A világ legszebb kávéháza, a New York Café – a vele azonos nevű palota sarkán, ami most ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. A legendás New York a jövőben akár éjjel-nappal fogad majd vendégeket: december 13-tól január 6-ig – egyelőre próbanként – éjféltől hajnali 4 óráig is nyitva tart a szokásos üzemidőn túl. Ha beválik az elképzelés, márciustól már éjszakai étlappal is előállnak a kávéház munkatársai, akik különleges, születésnapi tortával is várják a betérőket. (Képek: Both Balázs/pestbuda.hu)
De milyen volt régen a New York, amikor még nem a turistacsoportok adták a közönség zömét, és nem álltak sorban a kíváncsiskodók egész nap – akár a Blaha Lujza térig – a pesti, VII. kerületi Erzsébet körút 9–11. számú épület előtt? – Az alábbi cikk az azóta már, sajnos, megszűnt Budapest című képes folyóirat 2019. évi 10. számában jelent meg.
A pesti New York Palota udvarát (évtizedekig hulladéktároló volt!), a lobbyt a szálloda és a kávéház vendégei egyaránt használják.
«Ez pedig itt az elnöki lakosztály – mutatott rá a szálloda megnyitóján, 2006. május 5-én a sajtó kalauzolásával megbízott lány a fényűzően berendezett teremre, aminek plafonja csaknem leszakadt a hatalmas, muránói, színes üvegcsillártól.
Volt egyszer egy deszk
Nem, ez itt a deszk – mondtam magamban. Nekem örökre az is marad. Itt volt a régi Magyar Hírlap szerkesztőségének szíve, ahol az 1968-ban alapított napilap készült. Emlékszem, milyen megilletődötten léptem be először ide 1974. május 24-én, hiszen tudtam – mint mindnyájan – író- és költőóriások alkottak valaha a csodás palotában, sőt, ugyanabban a szobában is, ahol magyarhírlaposként az íróasztalom állt.
Igaz, akkor még Hungáriának hívták a patinás épületet. Szerettem ide belépni. Napról napra élő zsenikkel lifteztem fel a másodikra, akik a házban lévő irodalmi folyóiratokhoz igyekeztek. Zelk Zoltán, Weöres Sándor, Szabó Magda, Lázár Ervin cipelték kéziratokkal teli bőrtáskáikat a tágas, fedett folyosókon. A büfében Királyhegyi Pali szórakoztatta pikáns vicceivel és hollywoodi történeteivel a hölgyeket, Demeter Imre pedig szállította a szaftos pletykákat a színházak környékéről. Itt működött ugyanis a nagyon népszerű Film Színház Muzsika hetilap, később pedig az Új Tükör is.
De ne siessünk ennyire előre!
A kávé, a gondolkodás és a faunok
Az egészről Max Aufricht tehet, más néven dr. Arányi Miksa, aki szülővárosában, Trencsénben kezdte meg tanulmányait és Budapesten fejezte be. Jogot végzett, majd irány Párizs, hogy aztán pár év múlva visszatérjen a magyar fővárosba, a New York Biztosító Társaság igazgatójával. A cég hálózatának szélesítése székházat igényelt. Ők jó érzékkel megtalálják a Blaha Lujza térhez közeli nagy telket, és megbízást adnak neves építészeknek a palota megalkotására.
Hauszmann Alajos, Korb Flóris és Giergl Kálmán megtervezik az 1894. október 23-án (!) megnyitott négyemeletes, eklektikus stílusú palotát, és a földszintjén berendezett kávéházat. A külső szobrok és díszek, a portált koronázó faunok Senyey Károly művei.
Bár mindenki tudta, hogy biztosítótársaság üzemel a palotában, az Erzsébet körút 9-11. szám alatt magasodó épület nem ettől lesz híres. A földszintjén berendezett New York kávéház a századfordulón nyitott – sőt, itt alakult – irodalmi és művészi asztaltársaságok, kávéházi szerkesztőségek révén vonul be a magyar irodalmi és művészeti élet történelmébe.
A pazar luxussal berendezett, hatalmas belső tér még az úri köröket is meglepi. A csavart márványoszlopok, az operettes-primadonnás lépcsők, a belső bronzszobrok, a szökőkút, a velencei csillárok tobzódó eleganciát sugároznak. A tizennégy faun az érzékiséget, a csúfolódó kedvet szimbolizálja. A kávéház homlokzatán található El Asmodáj alakja is, amely a kávé és a gondolkodás szellemét hirdeti a mai napig, ezzel inspirálva az itt alkotó, agyserkentőre vágyó művészeket. Asmodájt Luciferrel is szokás azonosítani, mely fényhozót jelent, ebből következően ideális a lámpatartó funkcióra. A mennyezeti freskók Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc munkái. Volt külön női szalon is, meg játék- és billiárdterem, amely később Mélyvíz néven híresült el, és avanzsált máig élő, átvitt értelemben is használandó fogalommá.
