Egy kudarcos sikertörténet – A Hét szü­le­té­sé­nek kö­rül­mé­nyei

A Hét cí­mű fo­lyó­irat egy li­be­ra­li­zá­ló po­li­ti­kai dön­tés ered­mé­nye­ként szü­le­tett meg, miként azt a hetilap szü­le­té­sé­nél bá­bás­ko­dó vissza­em­lé­ke­zők fel­jegy­zé­sei, val­lo­má­sai és az an­nak ide­jén szi­go­rú­an bi­zal­mas­nak tar­tott do­ku­men­tu­mok bi­zo­nyít­ják. [1] Az RKP ve­ze­té­se Nicolae Ceauşescuval az élen 1968. jú­ni­us 27-én ta­nács­ko­zott a ma­gyar nemze­ti­ség kép­vi­se­lő­i­vel. [2] Ezen a gyű­lé­sen fel­szó­lalt a je­len­le­vők több­sé­ge: Gáll Er­nő, Hajdu Győ­ző, Szász Já­nos, Ko­vács György, Do­mo­kos Gé­za, Cse­hi Gyu­la, Méliusz Jó­zsef, Bo­dor Pál, Fa­ze­kas Já­nos, Gálfalvi Zsolt stb. [3] Két kér­dést ve­tet­tek fel éle­sen és szenvedélyesen: a ro­má­ni­ai nem­ze­ti­sé­gek hely­ze­tét, jo­ga­it sza­bá­lyo­zó nem­ze­ti­sé­gi statú­tum el­fo­ga­dá­sát, il­let­ve a szak­mai ok­ta­tás meg­szer­ve­zé­sét ma­gyar nyel­ven. [4] E ké­ré­sek or­vo­so­lá­sa és tel­je­sí­té­se ugyan el­ma­radt, de a ’68-as cseh­szlo­vá­ki­ai ese­mé­nyek ha­tá­sá­ra, va­la­mint az ’56-os ma­gyar­or­szá­gi for­ra­da­lom ro­má­ni­ai „im­port­já­tól” va­ló félelem kö­vet­kez­té­ben még­is­csak ér­zé­kel­he­tő volt egy­faj­ta eny­hí­tés, nyi­tás, szín­já­ték a Nyu­gat meg­nye­ré­sé­ért, ami­nek kö­vet­kez­té­ben Ceauşescu ál­dá­sát ad­ta há­rom bu­ka­res­ti ma­gyar in­téz­mény lét­re­ho­zá­sá­ra.

Így jött lét­re a Kriterion Könyv­ki­adó, az ál­la­mi te­le­ví­zió ma­gyar nyel­vű adá­sa és A Hét című fo­lyó­irat (il­le­tő­leg több ma­gyar nyel­vű me­gyei na­pi­lap). A bu­ka­res­ti intézmények lét­re­jöt­tét töb­ben szor­gal­maz­ták, [5] ve­ze­tő­i­ket a kü­lön­bö­ző (bu­ka­res­ti, kolozsvári) pártbi­zott­ság­ok je­löl­ték ki, ki­kér­ve a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű kép­vi­se­lők, párt­ak­ti­vis­ták vé­le­mé­nyét is. [6] 

Hu­szár Sán­dor A Hét fő­szer­kesz­tő­jé­vé va­ló ki­ne­ve­zé­se kö­rül­mé­nye­i­ről – visszaemlékezése sze­rint – Ba­logh Ed­gár szó­be­li köz­lé­sé­ből szer­zett tu­do­mást, mi­sze­rint egy ta­nács­ko­zás szü­ne­té­ben dön­töt­tek ve­ze­tő ma­gyar ér­tel­mi­sé­gi­ek az ő sze­mé­lyé­ről (nem bíz­tak – jog­gal – Ceauşescu  jó­in­du­la­tá­ban, ezért kí­sér­let­képp ja­va­sol­ták Hu­szárt, hogy ha be­le is bu­kik, leg­alább ki­de­rül, hogy az in­téz­mé­nyek in­dí­tá­sa mö­gött mi van). [7] A ma­gyar in­éz­mé­nyek lét­re­ho­zá­sá­nak egy má­sik oka is volt: a ro­mán ál­lam­ve­ze­tés kor­lá­toz­ni és csök­ken­te­ni akar­ta az er­dé­lyi ma­gyar, fő­leg a ko­lozs­vá­ri és a ma­ros­vá­sár­he­lyi mű­ve­lő­dé­si in­téz­mé­nyek (szer­kesz­tő­sé­gek, ki­adók) be­fo­lyá­sát. A ma­gyar értelmiség cent­ru­mát Bu­ka­rest­be akar­ták köl­töz­tet­ni, hogy te­vé­keny­sé­ge át­lát­ha­tóbb és irá­nyít­ha­tóbb le­gyen.

