Elegem Van blog
A pompás ellenzékiek azt hiszik, hogy Viktort szórakoztatja a közpénzlopás. Nem, Viktornak ez már smafu. Nem mondom, az elején, amikor átvette a bótot Simicskától, akkor még nagy élvezettel űzte. Ma már unja. Semmi kihívás nincs benne. Miért is lenne? Reggel szól a Gerinek, hogy Lölő ma nyer tízezer milliárd közpénzt, közbe szerzésnek álcázva, ‘oszt jó napot. Geri délre jelenti, hogy átment a zsé. Tíz perc múlva pedig maga Lölő lelkendezik: “Főnök, pittyent a telcsi, de nem tudom mennyi jött, van egy egyes meg rengeteg nulla. Ándi tudná értelmezni, de neki mégsem mutathatom meg.” Na, most ebben mi az élvezet?
A kormányzást sem élvezi Viktor, ezért nem is foglalkozik vele. Hogy buta, kihaló, szolgalelkű, orosz buzi banda lett az egykor büszke, szabadságharcos magyar? Viktort már nem érdekli.
Akkor talán a választás hozza lázba? Á, dehogy. Amikor Janó elnök kiírja a választást, Viktor odasercint egyet Tóninak, aki bedurrantja az amúgy sem takarékon üzemelő hazugságrottyantót, aztán megy minden, mint az ágybaszarás. Trafikos Balázs még jobban hunyorít hülyeségeit alátámasztandó, ebből a fidesz birka mindent megért. A beszélő fejek egymást überelve adják elő a legnagyobb baromságokat, és szépen megy – mit megy? – mint őrült, ki letépte láncát vágtat a propaganda a magyar ugaron át. Bele a sok hülye, gondolkodni képtelen suttyó paraszt fejébe. Akik pöccre hozzák a voksokat.
Mert Magyarországon nincs választási rendszer. Egy rendszer van, amely biztosítja Viktor lehengerlő győzelmét. Hogy ezt miért nevezik választásinak, az talány. Talán megszokásból. Szegény Viktornak mi öröme lehet ebben? Semmi. Sajnáljuk hát.
Viktor szórakozása az eredmények kihirdetése után kezdődik. Az ünneplés smafu, letudandó szarság. Mond valami hülyeséget, amire másnap maga is rácsodálkozik. A misztérium ezt követi. A sok ostoba, általa mélyen lenézett kretén tolongása a zsírosfazék körül. Na, kérem az az igazi mulatság. A vágyakkal, álmokkal, önhittséggel, hiúsággal, pénz- és hatalomsóvárgással való játszadozás. Az emberi színjáték. Ez Viktor igazi szórakozása. Ezért nem kapkodja el. Élvezi, ahogy reményt csepegtethet annak, akiről biztosan tudja, hogy nem kapja meg az áhított pozíciót. Nagy öröm olvasni az újságokban, hogy kiből mi lesz, a spin doctorok okoskodásait, hallgatni a szerény suttogásokat, az elrebegett kívánalmakat, “miniszterelnök úr, rám számíthatsz”- óhajokat. A nyilvánosság előtt nagyhangú, valójában megalázkodó senkiháziak reményeit egy-egy mosollyal, kacsintással, biccentéssel táplálni, egy apró hallgatással, fejcsóválással dugába dönteni. Micsoda nagyszerű élvezet!
Itt van például a Lázár, a vidéki bunkók pompás képviselője. Ő lébecolt pár évet Viktor közvetlen csicskaként, ismerhetné Viktort. De a fakóban töltött évek miatt annyira vágyik vissza, hogy óvatlanná vált. Úton-útfélen hirdeti, hogy miniszter akar lenni megjelölve a területet is. Mert ő lenyomta a Márkyt. Azt hiszi az aranyom, hogy ez a Viktornál érdem. Hát éppen nem. Csak a hülye – meg a Bayer – nem tudja, hogy Jani Viktor Brutusa. Bármikor, bármely szögből képes Viktorba belebökni bármit. Tehát, ha Viktor beveszi a kormányába, az kettőt jelenthet. Egy, hogy Viktornak emelni kell a gyógyszeradagját, mert a mai szint már nem képes elérni a kívánt hatást. Kettő: Látszatra beveszi, de valami olyan tárcával kínálja meg Janit, amely bukó és nem lehet belőle lopni. (Na, jó egy kicsit azért…) Például Jani az oktatási miniszter. Fény a vidéki sötét éccakában. Nagyot röhögnék, ha Viktornak lenne ennyi humora, és így alázná szarrá a batidai kastély nem urát.
Aztán a Navracsics. Viktornak úgy kellene egy messziről európainak látszó fideszes, mint egy falat kalács. Grazsdanyin Putyin szopóágon ül, kis szíve szótlanul vacog – reméljük már nem sokáig -, így a szoponc Viktornak sincs nagy jövője. (A magyaroknak se, csak úgy mellékesen…)
Korrupciós ügyei miatt pedig vállalhatatlan Európában. De a Viktor nagy küzdő. Lám, református létére a jezsuita pápánál is Canossát járt az Opus Dei támogatásáért. Előveszi hát Navrát a naftalinból, hátha… Vicc, de ezen még a Viktor sem szórakozik.
Marad a többi sehonnai. Akik lennének miniszterek, államtitkárok, ilyen-olyan szervezetek vezetői. (ÁSZ-elnöknek is lejár a mandátuma.)
Nos, kedveseim, akkor elmondom nektek mi lesz. Viktor összeállíttat egy többezer fős listát a jelöltekből. A kiválasztás szempontjai a következők: a jelölt ne értsen semmihez, legyen szuper lojális, szexuális irányultságával/köztörvényes csínyével jól kézben tartható. Ennyi elég is. Ezeket a neveket rövid, fényképes életrajzokkal Tóninak huszonöt*húsz centis kifejezetten puha papírra kell nyomtatni ügyelve arra, hogy ne „abc”-sorrendben legyenek. Mind a sok ezret.
Ezt Viktor hazaviszi a Cinege útra. Aztán reggel elmegy szarni. A puha papírokkal kitörli a valagát, és ahol az aznapi törlési segédlet szükségtelenné válik, az azt a nevet tartalmazó papírt félreteszi. Másnap, a következő adag, és így tovább. Aztán az így összeállított listán szereplők neve mellé random odaírja a posztot. Egy kockázat még lehet benne, ha valamelyik unoka lebüfizi valamelyik nevet vagy ráfolyik a pörköltszaft. Akkor az sajnos nem lesz államtitkár.
Ezzel a fáradtságos munkával végez a szülinapjáig (május 31.), és meglepi magát, a sok bizonytalanságban tartott ökröt, és nagyszerű nemzetét egy kormánnyal. Addig viszont jól szórakozik. Ezért van elegem belőle. Irigylem.
Forrás: Újnépszabadság