Csupán legenda, hogy a megnyitó napján pesti bohémek (jelesül Molnár Ferenc) a Dunába dobták volna a kávéház kulcsait, hogy az éjjel-nappal nyitva legyen, hiszen Molnár akkor még csak 16 éves volt. De ez egy olyan épület, amelyhez már akkor is legendák fűződtek, méghozzá elszakíthatatlanul.
Irodalmi kávéházi rangját azonban csak akkor nyerte el, amikor 1900-ban Harsányi Adolf és fivére vette át a menedzsmentet.
Varázsának senki sem tud ellenállni
Hamarosan neves írók törzshelyévé válik, itt alkot Ady Endre, akit csak Kávéházi Borzasnak becéznek, egyes források szerint ez volt a gúnyneve volt 1910 körül. Ady sok időt töltött kávéházakban, ahogy Kosztolányi és Karinthy, meg szinte az összes akkori író és költőfejedelem, a sármőr Bródytól a szerény, szemüveges Tóth Árpádig. Külön törzsasztala van a festőknek és a filmeseknek: Kertész Mihály – akiről épp most mutattak be egy önéletrajzi filmet – és Korda Sándor már filmszüzsékről tárgyalnak a márványasztaloknál és itt szerkeszti Korda az első magyar filmmagazint.
„A New York minden előkelőségével is demokratikus kávéház volt, egyformán vonzotta az arisztokratákat, a nyárspolgárokat és a bohémokat az, hogy nyári estéken a vakító villamoslámpa változatlan közönnyel gyűjti maga köré a mindenféle és mindenfelé céltalanul tévelygő lepkéket és bogarakat. Varázsának senki sem tudott ellenállni. Mindenki mindenkit ismert benne. A pincér rögtön kiszolgált, meg sem várta, hogy rendelj valamit. Szó nélkül megkaptad mindennapi feketédet és hozzá a tintatartót meg az írópapirost” – írta a New Yorkról Heltai Jenő, az egyik törzsvendég.
Ez volt csak igazán közösségi iroda – ahogy ma mondanánk, co-working office –, igaz, wifivel még nem szolgálhattak…A legendás főpincér, Reisz Gyula, sokszor hitelezett az éhenkórász zseniknek. A kávéház tulajdonosai lexikonokkal segítették a kutakodást, és előfizettek a legfontosabb hazai és külföldi lapokra.
Még az (ezerkilencszáz-)hetvenes években is előfordult, hogy a szerkesztőségi kézbesítők egyenesen innen vitték a szomszédos Athenaeum Nyomdába a kéziratoldalakat.
Mindez ma, ugye, elképzelhetetlen lenne. A költők nem üldögélhetnek órák hosszat egy-egy kávé mellett, kedvük sincs hozzá a bábeli turistazsivajban, és persze írótál sincs, amit annak idején a Harsányi fivérek feltaláltak: fillérekért lakhattak így jól a fiatal kezdők.
Tarján Vilmos 1920-ban veszi át az üzletet, amely még fényűzőbbé válik. Éttermet nyit, jószerivel csak az arisztokrata köröknek, hátul bár sejlik a félhomályban, ahová csak estélyiben szabad belépni. Tarján, amint azt korabeli krónikák feljegyezték, marketingzseni volt, csak akkor még nem így hívták ezt a talentumot. Egyszer egy Pesten vendégszereplő revü fókaidomárját rávette, hogy reggelijét fókája társaságában, a New York kávéház ablakában költse el, hogy az újságok hírt adjanak róla. A cigányzene mellett jazz-muzsika szól, akkor még némi felháborodást keltve, magyar és külföldi énekesek adnak elő sanzonokat, és tingli-tangli filmslágereket.
Az oroszok a toronyban vannak
Ki hitte volna el akkor, hogy alig telik el 10 év, és a hatalmas kirakatablakokban emberhullák és döglött lovak hevernek, az épület tornyára pedig egy szovjet katona kitűzi a Vörös Hadsereg zászlaját – mintha már a Reichstagnál tartanának? Persze, ki tudja, sejtette-e egyáltalán a szovjet közkatona, hol is jár Európában, ahová soha nem tette volna be a csizmáját, ha nincs a szörnyűséges II. világháború…
A háború után sokáig rom marad a New York, amit persze már nem így hívnak, sportszeráruház üzemel benne, meg IBUSZ-iroda – utóbbi minek is, amikor utazni nem lehet, meg nincs is rá valutakeret – majd következik a gyönge enyhülés, és 1954-ben Hungária néven megnyílik újra a kávéház. Harmatos utánzat, bár a márványoszlopok azért állnak. Az írók, költők – már, akiknek szabad írni – előmerészkednek és rendelnek egy szimplát. „Kutyanyelv” (—> Hosszú, keseny papírlap, főként szerkesztőségi, nyomdai kézirat(ok), ideiglenes feljegyzés(ek) céljára) is akad még olykor, bár a dicsőséges korszak nem jön el többé.
