Néhány hazai újság röviden már hírt adott arról, hogy nemrég héttagú marosvásárhelyi művészcsoport vendégszerepelt az Amerikai Egyesült Államokban. A csoport tagjai: Tanai Bella, Bács Ferenc színészek, Tóth Erzsébet, Lőrinc Marika, Széllyes Sándor, Szöllősi János, a Maros Népiegyüttes tagjai és Birtalan Judit karmester.
Lukács Ede, a turné szervezője és vezetője engem választott segítőtársnak, vagyis: taxisofőrnek, jegybeszerzőnek, ruhatárosnak, függönyhúzogatónak, zongoracipelőnek, krónikásnak, autószerelőnek, térkép- és menetrend-nézegetőnek, mikrofon-beállítónak, valamint költőnek. Ilyen minőségben próbálok most beszámolni a csoport körútjáról és Amerikáról.
Indulás három pontban
1. Lukács Ede New Yorkból küldött angol nyelvű táviratának szövegével beállítottam a luxemburgi Air Bahamas légitársaság Izland nevű irodájába. Mondom a csinos, légies kisasszonynak, jöttem a repülőjegyekért, nyolcan volnánk, a jegyeket kifizették, itt az írás. Bántott, hogy nem hitt nekem a szép kisasszony. Telexezett New Yorkba, ellenőrzött, azután bocsánatot kért. Úgy látszik, ez a bocsánatkérés is bele van kalkulálva a jegyek árába.
2. Megjön a csoport rengeteg batyuval, színházi kellékkel megrakodva. Nincs jobb ilyenkor, mint egy ingyenes taxi, így lettem Luxemburgban taxisofőr. Többszöri fordulásaimért irigyeltek is a repülőtér sofőrjei. De mit lehet kezdeni egy román rendszámú kis Fiattal?
3. A váróterem ablakából figyeljük, amint a csomagjainkat berakják a repülőbe. Simán megy minden, csak a Széllyes Sanyi vőfélybotjával van valami baj. Egy jól megtermett néger legény forgatja, nézegeti, csóválja a fejét, valami nem tetszik neki. Azt mondja Sanyi, ha a botot nem teszik föl, ő sem megy sehová. Föltették. Izland szigetén rendszerint minden utazó megnézi óráját. Most már nem tudom pontosan, hány óra különbség van Bukarest, Luxemburg, Keflavik és New York között, lényeg az, hogy bizonyos következtetéseket lehet levonni abból, ha valaki az órájával bíbelődik. Aki a New York-i idő szerint állítja be, az már a holnapra gondol, Amerikára. Aki az izlandi időt méri, az a percek embere. Aki pedig úgy hagyja egyelőre, hogy hazai időt mutasson, annak máris honvágya van. Ezt az utóbbit hallottam sóhajtani is: a fiam épp most készül lefeküdni…
New York
1. Kennedy-repülőtér. Este. Rengeteg jelző kellene most ide a fényről és a méretekről. És adat. Hogy ezek a nagy gépek tulajdonképpen mekkorák és hányan vannak. Nincs kedvem hozzá. Csak egyfajta mértékem van. Egy ötlet: fölteszem a napszemüvegem, ne sértsen a fény.
2. Állítólag ötmillió taxi van e városban. Mind egyformák: sárgák. És abban is egyformák, hogy a vezetőt fal választja el az utasoktól. A biztonság kedvéért. A pénzt egy nyíláson kell becsúsztatni. Keskeny nyíláson. Ennyi az emberi érintkezés lehetősége egy taxiban. Köszönöm.
3. Ramada Inn szálló. Bár a föld alatt. Kulcs zörren a zsebekben és dollár. Nyüzsög a táncoló nép. Zene nincs. Csak dobszó, csak ritmus. Magányos emberek isznak szakadatlan. Koccintás nélkül. Drága ruhákban suhogva jönnek a nők, hogy még drágább pénzért levethessék. Mintha a világ vége jönne. Ez a hangulat. Erről írta talán Archibald Mac-Leish: „Te, Thomas Jefferson; Nem lelnéd nyugtodat; Nem tűrhetnéd a sírkövet: Zöld domb alatt. Nem fékeznéd dühös szavad; Látva, mily pimaszul; Játszik újat a régi világ; S régit az új.”
