Élet agy nélkül

Újra fellángolt az Egyesült Államokban az agyhalál definíciójáról szóló vita, amelynek lényege: az agyi aktivitás szükséges-e az élethez? (Egyébként: természetesen igen.) Vagyis halottnak lehet-e nyilvánítani azokat az embereket, akik agyműködése leállt, de a gépek „életben” – vagyis inkább működésben – tartják a testét?

A laikus és traumatizált hozzátartozók sokszor nem képesek elfogadni, hogy „megöljék” hozzátartozójukat a létfenntartás lekapcsolásával. Az ebből adódó végtelenül szomorú esetek ellehetetlenítik a szervátültetést, és hiábavaló módon foglalják le a kórházi kapacitásokat, hiszen halott testeket kell működtetniük.

A tizenhároméves kaliforniai Jahi McMath 2013 decemberében mandulaeltávolításra vonult kórházba, mert alvás közben nehezen tudott lélegezni (a megnagyobbodott mandulái elzárták a légútjait). Bár rutinbeavatkozásnak tűnt, a kislány nem sokkal a műtét után erősen vérezni kezdett, és annyi vért vesztett, hogy összeomlott a keringése. Hirtelen létfenntartó berendezésekre kapcsolták: gépek lélegeztették és működtették a szívét. Minthogy azonban az EEG semmiféle agyi aktivitást nem mutatott, és önállóan nem lélegzett, orvosai agyhalottnak nyilvánították, és arról tájékoztatták a családot, hogy hamarosan leállítják a testét működésben tartó gépeket: hagyják a kislányt békében eltávozni. A családja azonban nem nyugodott bele az ítéletbe. Újabb és újabb szakértői vizsgálatokat követeltek, felkértek olyan orvosokat, akik ismerten az agyhalál bevett definíciója ellen (sőt maga az agyhalál koncepciója ellen) kampányoltak, és ők természetesen arra a megállapításra jutottak, hogy a kislány életben van. A család szerint állítólag néha meg-megmozdult, sőt úgy hitték, arra is reagált, ha szóltak hozzá. Hosszas elkeseredett bírósági procedúra vette kezdetét, a döntésig a bíró többször meghosszabbította a kislány „életben tartásáról” szóló végzést. Végül azonban helybenhagyták az eredeti halottá nyilvánításról szóló döntést. 2014 januárjában a család elszállította a testet, és New Jersey-be vitték. Azért oda, mert New Jersey-ben – Kaliforniával ellentétben – a hozzátartozók vallási alapon megtámadhatják az agyhalálról szóló hivatalos döntést, amíg dobog az illető szíve.

Vagyis az a lehetetlen helyzet állt elő, hogy Jahi McMath Kaliforniában jogilag halott volt, de New Jersey-ben élt. A valóságban mindez persze semmit sem változtatott az állapotán: a kislány meghalt. A családja ettől függetlenül még négy éven keresztül működtette az életfunkcióit fenntartó gépeket. Időközben a kislány teste elérte a pubertást, és megjött az első menstruációja is. Ez elméletileg arra utalhatott, hogy az agyának minimális régiója még működhetett, de ettől még soha többé nem nyerte vissza az öntudatát.

Végül 2018 júniusában súlyos vérzés kezdődött a veséjében, és májelégtelenség lépett fel nála. Ekkor végül lekapcsolták a gépet, és Jahi McMath meghalt. Bár a család még ezután is tovább harcolt azért, hogy a halál hivatalos időpontjának 2018-at fogadják el, és ne 2013-at, de nem jártak sikerrel.

Természetesen érvelhetünk azzal, hogy e családok, akik nem készültek fel a harc feladására és a gyászra, nem ártanak senkinek, de ez nem igaz. A kislány számos szervével más gyerekek életét lehetett volna megmenteni, a teste működtetésére használt forrásokat pedig valóban élők gyógyítására lehetett volna használni. A kórház érvelése szerint „groteszk és etikátlan” lenne arra kényszeríteni az orvosaikat, hogy életben tartsanak egy holttestet.