Bu­ka­rest­ben volt ugyan ak­tív ma­gyar ér­tel­mi­ség (Majtényi Erik, Méliusz Jó­zsef, a „Domo­kos Géza–Bodor Pál–Szász Já­nos tri­um­vi­rá­tus” [8] stb.), de az iga­zi fel­len­dü­lés az új in­téz­mé­nyek meg­szü­le­té­sé­vel kez­dő­dött, s eb­ben na­gyon nagy sze­re­pe volt A Hét­nek, mert olyan ma­gyar ér­tel­mi­sé­gi­ek, írók, iro­dal­má­rok, kri­ti­ku­sok, szer­kesz­tők ke­rül­tek a lap­hoz és ál­ta­la Bu­ka­rest­be, akik – amel­lett, hogy a Köz­pon­ti Bi­zott­ság szem­pont­jai szerint „jó volt a doszárjuk” [9] – nyi­tott szel­le­mi­sé­gű­ek vol­tak. A fő­szer­kesz­tő Hu­szár Sán­dor A Hét meg­ala­ku­lá­sát meg­elő­ző­en a ko­lozs­vá­ri Utunk cí­mű iro­dal­mi he­ti­lap­nál dolgo­zott,[10] az ő exp­li­cit ké­ré­sé­re hoz­hat­ta ma­gá­val fő­szer­kesz­tő-he­lyet­tes­ként Földes Lász­lót (a korábbban le­vál­tott Utunk-fő­szer­kesz­tőt),  má­sik he­lyet­te­se, Gálfalvi Zsolt pe­dig (ma­ros­vá­sár­he­lyi szín­igaz­ga­tó­sá­ga után) az Előrénél töl­tött évet kö­ve­tő­en ke­rült A Hét­hez. Ko­vács And­rás szer­kesz­tő­sé­gi fő­tit­kár elő­ző­leg a ko­lozs­vá­ri (párt)napilap, az Igaz­ság fő­szer­kesz­tő­je volt, szá­má­ra A Hét – vissza­em­lé­ke­zé­sei sze­rint – egy­faj­ta ki­ug­rá­si le­he­tő­ség volt az Igaz­ság­nál be­kö­vet­ke­zett vál­to­zá­sok mi­att. [11]

Hu­szár Sán­dor vissza­em­lé­ke­zé­sei sze­rint a lap­nak min­den szem­pont­ból köz­pon­ti szerepet szán­tak: „mert mi­kép­pen Dumitru Popescu, a köz­pon­ti bi­zott­ság tit­ká­ra mondot­ta volt: köz­pon­ti lap kell le­gyen, amely­nek irá­nyí­ta­nia kell a töb­bit, de mi nem tu­dunk ál­lam­el­nö­ki ren­de­le­tet hoz­ni, hogy ti­te­ket el­fo­gad­ja­nak, hogy nek­tek higgye­nek. Ezt a ran­got ki kell vív­ni. Mi­nő­sé­gi mun­ká­val kell ki­vív­ni! Ez te­hát a fel­adat: lét­re kell hoz­ni a ro­má­ni­ai ma­gyar­ság úgy­mond elit­lap­ját.”[12]

