A Hungarian Spectrum írásának magyar változata; főszerkesztő és állandó szerző: Balogh S. Éva.
Az Orbán-kormány jelenlegi vitájáról olvasva, miszerint a pedagógusképzésre jelentkező hallgatókkal szemben támasztott tanulmányi követelményeket csökkentik, azonnal eszembe jutott Hoffmann Rózsa nem túl fényes pályafutása az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkáraként, aki bloggeri pályafutásom elején a viccek célpontja volt. Hűen követte Orbán Viktor összes, többnyire téves elképzelését, hozzáfűzve néhány saját gyöngyszemet. Ezek egyike volt a bolognai felsőoktatási rendszer, az alap-, mester- és doktori képzések háromszintű rendszerének teljes elutasítása, amelyet 2006-ban indítottak el Magyarországon, bár egyes szakok, például az orvostudomány, a mérnöki és a jogi tudományok továbbra is a régi “osztatlan struktúrában” működtek. A gimnáziumi érettségi után a diákok anélkül lépnek be az orvosi vagy jogi karra, hogy előbb elvégeznék az általában bölcsészettudományi képzésként definiált tanulmányokat.
Hoffmann Rózsa keményen küzdött azért, hogy a pedagógusképzés is kivétel legyen az új osztott rendszerben. Valami különös oknál fogva meg volt győződve arról, hogy a szakmát népszerűbbé lehet tenni azzal, hogy a leendő középiskolai tanárokat 12 félév (hat tanév) főiskolai tanulmányokra kötelezik. Tegyük fel, hogy történelemtanár szeretne lenni egy középiskolában. Az első öt évben olyan tantárgyakat fog tanulni, amelyek csak az általános iskolákban (1-8. osztály) lesznek hasznosak. Ha középiskolában akar tanítani, akkor egy plusz évet kell eltölteni. A hatéves tanulmányok befejezése után a hallgató M.Ed. (Master of Education) diplomát kap. Természetesen, mivel ezek a tanárképző főiskolák nem részei a bolognai rendszernek, azok a hallgatók, akik tanulmányaik felénél rájönnek, hogy a tanítás nem az ő világuk, eléggé megrekednek.
Az Egyesült Államokban, mint a legtöbb angolszász országban, négy év tanulás után B.Ed. diplomát lehet szerezni, amely a 12 osztály bármelyikében való tanításra jogosít. A mesterfokozat megszerzése, amely két plusz évnyi tanulást jelent, azoknak ajánlott, akik az oktatásirányítás, az adminisztráció vagy a tanácsadás területén szeretnének karriert befutni. A D.Ed. (Doctor Educationis) állítólag az oktatási vagy közintézményekben betöltött tudományos, kutatási, igazgatási, klinikai vagy szakmai pozíciók betöltésére készít fel.
Az, hogy a leendő tanárok számára külön tanulmányi kurzusokat tartanak fenn, és külön diplomákat adnak nekik, már jóval több mint egy évszázada szerves része az Egyesült Államok oktatási rendszerének, és attól tartok, nem valószínű, hogy ez egyhamar el fog tűnni, bár sok kritikus szerint ez a forrás az amerikai oktatási rendszer számos bajának a forrása. Chester Evans Finn oktatáspolitikai elemző, aki az Egyesült Államok Oktatási Minisztériumának kutatásért és fejlesztésért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott (1985-1988), az oktatási főiskolákat “az oktatási univerzum legmegvetettebb intézményeinek” nevezte. Ahogy az oktatásról és tanításról szóló könyvek szerzője egy cikkében fogalmazott, “a főiskolai és egyetemi tanárképzés gyakran céltáblája számos kritikusnak, akik azt állítják, hogy a tanárképző programok hallgatói tudományos szempontból gyengébbek, mint más programok hallgatói, hogy a felkészítő programok üresek, és hogy az oktatók másodosztályúak”. Tekintettel a magyarországi tanárképzés hasonló struktúrájára, kétlem, hogy a magyar oktatási szakemberek elégedettek lennének a jelenlegi felállással.
