határozott választ kapott a szabad élet megfontolt szavú képviselőitől.”…
Dilemmánk: mikor lehet azt mondani valakire, hogy hosszú szenvedés után halt meg? Hiszen az élet maga nem hosszú szenvedés? A mi bukaresti éveink nem voltak hosszú szenvedés?
Gálfalvi Zsoltot siratja szerető családja, szerető sok barátja, kollégája – bár olyan sok már nincs. Ő volt az utolsó bölcs öreg tölgyünk. Emlékét megőrizzük, ápoljuk.
Kiemelt kép: Gálfalvi Zsolt – Gáspárik Attila fotója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Facebook oldalán.