A lap cí­me, A Hét nem túl fan­tá­zia­dús név­adó­ra vall, a vissza­em­lé­ke­zők sze­rint a ne­vet „örö­köl­ték”. [13] Két ugyan­ilyen ne­vű lap lé­te­zett ko­ráb­ban ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten: a Kiss Jó­zsef ne­vé­hez köt­he­tő, 1890 és 1924 kö­zött meg­je­le­nő tár­sa­dal­mi, iro­dal­mi és művészee­ti köz­löny, va­la­mint az 1956-tól ugyan­ezen a né­ven meg­je­le­nő, a Csehszlováki­ai Ma­gyar Dol­go­zók Kul­tú­re­gye­sü­let­ének ké­pes he­ti­lap­ja. A ha­son-név­adás egyik oka a fel­tű­nés ke­rü­lé­se le­he­tett. A lap kez­de­mé­nye­zői a ro­mán nyel­vű, szin­tén buka­res­ti szék­he­lyű Contemporanult te­kin­tet­ték pél­da­kép­nek, [14] de „A Hét nem utánoz­ta ro­mán lap­tár­sát, ha­nem át­vet­te és ma­gá­ra szab­ta pro­fil­ját”.[15]

A szer­kesz­tő­ség tag­ja­it több­nyi­re er­dé­lyi vá­ro­sok­ból ren­del­ték a fő­vá­ros­ba, töb­be­ket ked­vük és jobb be­lá­tá­suk el­le­né­re (még töb­ben – Hu­szár vissza­em­lé­ke­zé­sei sze­rint például Bretter György vagy De­ák Ta­más – már ele­ve vissza­uta­sí­tot­ták a kü­lön­bö­ző helyek­ről, Hu­szár­tól vagy a párt­bi­zott­ság­ok­tól ér­ke­ző fel­ké­ré­se­ket). Baróti Pál (az irodalmi ro­vat ve­ze­tő­je), Hor­váth An­dor (vi­lág­iro­da­lom és film), Tabák Lász­ló (nemzetközi élet) Ko­lozs­vár­ról, Dankanits Ádám (a tu­do­má­nyos ro­vat ve­ze­tő­je) Marosvá­sárhely­ről, Ágos­ton Hu­gó (tu­do­má­nyos ro­vat) Szászrégenből ke­rült A Hét­hez. A lap zenei ro­va­tát kül­ső mun­ka­társ­ként Lász­ló Fe­renc szer­kesz­tet­te. Az el­ső év­for­du­lót megörö­kí­tő, Hu­szár Sán­dor la­ká­sát dí­szí­tő tab­ló­ról ír­tam ki a to­váb­bi név­sort (a tab­ló sor­rend­jé­ben): Stefănescu Mag­da szer­kesz­tő­sé­gi tit­kár, Májernik Ist­ván tör­de­lő, korrekto­rok: Simonka Médi, Cseke Ilo­na, Evellei Il­di­kó, Păteanu Gelu for­dí­tó, Rácz Má­ria és György Ilo­na gép­író­nők, Nagy Ro­zá­lia tit­kár­nő, Sze­le Pé­ter nyom­dai tit­kár, D. Var­ga Ka­ta­lin gra­fi­kus, Nagy Pál vá­sár­he­lyi tu­dó­sí­tó, Ágopcsa Ma­ri­an­na kép­ző­mű­vé­sze­ti szerkesz­tő, Par­tos Má­ria könyv­tá­ros, Hu­szár Vil­mos, a tu­do­má­nyos ro­vat szer­kesz­tő­je, Kacsir Má­ria, a szín­há­zi ro­vat ve­ze­tő­je, Bernád Ágos­ton ko­lozs­vá­ri tu­dó­sí­tó, Vajnovszki Káz­mér ri­por­ter, Dá­nos Mik­lós ri­por­ter, Szűcs At­ti­la ad­mi­niszt­rá­tor, Baróti Pál, Ve­res Zoltán, Haninovici Ve­ra köny­ve­lő. [16] Ez a név­sor az évek fo­lya­mán vál­to­zott. Föl­des László ko­rai ha­lá­la után Már­ki Zol­tán lett a fő­szer­kesz­tő-he­lyet­tes 1973-tól 1975-ig, őt Hor­váth An­dor kö­vet­te 1975-től 1983-ig.

