Sokszor írtam, mondtam már, de kikívánkozik ismét belőlem a tegnapi szégyenletes események után:Érteni vélem a cinikus és mindent átlépő politikai gondolkodást, a morális züllést a győzelem reményében. Kell az ellenség, ki kell elégíteni a mélyben szunnyadó ellenérzéseket- ha egy ‘kis’ homofóbiára lenne igény, akkor azokat is.
Kell a gyűlölet, hogy összetartsa a tábort, kell a kirekesztés, kell a másság elutasítása a naggyá válás hamis ígéretéhez, kell az egysíkú társadalmi modell, hogy azt lehessen megjelölni egyedül üdvözítő megoldásként. Így – csak így – működik az ‘egy a tábor, egy a zászló’ ócska ígérete.
Az igazi probléma ezzel az, hogy gyerekeink, unokáink már régen nem fogják tudni, hogy ki is az az Orbán Viktor ( a ma fiatal generációi sem tudnak semmit a gyilkos Kádárról…), de itt marad bennünk az elutasítás, a bezárkózás, a kirekesztés. Nem fogjuk már tudni, hinni, hogy az ‘idegen szép’, pedig bizony az!! Elveszítjük a befogadás, a sokszínűség erényeit, örömeit és maradunk magunkban kisszerűségünkkel, gyűlöleteinkkel, fóbiáinkkal.
Nem tudjuk majd egymást szeretni, tisztelni, de legalább elviselni. Ismét nem tanulunk meg élni és élni hagyni, békében lenni önmagunkkal.
Nem gondolom, hogy Orbán és környezete rasszista, vagy homofób lenne, azt sem, hogy idegengyűlölő vagy antiszemita. Politikai kalandoroknak gondolom őket, akiknek senki és semmi sem számít.
Nem az a tétje tehát 2022-nek, hogy ki kerül kormányra, hanem az, hogy lehet-e, lesz- e legalább esély egy élhető, szerethető, egymást elviselő, békében élő országra itthon, lesz-e remény mindazokra, amikre a 80-as évek vége táján nagyon sokan összefogtunk….
Forrás: Újnépszabadság