Át kell alakítani a sport szervezeti rendszerét, finanszírozását, struktúráját – ebben a meggyőződésében erősítette meg a magyar csapat párizsi szereplése Dénes Ferenc sportközgazdászt. Olimpiára pályázni – nyilatkozta – csak társadalmi vita után, konszenzus esetén szabad.
az olimpia megrendezésétől – vélekedett a sportközgazdász
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke kijelentette: „százszor jobb olimpiát tudnánk csinálni”, mint Párizs. Ön kibírta nevetés nélkül?
Nyilvánvaló, hogy ez túlzó mondat. Az én értelmezési keretemben Gyulay Zsolt azt akarta jelezni, hogy mi is képesek vagyunk megszervezni egy jó olimpiát.
Miután a Momentum népszavazást kezdeményezett, a fideszes kormány letett arról, hogy Budapest olimpiát rendezzen 2024-ben. Tud vitatkozni azzal az állítással, hogy a költségvetés – amely így is hatalmas hiánnyal küzd – végképp padlóra került volna, ha elnyerjük a rendezési jogot?
Amikor pályázni akartunk – pontosabban: pályáztunk is, csak visszaléptünk –, akkor még nem láthattuk a covidos időszakot. A járvány nem csak Magyarországot, a világot is megrázta. Aztán jött az orosz-ukrán háború, ami számunkra különösen kedvezőtlen gazdasági hatásokkal járt. Utólag azt tudom mondani, hogy a Jóisten akarata és kedvezménye, hogy megmenekültünk az olimpia megrendezésétől, mert valóban, ebben a nemzetközi környezetben nagyon megütötte volna a magyar gazdaságot. Ezért is kiemelten fontos egy ilyen társadalmi program esetén a jó kockázatmenedzsment.
A kormány mintha most mégis azt készítené elő, hogy megpályázzuk a 2036-os olimpia megrendezését. Vannak információi arról, hogy folynak-e konkrét előkészületek?
Ilyen információm nincsenek, de olvasok az „idők jeleiből”. Karácsony Gergely kint járt Párizsban, és tárgyalt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével. A hírek szerint a főpolgármester egyebek között arról beszélt, hogy Budapest gazdag sportinfrastruktúrával rendelkezik. Nekem ez azt mutatja, hogy nem csupán a kormányzat, hanem a teljes politikai elit készül az olimpiai pályázatra.
Mai áron mennyibe kerülne az olimpia megrendezése?
Elővehetjük a korábbi pályázati anyagot, de nem érdemes. Újra kell gondolni az egészet: Párizsban kiderült, hogy tényleg lehet takarékosabban olimpiát szervezni. Nekem nagyon tetszett az a gondolat, amihez hasonló máskülönben a budapesti pályázatban is megjelent, hogy a Szajnát bevonták olimpiai helyszínként. Nálunk a Duna játszana egyfajta logisztikai szerepet. A kritikus pont a szálláskérdés. Ha jól olvastam, Párizsban 50 ezer szobát foglalt le csak a NOB, ami önmagában elvinné a budapesti szállodai kapacitás túlnyomó többségét. Ebben a számban a várható 700-800 ezer külföldi turista nincs benne, és akkor még nem beszéltünk a magyarokról. Ha valaki például Nyíregyházáról érkezik Budapestre a késő este véget érő atlétikai versenyekre, nem feltétlenül szeretne még aznap hazautazni.
Több mint 4,5 ezer milliárd forintot fordított hazánk az élsportra 2011 óta, a párizsi 6 arany, 7 ezüst, 6 bronz kevés az irdatlan költés legitimálásához
Első ránézésre megoldhatatlan problémának tűnik elegendő szálláshely létrehozása.
Szerencsére nem nekünk kell megoldani. Feltételezem, ha úgy adódik, egy jól felkészült szakértői gárda a szálláshelyek ügyével is foglalkozni fog. Egyébként: ha a budapesti pályázat épít a közép-európai regionalitás előnyeire, szerintem a szálláskapacitás ügye is kezelhető.
Nem tartja egyszerre irracionálisnak és tragikomikusnak, hogy olimpiáról álmodoznak egy olyan országban, amely az életszínvonalát tekintve és más fontos mutatókban sereghajtó az EU-ban?
Az olimpia rendezése egy lehetőség, nyilván tudja rólam, hogy mindig is a támogatója voltam. Az olimpia elsősorban társadalmi vállalás, és azon belül egy gazdasági vállalkozás. Én is érzem, hogy szétesőben lévő társadalomban élünk. Valamilyen típusú integrációra bizonyosan nagy szükség lenne. A fiatalok számára nincs olyan meggyőző vezérlő elv, amely megmutatná – túl azon, milyen szép a Gellérthegy –, hogy miért jó Magyarországon élni. Az olimpia főleg a fiatalokat szólítaná meg.
