A törzsi jellegű társadalomról, a gyengülő oktatásról, a mindent uraló politikáról
A hazai gazdaságpolitika a rendszerváltás óta hibás: túlságosan épít a külföldi tőkére, az inflációt hagyja elfutni, korrigálni pedig szinte képtelen. Miközben a magyar bérek feltűnően alacsonyak. Ez a politika konzerválja lemaradásunkat és a szegénységben élők magas arányát. A választási eredmények azt mutatják, ez a felülről irányított, törzsi jellegű magyar berendezkedés – amelyben a törzsfőnök megmondja, kinek mi a dolga – tetszik a magyarok jelentős részének. Róna Péter közgazdásszal, az Oxfordi Egyetem oktatójával beszélgettünk.
– Létezik olyan, hogy magyar gazdasági modell? Ha igen, mi az?
– A magyar gazdasági és politikai vezetés a fejlődés olyan útját választotta a rendszerváltást követően, amely ma már blokkolja az előrelépés lehetőségét.
A külföldről érkező tőke számára olcsó munkaerőt biztosítunk, és exportra termelve reméljük a gazdaság kibontakozását. Ez a modell a fejlettség alacsonyabb fokán működőképes lehetett, hiszen például megfelelő tőkét biztosított a gazdaság számára, a hetvenes évek végére azonban bebizonyosodott, hogy igen jelentős korlátai vannak. Ennek ellenére mi ezt az utat választottuk a rendszerváltás idején, és még most is azon járunk. Hasonló úton indultak el a posztszocialista országok is, de már hosszú évekkel ezelőtt túlléptek ezen a modellen. Azt kell mondanom, hogy az rendszerváltás óta eltelt harminchárom év alatt Magyarországon nem sikerült egy olyan, az adottságainkból kinövő organikus gazdasági modellt kialakítani, amely felvirágoztathatná az országot. Egyszerűen a nyugati modell kritikátlan átvételétől reméltük, reméljük a gyors fejlődést. Ez nem csak a mostani kormány felelőssége. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a termelés eredményéből sajnálatosan kevés jut a munkaerőnek, és túlzóan sok a tőkének. Nálunk 43-44 százalék jut a munkának, és 56–57 százalék a tőkének. Az igen fejlett, tőkeigényes gazdasággal rendelkező Németországban 62 százalék jut a munkának, és 38 a tőkének, de még a régiós országokban is 50 százalék felett van a munkajövedelmek aránya.
– Mi következik ebből? Gyenge vásárlóerő és fokozatos elszegényedés?
– Pontosan! A jövedelmek ilyen arányú felosztása azt jelenti, hogy ugyanakkora befektetéssel jóval nagyobb profitot tesz zsebre a tulajdonos, a munkásnak viszont arányaiban is számottevően kevesebb jut, mint Németországban vagy a régiós országokban. Ha pedig gyengébb a vásárlóerő, akkor kisebb a fizetőképes kereslet, így a belföldi piacra termelő vállalkozások nem tudnak dinamikusan bővülni, lassabb a fejlődés, nehezebb emelni a termelékenységet. Különösen azért nagy gond ez, mert a magyar piac egyébként is kicsi. A másik következmény, hogy megfelelő belső kereslet híján fiskális és monetáris ösztönzőkkel igyekszik a kormány és a jegybank ösztönözni a növekedést, ami szükségszerűen maga után vonja a magasabb inflációt. Ezt visszafogni pedig a magas kamatszinttel, illetve reálkamatszinttel lehet. Az alacsonyabb bérek következménye a fokozatos elszegényedés, különösen hogy a munkának jutó 43-44 százaléknyi fent említett termelési eredménynek a negyede a leggazdagabb öt százalékba tartozó réteghez kerül. Így alakul ki az a helyzet, hogy a magyarok 70 százaléka az uniós szegénységi szint alatt él, 20 százalék pedig a nyomorszinten. Az alacsony bérszint további következménye, hogy a szegénységi szinten élőknek nincs anyagi erőforrása a kitöréshez. Miután pedig a kormány sem kulturális, sem szociális támogatással nem segíti őket, gyenge az oktatás és az egészségügy, így fokozatosan elbutul a nemzet.
