Dán kutatók az idei év legjelentősebb jégolvadási jelenségére hívták fel a figyelmet: Grönland (ami egyébként a Dán Királyság autonóm tartománya) az elmúlt évtizedben tapasztalt erőteljes jégolvadás harmadik időszakán megy keresztül, és csak kedden több mint 8,5 milliárd tonna jeget veszített a felszínéről – közli a Biziday a CNN tudósítása alapján.

A dániai intézet ugyanakkor rámutatott, hogy ez a jégveszteség nem haladta túl a 2019-es értékeket, de az érintett terület most nagyobb.

Image

Hogy a kutatók szemléltetni tudják az egy nap alatt eltűnt jégmennyiséget, elmondták, hogy körülbelül annyi víz szabadult fel, amennyivel egész Florida államot 5 centiméteres vízréteggel be lehetne borítani. „Az elmúlt évtizedben már tapasztalhattuk a grönlandi gleccserek egyre súlyosabb és szabálytalanabb olvadási folyamatait. Ahogy a légkör tovább melegszik, ezek az extrém olvadások egyre gyakoribbá válnak” – mondta Thomas Slater, a Leedsi Egyetem glaciológusa, az olvadást követő tanulmány társszerzője.

Egy másik, a Cryosphere tudományos folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány szerint a kilencvenes évek közepe óta több mint 28 billió tonna jég tűnt el.

A kutatók szerint az éghajlatváltozás azóta egyértelműen gyorsult, és arra figyelmeztettek, hogy ha nem sikerül csökkenteni a környezetre káros vegyi anyagok kibocsátását, akkor egyre gyakrabban fordulnak majd elő ilyen extrém jelenségek.

Forrás: CNN via Biziday viaTransindex