4. Itt lakom, a Second Avenue sarkán. Házigazdám költő. De csak szabad idejében. Napközben elnyeli a Pan American légitársaság felhőkarcolója. Esténként borral jön haza. És egy-egy történettel. Hazai történettel. Egyszer reggelig tartott, míg elmesélte, milyen volt otthon egy régi disznóvágás. Hajnalban én is megszólaltam: ezért érdemes volt eljönnöm Amerikába… Azt mondta, igen, ezért érdemes volt.Mert a légitársaságnál még senki sem hallgatta végig.
5. Másnap megkérdeztem, hogy érzi magát Amerikában. Azt mondta, jól, és kezembe nyomott egy kivágott újságcikket, amelyben a következőket írja Elsa Triolet: „– Időközben, hazájától megfosztva, az ember állandó testi és lélektani kényelmetlenséget s fájdalmat érez. Mint a beteg ágyában, képtelen kényelmes helyet találni, mert szörnyű bajban szenved: a honvágy betegségében. A legtöbb ember csak hírből ismeri ezt a betegséget. Pedig ez az, amit sok millió kivándorló, emigráns, menekült, szökevény, száműzött, gyökértelen személy érez… az idegenek, a külföldiek. Mindezek a szavak a haza elvesztését, céltalan vándorlást, káoszt fejeznek ki… Valójában a szegény rokon létet, aki alázatosságra kényszerül, marginális életre s mély szégyenre… olyasvalakiét, akinek tábori ágyon kell aludnia a folyosón, igyekezvén meg nem zavarni házigazdáit, hozzáidomulván szokásaikhoz; akkor eszik, amikor a háziak szoktak, osztozik ízlésükben és érdeklődésükben, nehogy felborítsa napjaik és éjszakáik beidegzett rendszerét… A száműzött szeretete a befogadó ország, az új kikötő iránt mindig viszonzatlan szerelem.”
Rendben van, megértettem. Kérdésemre szépen válaszolt Elsa Triolet.
6. Szabadság-szobor – Miss Liberty. Egy darabig felvonó viszi az embert, azután, ha kedve tartja, százhatvannyolc meredek lépcsőfok után fönt lehet a Szabadságkisasszony fejében. Szép innen a kilátás. A prospektus szerint negyven ember fér el ebben az acélfejben, s fönt, a fáklyatartóban tizenkettő. Szép szigeten gyönyörű szobor, a talapzat belsejében üzletek, büfé, rengeteg emléknek való, szemnek való. Talán innen látszik legjobban a Lower Manhattan, a Wall Street, a pénz központja. A magányos turista viszont gondolja jól meg, mennyi időt tölt a Szabadság-szobor tövében. Mert nem tanácsos éjszaka egyedül innen elindulni.
7. Özönlik a közönség, ma este előadásunk van. Szép, nagy, balkonos nézőtér, lakkozott színpad, mázsás függönyök, rekedt hangú hangszóró, erős reflektorok várnak a világváros szivében. A főbejáratnál Lukács Ede dühöng: Tenyészállatok! Nézd meg, az a kereskedő megvette a büfényitás jogát ma estére, s a szendvicseivel elzárta a fő ajtót! Ez nekik a legfontosabb, a hasuk, s az a nyavalyás dollár! Nincs mit tenni, vendégek vagyunk…
Függöny. Széllyes és Bács elmondják a beköszöntőt: – Szerencsés jóestét kívánunk e háznak, ennek a városnak s minden lakójának… A Maros völgyéből, Küküllők mentéről, Nyárádnak partjáról, Bekecs tetejéről nótaszóval jöttünk, tánccal, muzsikával, s régi szokás szerint sok jókívánsággal… Taps. Tóth Erzsi következik. Bemegy a színpadra, fogja a mikrofont, s félreteszi. Úgy énekel, hogy megtelik a terem. Tud ő úgy is, recsegő technika nélkül. A közönség már a miénk. Jön Tanai és sír a nép, jön Széllyes és hahotázik a közönség, jön Lőrinc Marika Szöllősivel, és nem szűnik a taps. A büfés kereskedőnek nem megy az üzlet. Másra éhes már a közönség.