– A kormányzati retorika szerint nem kell aggódni az uniós pénzek zárolása miatt, mert azt nagyszerűen helyettesíti az országba érkező külföldi – jellemzően kínai, koreai – működőtőke. Valóban így van ez?
– Tisztában kell lenni azzal, hogy azért érkezik hozzánk keleti tőke, mert az elmúlt évek kormányzati politikájának eredményeként nyugati már nem nagyon lát lehetőséget hazánkban. Mind több hír érkezik hozzám, hogy a kisebb, közepes nyugati cégek sorra fordulnak Románia felé, tanulmányozzák az ottani lehetőségeket. A működőtőke és az uniós támogatás szerepe pedig más és más. Az előbbi célja a profit termelése és kivitele az országból, az utóbbi szerepe viszont a szegényebb uniós tagországok felzárkóztatása. Utóbbi jellemzően nem is vállalkozásokhoz kerül, hanem a felzárkózáshoz szükséges gazdasági, társadalmi, infrastrukturális fejlesztésekre költik, az életminőség fejlesztésére fordítják.
– Reális az egy számjegyű infláció az év végére? És onnan hova vezet az út?
– Elképzelhető, hogy az év végére tíz százalék alá esik az infláció. Ennél azonban fontosabb kérdés, hogy mi történik az Európai Unió többi országában. Ha folytatódik a jelenlegi tendencia, akkor uniós szinten valahol három százalék körül jár majd a folyamat, nálunk pedig 9 százalék körül, azaz 2,5-3-szoros az arány. Ez pedig folyamatos nyomást helyez a forintra, így gyengülni kezdhet, ami ellen csak magas kamatszinttel védekezhetünk. Ennek az eredménye pedig a növekedés visszafogása, különösen mert nincs, vagy alacsony a hitelezés. A folyamatot igazolják a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves számai is: az Eurostat előzetes adatai szerint egy év alatt 2,3 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság.
– Mi lehet a megoldás?
– Alapjaiban kell átalakítani a gazdaságpolitikát – adórendszert, támogatási és szociálpolitikát – azzal a céllal, hogy a munka részesedése nagyobb legyen a haszonból, így erősödjön a vásárlóerő. Erre sokan azt válaszolják, a munkajövedelmek emelése csak a termelékenységgel együtt képzelhető el. Ez valóban igaz hosszú távon, rövid távon azonban, amíg megindul a folyamat, el lehet ettől térni. A bővülő fogyasztás hatására ugyanis a belföldre termelő vállalatok profitja is nőhet, jut pénz a termelékenység emelésére, és végül kiegyenesedik a folyamat. Nálunk a bérek alacsonyan tartásával operál a kormány, miközben Németország már megmutatta, hogy van más út is. Ott a kormány gazdaságpolitikája nyomást helyezett a vállalkozásokra, hogy ne a bérek rovására emeljék a termelékenységet, hanem azzal együtt. Nálunk éppen a bérek alacsonyan tartásával bújnak ki a vállalkozások a termelékenység növelésének „terhe” alól, hiszen így is megvan a tisztességes profitjuk. A hibás folyamatot erősíti a magyar állam túlzott szerepvállalása, a jövedelmek túlzott és hibás újraelosztása, a néhány százalékos oligarcharéteg kiszolgálása. Oda kellene végre eljutni, hogy a felülről irányított gazdaság, felülről irányított ország helyett adjunk helyet az egyéni kezdeményezéseknek, szabadítsuk fel végre a magyarok kétségtelenül meglévő alkotóerejét mindannyiunk javára. Ehhez azonban első lépésként ennek szükségességét el kellene ismerni a kormánynak, az államnak jelentősen visszalépni a gazdaságból, és megmaradni a klasszikus szabályozói szerepnél.
– Meddig lehet az ilyesfajta politikát, gazdaságpolitikát folytatni?
– Amíg elfogadják az emberek. És a jelek szerint elfogadják, talán még kifejezetten tetszik is nekik. Magyarország bő tíz éve az elszegényedés és a leszakadás útját járja, az unióban már csak a bolgárok állnak rosszabbul, mint mi. A posztszocialista országok közül rajtuk kívül csak nekünk nem sikerült olyan mintázatokat kialakítani, ami biztosítja az unió fejlettebb országaihoz történő felzárkózást. Sőt, a különbség a magyar vidék és Európa között inkább nőtt.