„Érdemes lenne újragondolnunk az olimpiai eszmét” – Statisztikákról és számokról beszélünk ahelyett, hogy átadnánk magunkat a sport örömének – vélekedett…
Az olimpia nem a politikának, hanem azoknak a sikere, akik sok-sok év munkát beletettek abba, hogy érmet szerezzenek – Propagandába mártott aranyak.
Csakhogy közben katasztrofális állapotban van az egészségügy, összeomlóban az oktatás, sorra zárják be a postákat, súlyos működési zavarokkal küzd a vasút. Nem folytatom.
Világosan meg kell mondani az egészségügynek, az oktatásnak és bármilyen más ágazatnak, hogyan részesül az olimpiai rendezéshez kapcsolódó fejlesztésekből, ha pedig nem részesül, akkor az olimpia után hogyan kárpótolja majd a kormány kamatostul, pénzügyi és társadalmi értelemben egyaránt. Nyilvános párbeszédnek kell lennie. Ha ez nincs, ha nem jön létre bizonyos mértékű konszenzus a társadalomban, akkor nem szabad nekifutni az olimpiai pályázatnak.
Adatokkal, statisztikákkal alátámasztott elemzésben értékelte a magyarok párizsi szereplését az Index.hu-n. Írásának lényege: Magyarország a 19 éremmel látszólag teljesítette a korábbi szintet, de közben „koncentrálódott a magyar sporteredményességi kör” (elsősorban a kajak-kenura, az úszásra és a vívásra), csapatsportokban „szépen lassan elsüllyedünk”. Attól tart, hogy elmegy mellettünk a világ. Annak ellenére, hogy az Mfor.hu számításai szerint bődületesen sok pénzt, 2011-2022 között 4 ezer 545 milliárd forintot költött a kormány sportra és sportberuházásokra. Nincs itt komoly ellentmondás?
Azért csalóka a 19 érem, mert nőtt a megszerezhető érmek száma. Ugyanazt a teljesítményt hoztuk, mint az előző olimpiákon, csak ez már nem ugyanannyit ér. Párizsban ráadásul hiányoztak az oroszok. Közben valóban pénzbőség van, sokkal nagyobbak a lehetőségek. Annak magyarázatához, hogy miért alakult így, részletes sportági elemzésekre lenne szükség. A cikkem burkolt felhívást is tartalmaz: ne csak azt vizsgáljuk meg, hogy mi történt Párizsban, hanem a folyamatot is, azt, hogy mi történt 2000-től 2024-ig. Most azt várjuk, hogy hány érmet hoznak az úszók, vívók, kajak-kenusok, és kitől jön még egy-két meglepetésarany. Ekkora sportfejlesztés után nem itt kellene tartanunk. Velünk is van probléma. Kiírjuk a Facebookra, hogy milyen szép eredmény az a negyedik hely, közben nem ezt gondoljuk.
Itt a lista, hány millió forintot kapnak a helyezéseikért a magyar olimpikonok – Csipes Tamara két ezüst- és egy bronzérme 110,89 millió forintot ér, Milák Kristóf a második…
Attól függ. Országúti kerékpárban például Valter Attila vagy Vas Blanka negyedik helye nagy siker volt, a férfi pólósok negyedik helye viszont csalódás.
Tegyük hozzá, hogy Valter Attila nem itthon készült, vagy csak részben készült itthon.
Megelőzte a kérdésemet. Miről árulkodik, hogy a sikeres magyar olimpikonok egy része nem a magyarországi sportrendszert választotta a felkészülésre?
Ha ez tendenciává válik, akkor újra kell gondolnunk, hogy idehaza érdemes-e a jelenlegi intézményrendszert fenntartani. Ha van egy Valter Attilánk, aki ennyire tehetséges, és jól fel tud készülni külföldön, akkor küldjük ki. A kormány az adófizetők pénzét költi, nekünk is kell legyen véleményünk, és fel kell vállalni a véleményünket. Meg kell mondanunk, hogy szerintünk valami jó vagy nem jó. Olvasom a közösségi médiában a hozzászólásokat arról, hogy az olimpiai érmesek és helyezettek megérdemlik a sok pénzt, hiszen „sokat dolgoztak”. Miért, más nem dolgozik sokat?