Jön viszont más: a forradalom. A torony ismét ledöntve, romok mindenütt. Alig telt el 11 év, és a hely ismét felújításra vár.
A Lapkiadó Vállalat terpeszkedik el ezután az épületben, a kávéházat pedig – akkor úgy tetszik, végérvényesen – Hungáriának hívják. A szerkesztőségek ismét működni kezdenek, a hetvenes évek egyfajta pezsgést hoznak a palota életébe. A Lapkiadó ügyes, menedzser típusú igazgatója (ne röstelljük ideírni a nevét: Siklósi Norbert) – ide- és odakacsintva egyszerre – a jelentkezőkben hamar meglátja a tehetséget, és ha nincs is státusz valamelyik szerkesztőségben, az ifjoncot bedugja a sajtóarchívumba, aki addig ott dekkol és rakosgatja a külföldről érkező – nagy kincset érő – magazinokat, amíg nem üresedik meg a fenti traktusokban egy hely. A valamiért feketelistán lévő íróknak, spanyolosoknak, börtönből frissen szabadult politikaiaknak, gazdasági reformot túl erősen sürgetőknek névtelen, de biztos pozíciót, olvasószerkesztői állást juttat.
Utólag belegondolva furcsa, hogy szinte semmit nem tudtunk akkor az épület közeli múltjáról, a szovjet kiskatonáról, aki kitűzte a zászlót, soha nem hallottunk az 56-os eseményekről se. Fotókat sem láttam az akkor újra romos palotáról. Hamar rendbe hozták ugyanis a szem előtt lévő, belövést kapott házakat, hogy semmi se emlékeztessen azokra a hetekre.
Pár év, és a szerkesztőségekben jó dolga lesz hirtelen az újságíróknak, elfogadható fizetés, vállalati kocsi, kiküldetés vár a riporterekre, még párttagnak sem kötelező lenni, nem úgy, mint a szemközti házban – ahogyan a Hírlapkiadót hívta a szakma. A különböző műhelyekben dolgozó kollegák között jó kapcsolat alakul ki. Bár az ide-oda külsőzés nem szokás, a Magyar Nemzetnek és a Magyar Hírlapnak közös a KISZ-alapszervezete, ami ugye, erős kapocs…
Bakik persze adódnak, félreütések, politikailag kínos hibák, de ahogy az egyik bölcs szerkesztőm mondogatta, egy napilapnál minden botrány három napig tart. Aztán jön egy másik.
A (akkor) Lenin körúti Hungária bárja késő este tele lesz azokkal a főszerkesztőkkel, rovatvezetőkkel, sőt, mi több, függetlenített párttitkárokkal, akik szeretnek kirúgni a hámból, és olykor dalra fakadnak, sőt táncolnak is a mutatós fiatal kolléganőkkel. A ház fiókintézményeként működik a Lucullus meg a Kulacs „étterem”, oda ugyanúgy járnak interjúzni meg konyakozni az újságírók – karöltve a nyomdászokkal, mert akkor még a házban üzemel az Athenaeum nyomda – mint a Hungáriába. Amit csak a fiatalabb korosztály hív így.
Szellempalotából luxus szálloda
Egy idő után Pallas Lap- és Könyvkiadónak nevezik a vállalatot, de ez nem változtat a lényegen. Következik a rendszerváltás és a keserves nyűg, a kötelező privatizáció. Évekig nem akad pénzes kérő, és szégyenszemre, évekre szellempalota lesz a New Yorkból. Végül 2001 februárjában az olasz Boscolo csoport veszi meg az épületet, ami a teljes felújítás után, 2006. május 5-én nyitja meg a 107 szobás luxusszállodát, meg a földszinti, az egykori hangulatot csak messziről idéző kávéházat.
Eltelik pár év, és már nem a Boscoloé a ház, és a neve is megváltozott.
De ez ma már nem fontos.
A régi New Yorknak vége. Ma minden nagyon drága itt, és a miliőnek semmi köze az irodalomhoz, pláne a magyarhoz. Turisták téblábolnak az asztalok között, lefényképezik naponta százszor magukat, meg a világ legszebb kávéházának többször is megválasztott intézményt, és rendelnek valamit, ami az ő zsebüknek olcsó….És még abban a percben elküldik a fotókat haza…Dél-Koreába.»