– Mi ennek az oka? Miért ilyenek sokan a magyarok közül?
– Erre a kérdésre már régen megadta a választ Szűcs Jenő, Vázlat Európa három történeti régiójáról című művében. Szűcs szerint Magyarország fejlődése jelentősen eltér Nyugat-Európa fejlődésétől. Kardinális kérdés volt Európában az állam és a társadalom viszonya. Az erre adott európai válasz a XVII. században született meg, és e szerint a társadalom határozza meg az államot. Ezt a viszonyt az európai országokban általában az alkotmányban rögzítették. Ezzel szemben nálunk Szent István óta mindig is az állam legitimálta a társadalmat, a hatalom mondta meg, mi a kívánatos társadalmi szerkezet és viselkedési forma. Ezzel szemben a nyugat-európai modellben a társadalom mondja meg a hatalomnak, melyek azok a hatalomgyakorlási formák, intézmények, jogrendszerek, amelyek megfelelnek a társadalom elvárásának, és melyek azok, amelyek nem. A másik nagy különbség, hogy amíg Európa nyugati felén az állam és a kormány, a politika szétvált, addig erre nálunk nem került sor. A nyugati modellben az állam politikailag semleges, az alapjogok gyakorlásához szükséges rendszer ápolója és fenntartója, amelyhez a politika nem nyúlhat hozzá. Nagy különbség a többi posztszocialista országhoz képest, hogy amíg azok olyan rendszer létrehozására törekedtek, amely bebetonozza az állam működését a politikai rendszerrel szemben, nálunk erre nem került sor. Számomra a legfájdalmasabb, hogy ennek igénye a magyar értelmiségben sem vetődött fel. Ebből következik, hogy a magyar állam tulajdonképpen összeolvadt a kormánnyal, a politikai rendszerrel. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a szolidaritás szinte teljesen hiányzik a magyar társadalomból. Gondoljunk csak a tanárok küzdelmére, amely iránt teljesen érzéketlen a társadalom. Pedig a legfontosabbról, gyermekeink jövőjéről van szó, az ő jövőjüket égeti el az oktatási rendszer lerombolásával a kormány. A jelek szerint a magyarok számára ismeretlen, hogy vannak jogaik, amelyek mindenkinek egyaránt járnak.
– Ha az állam és a társadalom kapcsolatrendszerét nálunk nem rögzítették az Alkotmányban, akkor értelmezése szerint hazánknak nincs valódi Alkotmánya?
– A magyar jogász társadalom megrökönyödésére én éppen ezt állítom. Az alkotmánynak ugyanis az a szerepe, hogy politikailag semleges legyen, lerakja az alapokat, amelyekhez a politika nem nyúlhat. Behatárolhatja, hogy a politikai hatalmat hogyan lehet megszerezni és gyakorolni. A magyar alaptörvény mindezt nem biztosítja. Sőt, kizárja a magyar választókat az alkotmányozás folyamatából, hiszen az alaptörvény kimondja, alkotmányos kérdésekben nem lehet népszavazást tartani. Ez pedig ellentmond az alkotmányosság alapelvének, hiszen az alkotmány a társadalom és a hatalom közötti megállapodás, amelyben a társadalom felhatalmazza a hatalmat, hogy az mit tehet, és mit nem. Ezen csak közös megállapodással lehet változtatni, amelyben a társadalomnak is igent kell mondani az esetleges változtatásokra. Azzal, hogy az alaptörvény ezt kizárja, eljutunk oda, hogy a kétharmados többség birtokában semmi nem korlátozza a kormányt. Azt tehet, amit akar, például rendeleti kormányzást vezethet be.
Ezzel eljutottunk oda, hogy a magyar társadalom berendezkedése törzsi jellegű, ahol törzsfőnök mondja meg, kinek mit lehet tenni, és mit nem. Vagyis felülről irányított társadalomról beszélünk, ahol a politika mindent ural, és ez végigvonul az egész társadalmon. A törzsfőnök iránymutatása alapján az alsóbb szintek vezetői is hasonlóképpen viselkednek, azaz a gyár, az oktatási intézmény vezetője, a családfő dönti el, hogy az adott területen, vagy a családban kinek mi a dolga, amit ellenvetés nélkül végre kell hajtani, ha jó az, ha nem.