2012-ben és 2013-ban, amikor az új osztatlan tanárképzési rendszert bevezették, meglepett, hogy Hoffmann úgy gondolta, vonzóbbá teheti a tanári pályát azzal, hogy hat évre hosszabbítja a tanulmányi időt azok számára, akik a minimálbérnél magasabb fizetésre nagyon kevés reményt fűzve lépnek be a szakmába. Az ember azt gondolta volna, hogy a fiatalok szívesebben mennének tanárnak, ha a kormány ehelyett megemelné a tanári fizetéseket.
Az Orbán-kormánynak hosszú évekbe telt, mire rájött, hogy az általuk létrehozott oktatási karok nem jelentenek számottevő változást a leendő tanárok számának növelésében. Most azonban ahelyett, hogy az egész rendszert leselejteznék, és új megoldással állnának elő, az oktatási diplomák valószínűleg amúgy is alacsony tudományos tartalmának felhígításáról döntenek. A jelenlegi tervben szerepel a tanulmányok időtartamának hat évről öt évre való csökkentése, amit én kevésbé tartok kifogásolhatónak, mint azok, akik eddig a médiában kifejtették véleményüket a témáról, mert gyanítom, hogy a világ más tanári főiskoláihoz hasonlóan a tanterv tele van mindenféle áltudományos, kevéssé értékes tárgyakkal. Öt év bőven elég az első osztályú tanárok felkészítésére, ha a professzorok magas színvonalúak és a tudományos követelmények szigorúak.
Az igazi probléma az, hogy a tervek szerint amit a tanítóképzőben tanulnak majd a hallgatók, az csak arra lesz elég, hogy “felkészítse a diákokat az érettségi középszintjére…. A közoktatási tartalmakat nem érintő felesleges részeket … törölni kell” a követelményekből. Ha jól értem a helyzetet a HVG-ben Trócsányi Andrással, a Pécsi Tudományegyetem munkatársával készült interjúból, “mivel a képzési idő csökken, és mivel a pedagógiai szakma-módszertani anyag sem lesz kevesebb, a szaknak szentelt tananyag aránya csökkenni kényszerül”. Fogalmazzunk brutálisabban. A leendő tanárok mindent tudnak majd a tanítás módszertanáról, de eléggé tájékozatlanok lesznek a tantárgyról, amelynek tanítására állítólag felkészítik őket. A magyar tanárok e terv szerint csak egy kicsivel tudnak majd többet a tantárgyaikról, mint a diákjaik.
Ugyanilyen aggasztó az a tény, hogy mind Kásler Miklós, mind Palkovics László, a felsőoktatásért felelős két ember káros hatással van mindenre, amihez csak hozzáér. Kásler különös vonzalmat érez az áltudományok és a történelem hamis értelmezése iránt, határozottan a szélsőjobboldal felé hajlóan. Kinevezései tanúsítják, hogy a történelemről és a politikáról alkotott elképzelései megalapozatlanok. Egyik kedvence Takaró Mihály, egy szélsőjobboldali “irodalomtörténész”, aki maga is egy pedagógiai főiskola terméke. Tanulmányait a Pécsi Tanárképző Főiskolán kezdte, ahol az első nyolc évfolyamon irodalom- és zenetanításra készítették fel. Ezt követően Debrecenben járt egy másik tanítóképzőbe, ahol olyan diplomát szerzett, amely középiskolai tanításra jogosította fel. Tizenhét évet töltött magyartanárként az egyik kevésbé illusztris budapesti gimnáziumban, amikor 1995-ben rámosolygott a szerencse. Azóta előadásokat tart “szakterületéről”, a “száműzött” szerzők tanulmányozásáról, mint például az antiszemita Tormay Cécile és Wass Albert, akik közül egyik sem neves író. Másrészt “kis zsidó újságnak” nevezte a rendkívül nagy hatású Nyugat című irodalmi folyóiratot (1908-1941), amelyben Ady Endre és József Attila, a huszadik századi magyar költészet óriásai jelentek meg. Megkérdőjelezte Kertész Imre jogát, hogy magyar írónak tekintsék. Kásler ezt az embert nevezte ki tanácsadónak azokba a munkacsoportokba, amelyek a tanítóképző főiskolák új tantervét dolgozták ki. Újabb veszélyes fordulat az amúgy is ingatag magyar oktatási rendszer tönkretétele felé.
2021. augusztus 1.
Balogh S. Éva blogbejegyzései magyarul is megjelennek a https://ujnepszabadsag.com/ oldalon.
Forrás: Újnépszabadság