Lehet igazságtalannak nevezni, de az élsportolók felé lényegesen nagyobb közfigyelem és közmegbecsülés irányul.
Ha ez így van, akkor ebből meg lehet élni piaci alapon. Ebben az esetben azt kérdezem: miért van szükség adófizetői pénzekre? Ha viszont nem lehet megélni ebből, akkor azon kell elgondolkodni, hogy miért jó nekünk. Én például azt mondom, hogy a vízilabda – ön sem véletlenül hozta fel példaként – ennek a társadalomnak fontos kulturális értéke, olyan, mint a Kossuth-nóta. Legitim elképzelésnek tartom, hogy a vízilabdára akkor is adjon pénzt a kormány, ha a sportág nem termel nyereséget. Erről lehet értelmes vitát folytatni. De a költségvetés nemcsak a vízilabdát támogatja, hanem minden mást is.
Tehát át kellene alakítani a sportfinanszírozási rendszert?
Határozottan azt állítom, hogy a magyar sport szervezeti rendszerét, finanszírozását, struktúráját át kell alakítani. Meg kell teremteni a megfelelő döntési mechanizmust, az átláthatóságot és az ellenőrizhetőséget. Van egy államtitkárság, vannak ügynökségek, TAO-források, olimpiai bizottság, akadémiák, egyedi támogatások – és ki tudja, még mi. Nagyon szétdarabolt rendszerből próbálunk egészet formálni. Az olimpiai helyben topogásnak az is az oka, hogy mindenkinek jut valamennyi, de nem jut annyi, hogy kitörjünk abból a körből, amiben már harminc éve mozgunk.
Kezdenek józanodni a franciák, az egység hetei után visszatérnek a megosztottság hétköznapjaiba – Jelentős politikai tőkére aligha tesz szert Emmanuel Macron a párizsi…
A sportszövetségek jelentős részében a Fidesz – közvetve vagy közvetlenül – átvette a hatalmat. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő az olimpiai csapat repülőgépével utazott haza: sokan így értesültek arról, hogy alelnöke a MOB-nak. A sportolók eredményei mennyiben hozhatók összefüggésbe azzal, hogy a politika rátelepedett a sportirányításra?
Miért gondoljuk eleve egy politikusról, hogy nem tud jól irányítani egy sportágat? Vannak politikusok, akik jól tudnak vezetni egy szövetséget vagy egyesületet, és vannak, akik kevésbé. Kubatov Gáborral (a Fidesz párigazgatója – a szerk.) szerintem sokat nyert a Ferencváros. Deutsch Tamásról is ezt tudom elmondani az MTK-nál. Egyébként ő a Sportegyesületek Országos Szövetségének is az elnöke. A kérdéseben úgy fogalmazott, hogy a politika rátelepedett a sportra. Pedig egyik sportszervezetnél sem tartottak senkinek fegyvert a homlokához, hogy válasszon fideszes embert.
Nem kell fegyver, vannak más módszerek is.
Voltak olyan sportszövetségi választások, ahol nem a Fidesz környékéről ismert politikust szavazták meg. Nézze, én negyven éve tartozom egy keresztény közösséghez, az Agapé Pünkösdi Gyülekezethez. Egészen elenyésző önkormányzati támogatást kapunk, ha kapunk. Anyagilag függetlenek vagyunk, saját magunk intézzük a dolgainkat. Ha valakik saját maguk finanszírozzák a rendszert, akkor azt választanak meg, akit akarnak. Ha külső finanszírozásra van szükség, akkor más szempontok is beléphetnek. Híve lennék annak, hogy a sportegyesületi civil szféra állami források nélkül működjön, annyi pénzből, amennyit az egyesületi tagok össze tudnak adni. Nekem nagyon tetszene egy ilyen modell. Akkor biztosan nem lenne tizenkilenc érmünk az olimpián, viszont lenne egy valódi civil sporttársadalmunk.
Dénes Ferenc
1962-ben született Balatonbogláron. Iskoláit Balatonbogláron, majd a budapesti Apáczai Csere János Gimnáziumban végezte. Egyetemi tanulmányait a közgazdasági egyetemen folytatta tervgazdasági és szociológiai szakon, valamint a Rajk László Szakkollégiumban. 1988-tól az egyetem Vállalat-gazdaságtan Tanszékének munkatársaként dolgozott. 1998 és 2002 között az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára volt. Több egyetemen oktat(ott), független sportgazdasági tanácsadó cég tulajdonosa és ügyvezetője.
Megjelent a Népszava Belföld rovatában 2024. augusztus 17-én.