Már az el­ső lap­szám is iga­zi csa­pat­mun­ka ered­mé­nye­ként jött lét­re, A Hét iga­zi „műhely” [17] volt, a szer­kesz­tő­ség tag­jai (és a kül­ső mun­ka­tár­sak kö­zül is pél­dá­ul Szász János [18]) na­gyon kel­le­me­sen em­lé­kez­nek vissza az itt el­töl­tött évek­re, ugyan­is a szerkesz­tő­ség va­ló­di kö­zös­ség­ként mű­kö­dött, de­mok­ra­tiz­mu­sát ma is töb­ben emlegetik, cso­port­mun­ka jel­le­gét az együt­tes gon­dol­ko­dás és a köl­csö­nös bi­za­lom segítet­te. [19]

Az el­ső lap­szám 1970. ok­tó­ber 23-án je­lent meg (az ál­ta­lam meg­in­ter­jú­volt Hu­szár Sándor és Hor­váth An­dor egy­be­csen­gő­en ál­lít­ja, hogy a dá­tum sem­mi­képp nem utalt vagy utal­ha­tott a ma­gyar­or­szá­gi for­ra­da­lom­ra [20]), az el­ső ol­da­lon, A Hét fej­léc alatt idé­zet ol­vas­ha­tó Ceauşescu be­szé­dé­ből az RKP X. Kong­resszu­sá­ról, amely­ben a fő­ve­zér még em­lí­tést tesz „a ro­mán nép és az együtt la­kó nem­ze­ti­sé­gek egy­sé­gé­ről a szo­ci­a­lis­ta Ro­má­nia nagy csa­lád­já­ban”. [21] Ak­kor még ro­má­nok, ma­gya­rok és né­me­tek egy­sé­ges har­ca volt a fon­tos, nem­ze­ti­ség­re va­ló te­kin­tet nél­kül.

A ve­zér­cik­ket Fel­ada­ta­ink­ról cím­mel a fő­szer­kesz­tő Hu­szár Sán­dor ír­ja, ki­fejt­ve, hogy egy­sé­ges va­ló­ság- és vi­lág­kép ki­ala­kí­tá­sá­ra tö­rek­sze­nek. Nyil­ván be­le kel­lett fog­lal­nia a szö­veg­be a meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len hű­ség­nyi­lat­ko­za­tot, ál­lás­fog­la­lást, mi­sze­rint a szocializ­mus tár­sa­dal­mi har­co­sá­nak tud­ja és te­kin­ti ma­gát, a fő cél pe­dig az RKP-politika, a marxista–leninista ide­o­ló­gia, a szo­ci­a­lis­ta de­mok­rá­cia tu­da­tos szol­gá­la­ta. (Mi­ként Szász Já­nos ki­fej­ti a ve­le ké­szí­tett in­ter­jú­ban: a szer­kesz­tő­nek vagy a mun­ka­társ­nak bor­zasz­tó dol­go­kat kel­lett sok­szor le­ír­nia, de an­nál, amit di­csért, fon­to­sabb volt a lap egé­sze, a szer­kesz­tő­ség mun­ká­ja. [22]) A va­ló­di (ma is vál­lal­ha­tó) cél­ki­tű­zé­sek ez­után kö­vet­kez­nek: túl a tá­jé­koz­ta­tá­son az a cél, hogy fel­vá­zol­ják a szel­le­mi élet mozgásirányát, üd­vöz­lik a kí­sér­le­te­zést, for­mai újí­tást, amely tar­tal­mi gaz­da­go­dást eredmé­nyez. És jóelő­re köz­lik: küz­de­nek a di­let­tan­tiz­mus el­len. „A Hét szer­kesz­tői lapjukat a mű­ve­lőd­ni vá­gyó ol­va­sók­nak szán­ják, nem az egyes szak­te­rü­le­tek kis­szá­mú ér­tő­i­nek” [23] – áll még a ve­zér­cikk­ben.