Cleveland
1. Thanksgiving. Amerika-szerte a hálaadás ünnepe. Az amerikai irodalomtörténet szerint egy bizonyos Sara Josepha Hale asszonyság, aki az első női folyóiratot megteremtette, addig harcolt ezért a maskarás ünnepért, amíg Lincoln elnök beadta a derekát és november utolsó csütörtökét hivatalosan is ünneppé nyilvánította. Az ártatlanság persze azóta rég kivásott ebből az ünnepből, csak a pulyka maradt meg hagyománynak, s a házaló gyermekek maszkos, cifra menete. Mondják, manapság előfordul, hogy a maszkos kéregető, miután bebocsátják, nem tarisznyát, hanem pisztolyt vesz elő. Ezért inkább nem bocsátják be. Legföntebb a kicsiny gyermekeket. De hogy ők is leszokjanak az ősi ünnepről, a hitványabb érzésű háziasszonyok üvegszilánkokat kevernek az ajándéksüteményekbe. Így hát nagy jövőt nem jósolnak már e hagyománynak Amerikában.
2. Egyébként érdemes elolvasni az újságok hirdetéseit. Ezekből kiderül, hogy Amerika a végtelen lehetőségek országa. A clevelandi Family Service Co. felhívja a lakosság figyelmét, hogy: „Házasságát felbontja, okmányait beszerzi, jogügyeit elintézi, sírkövet állít fel” – s mindezt jutányos áron.
3. Az emberek általában az újsághirdetések útján érintkeznek. Vagy telefonon beszélgetnek. Az utcán például nem. Legföntebb akkor, ha autóban várakozik, s a motor jár. Olyankor égre mutatva rászólnak: – Air polution! Go! Ez azt jelenti, menjen innen, ne rontsa a levegőt. Énnekem azt tanácsolták, ha valaki szóba akar velem állni az utcán, ne figyeljek oda. Ha tüzet kér, adjam oda a gyufám vagy a gyújtóm. Ne várjam meg, míg visszaadja. Előfordulhat ugyanis, hogy megtoldják egy késsel. A tanács hasznosságáról nem volt alkalmam meggyőződni. Estefelé teljesen elnéptelenednek az utcák.
Niagara
Előadásaink híre gyorsan eljutott Kanadába is. És jöttek, vittek laposabbnál laposabb autók csudálatos utakon a Niagara felé. Ha van a világon gyönyörű látvány, akkor a Niagara az. De ezt már sokan leírták. Ez volt talán az utazás legszebb napja. Sajnos, ez is megkeseredett, míg fent voltunk a kilátótoronyban, feltörték és kirabolták az egyik autónkat. Jöttek a rendőrök, megállapították az esetet, és azt mondták, minden rendben, máskor ne hagyjuk szem előtt a dolgainkat. Nem vagyunk Európában.
Toronto
1. Úri este. Megrakott asztalok, csevegés, hangulat, tele okéval, mindenféle idegen beszéddel. Széllyes Sanyival kiderítettük, hogy az egész társaságból ketten vagyunk, akik még furcsább nvelven is tudunk beszélni: kötőfékül. Ha azt mondjuk, talabor éha, lőcs, bordca, fentő, plating, akkor azt csak ketten értjük. Annyira értjük, hogy érezzük is az otthon hangulatát. Legalábbis a mikházait, a siménfalvit. Szép volt ez az este. Még azt is kiszámítottuk, hány mérföldre van egymástól a két falu. Az óceánon túl más hangulata van az effajta számolásnak.
2. Ismét fönt vagyunk valamilyen repülőgépen. Széphangú stewardesek mosolyognak, biztonságban vagyunk, valószínűleg el sem rabolnak. A géprablások lényegesen megfogyatkoztak. Valamennyi nagyobb amerikai repülőteret elektronikus magnetométerrel szerelték föl. Ezerkétszáz különlegesen kiképzett fegyveres „égimarsall” utazgat a gépek fedélzetén. A Westinghouse cég egy szerkezetet készített, amely elektromágneses teret hoz létre egy keskeny átjáróban, ahol az utasoknak keresztül kell haladniuk. Ha az utasnál valamilyen fémtárgy van, a készüléken figyelmeztető lámpa gyullad ki. Működésbe lép a komputer, és automatikusan megkülönbözteti a fegyvert az olyan ártatlan tárgyaktól, mint például a kulcs. Ha a készülék fegyvert jelez, kigyullad egy másik jelzőlámpa, csengő szólal meg és riadóztatja az őrséget
A biztonság kedvéért Széllyes Sanyi feltette csomagpoggyásznak a vőfélybotot, mert piciny balta van a végén. De előbb megsimogatta: – Viszontlátásra Európában…
Megjelent A Hét III. évfolyama 10. számában, 1972. március 10-én.