A hasonló helyzetek megelőzése érdekében állt ki most egy neurológusokból és jogászokból álló csoport, akik egységesíteni szeretnék az amerikai tagállamok halálra vonatkozó jogszabályait. „A halálnak véglegesen eldöntött dolognak kell lennie, nem olyasminek, amit szabadon lehet értelmezni” – nyilatkozta a Nature-nek a csoport egyik tagja, Ariane Lewis, a New York-i Egyetem klinikai neurológusa. A mostani helyzet sok szempontból rosszabb, mint amilyen az 1960-as években, az agyhalál koncepciójának megalkotásakor volt. Sok amerikai orvos még a tudományosan legegyértelműbb, ugyanakkor ideológiai vitákat kiváltó kérdésben sem mer nyilvánosan véleményt nyilvánítani, mert fél, hogy a szélsőséges csoportok ezért bosszút állnak rajta az online térben vagy akár a valóságban is. Amerika politikai megosztottsága az élet minden területére beférkőzött, az lenne furcsa, ha egy ilyen fundamentális esemény, mint a halál értelmezése megúszhatta volna az ideológiai alapú csatákat.

A világon általában kétféle haláldefiníciót használnak: a testi halál akkor következik be, amikor visszafordíthatatlanul leáll a szív és a légzés, míg az agyhalál az agyműködés megszűnésekor történik. Régen e kettő nem különült el, hiszen külső segítség nélkül az agy és a test működése elválaszthatatlan egymástól. A múlt század ötvenes évei óta azonban gépekkel működésben lehet tartani a testet az agy nélkül is.

És itt kezdődtek az ellentmondások. Ezekre reagálva 1981-ben elfogadták az Egyesült Államokban az egységes halálmegállapítási törvényt, ami azóta világszerte a helyi jogszabályok mintájául szolgált. E szerint akkor kell halottnak nyilvánítani valakit, ha önállóan nem lélegzik, nem ver a szíve, és semmiféle agytevékenysége nincs (Magyarországon is ezek az agyhalál feltételei). A kórházban meghaló felnőttek kettő, míg a gyerekek öt százaléka jut az agyhalál állapotába, tehát arányaiban kevesen, de a sajtó mégis sokkal gyakrabban foglalkozik ezekkel az esetekkel, aminek az oka, hogy az agyhalál kívülről a laikusok számára nem tűnik halálnak. Az agyhalott ember pontosan úgy néz ki, mint bárki az intenzív osztályon, így sok hozzátartozó gyakran nem képes elfogadni, hogy míg a többiekért tovább küzdenek az orvosok, az ő rokonukat le akarják kapcsolni a gépről.

Más országok, például az Egyesült Királyság vagy Kanada az ellentmondásos esetek kiküszöbölése érdekében mostanra egyszerűbb definícióra tért át. Ez szinte kizárólag az agytörzsre, vagyis az agy létfenntartást biztosító ősi részére koncentrál. A meghatározás szerint az ember akkor halott, ha megszűnik minden aktivitás az agytörzsében. Ez ugyanis ellehetetleníti az életfunkciókat. Ez előremutató szabályozás, de a világ az Egyesült Államokra figyel, így globálisan nem várható változás az agyhalál meghatározásában, míg Amerikában nem lesz változás. Erre pedig a közeljövőben nem lehet számítani, hiszen a szakértők még amiatt is egymás torkának ugranak, hogy a törvény szövege az agytevékenység „visszafordíthatatlan” vagy „permanens” megszűnését tartalmazza.

Ráadásul az utóbbi évtizedben több tudományos eredmény is született, amelyek egyes kutatók szerint arra utalnak, hogy az agyhalál nem visszafordíthatatlan állapot. Például bizonyos sejtfunkciókat sikerült visszaállítani disznók agyában és más szerveiben, még órákkal a haláluk után is. Azt azonban senki sem bizonyította, hogy e minimális működések az élettel bármilyen módon is összeegyeztethető állapot visszatértét jelentenék – és valószínűleg erről szó sincs.

Az agyhalálról szóló polémia senki életét nem mentheti meg, hiszen soha nem fordult még elő, hogy egy agyhalott ember felébredt és tovább élt volna. Viszont e viták sok ember életét veszélyeztethetik, akik azért nem jutnak létfontosságú szervekhez, mert a donor családtagjai reménytelenül harcolnak a már elvesztett szerettükért.

Forrás: a  Magyar Hang VI. évfolyama 29. számának (július 21–27.) nyomtatott változata.