Összefoglalva elmondható, hogy a társadalom szerkezetében nincs olyan elem, amely korlátozhatná a vezetőt, ergo tekintélyelvű társadalomról beszélhetünk. A jelek szerint a magyar társadalomban nincs is olyan igény, hogy ezen a felülről irányított társadalmon változtasson. Ezt ismerte fel a 2022-es választásokat követően az Európai Unió többi tagállama, és ezért nem tud beleilleszkedni az európai szövetbe Magyarország. Ennek a megnyilvánulásait láthatjuk a magyar politikusok időnként minősíthetetlen viselkedésében, megnyilatkozásaiban.
– Ebből a gondolatmenetből logikusan következik, hogy ha a társadalomnak ez a berendezkedés tetszik, akkor Orbán Viktor csak megfelel az elvárásoknak.
– Így van. Orbán megtestesíti azt a mintázatot, amit a magyar társadalom egy férfiembertől elvár. Ha más kezében lenne a kormányrúd, akkor is hasonló maradna a berendezkedés. Lehet, hogy nem lenne ennyire korrupt a rendszer, de nagyjából ugyanez lenne az út.
– Ön már évekkel ezelőtt elképzelhetőnek tartotta a huxitot. Ma már mások is azt gondolják, Orbán Viktor célja az ország kivezetése az unióból, hogy semmi ne korlátozza hatalmát. Most hogyan látja?
– Nem változott a véleményem. Az uniónak ugyan nem célja jogilag is kizárni Magyarországot a közösségből, de facto azonban lassan már meg is történik. Nem jönnek az uniós támogatások, egyre több uniós programból maradunk ki, egyre kevesebb kérdésben adnak a véleményünkre, egyre kevesebb információt osztanak meg a folyamatosan vétózó Magyarországgal. Elszigetelődünk, a mozgásterünk csökken. Az unió, illetve a tagállamok vezetői hosszú ideig úgy gondolták, ugyan sok probléma van Orbán különutas politikájával, de csak idő kérdése, amíg a tehetséges magyarok rájönnek a hibákra, és leváltják. A 2022-es választást követően azonban megváltozott a hozzáállásuk. Európa ugyanis azt látja, hogy Orbán politikája a magyar lakosság többségének megfelel. Vagyis olyan társadalmi értékrendről van szó, amely nem fér bele az EU értékrendjébe. A magyar társadalom elvárásai, gondolkodása, viselkedési mintázatai összeegyeztethetetlenek az európai normákkal.
– Eljuthatunk odáig, hogy a jogállamisági eljárás végén megvonják a szavazati jogunkat?
– Elképzelhető, de egyáltalán nem biztos. Nagyobb ennek valószínűsége, ha az őszi lengyelországi választásokon veszít a Jog és Igazságosság Pártja, és Donald Tusk Polgári Platformja, illetve köré szerveződő Polgári Koalíció jut hatalomra.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy a jövő nyári választásokon Európa-szerte jelentősen előretör a szélsőjobb, azaz kiléphet az elszigeteltségből Orbán Viktor?
– Lehet, hogy javítanak pozícióikon, de áttörésre – amit Orbán már öt évvel ezelőtt is remélt – várhatóan ezúttal sem kerül sor, továbbra sem lesznek meghatározó erő az unióban. Azt is tudni kell, hogy a szélsőjobb sem egységes. Egy részük euroszkeptikus, ahogy Orbán, mások azonban uniópártiak. Jó példa az utóbbira Giorgia Meloni olasz kormányfő, akinek hatalomra jutásához komoly álmokat fűzött a magyar miniszterelnök, de gyorsan kiderült, hogy nem nagyon akar Orbánnal közösködni, nem nyerhet semmit a vele való együttműködéstől. Az Ukrajna melletti kiállással elég egyértelmű jelzést küldött. Vagyis a jelek szerint Orbán minden igyekezete ellenére egyre inkább egyedül marad Európában.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 34. számának (augusztus 25 – 31.) nyomtatott változata.