Ge­or­ge Ivaşcu, a Contemporanul „test­vér­lap” fő­szer­kesz­tő­je ugyan­csak kö­szön­ti az új lapot, ezen­kí­vül az el­ső ol­da­lon ott ül Szervátiusz Ti­bor Dó­zsá­ja a tü­zes tró­non. (Hor­váth An­dor jel­zés­ként ér­tel­me­zi azt, hogy „az el­ső lap­szám cím­ol­da­lán Szervátiusz Ti­bor Dózsa-szob­rá­nak rep­ro­duk­ci­ó­ja lát­ha­tó, amely a tű­ré­si ha­tá­ron be­lül ál­ló­nak ta­lál­ta­tott a ma­ga két­sze­res ki­hí­vá­sá­val, már­mint hogy (neo)avantgárd fo­gan­ta­tá­sú és a szenvedés/megkínzatás plasz­ti­kai ki­fe­je­zé­se. Né­hány év­vel ké­sőbb sem a cím­ol­dal státusa, sem a mű­vé­szi rep­ro­duk­ci­óé nem volt ugyan­az, mint 1970-ben.” [24] Az el­ső lapszám­ban meg­je­lent írá­sok­ból, cik­kek­ből, ta­nul­má­nyok­ból em­lí­tés­re ér­de­me­sek a kö­vet­ke­ző írá­sok is: Ba­logh Ed­gár: Együttélő nem­ze­ti­ség – szo­ci­a­lis­ta ál­lam, Ko­vács And­rás: Jó vá­sár (ugyan­at­tól az év­től in­dult a Bu­ka­res­ti Nem­zet­kö­zi Vá­sár), Méliusz József: Ér­ték és mér­ték, Do­mo­kos Gé­za: Öt idé­zet és egy fi­gyel­mez­te­tés, Szemlér Fe­renc ver­sei, Majtényi Erik: Fény­ér­zé­keny em­lé­ke­zet, Láng Gusz­táv kri­ti­ká­ja Fo­dor Sán­dor új regé­nyé­ről, a Büdösgödörről. Ezt ol­vas­tam – Szász Já­nos ro­va­ta; Ze­nei ro­vat: Lász­ló Ferenc és Vermesy Pé­ter jegy­ze­te­i­vel, a té­véro­va­tot Fo­dor Sán­dor jegy­zi. Vetró Artúr Mű­vé­szet, mű­ér­tés, kri­ti­ka cím­mel kö­zöl írást, Hervay Gi­zel­la Szervátiusz Ti­bor szob­ra­i­ról ír rö­vid lírai jegy­ze­tet. Ol­vas­ha­tó még a lap­ban D. Var­ga Ka­ta­lin: Fran­cia sző­nye­gek, a Szín­ház ro­vat­ban: K. Ja­kab An­tal: A mű­sor­terv és a sem­mi, Kacsir Mária: Bukares­ti hármaskép, a Film ro­vat­ban Müller Fe­renc: Ren­de­zői stí­lus­gya­kor­lat, Sza­mo­si End­re: Mű­so­ron. Di­vat, Sport, Ka­nyar­mé­rő (Panek Zol­tán ro­va­ta), Fó­rum („Társ­szer­kesz­tőnk az ol­va­só” – „15 000 szer­kesz­tő­je” van A Hét­nek) – fel­ké­rés az „ép­kéz­láb” kri­ti­ká­ra, Tu­do­mány: Dr. Dóczy Pál: Az or­vos a vál­to­zó vi­lág­ban, Blénesi Er­nő: Há­rom szál­lo­da, Periodica: kül­föl­di lapszem­le, Rácz Győ­ző: Tör­té­ne­lem és ide­o­ló­gia, il­let­ve Gáll Er­nő kö­szön­tő­je a Ko­runk ne­vé­ben, amely­ben a szer­ző ki­fe­je­zi ab­bé­li re­mé­nyét, hogy si­ke­rül a munkamegosz­tás”. Ol­vas­ha­tó még Bretter György: Az er­kölcs­tan kö­ze­lé­ben, Imreh Ist­ván: A tü­zes trón (Dó­zsá­ról), André Malraux: Az élet­ben az ér­té­kek te­rem­te­nek rendet (Hor­váth An­dor for­dí­tá­sa), a lap­szám vé­gén pe­dig Tabák Lász­ló, Ba­jor An­dor, Gálfalvi Zsolt, Péterfi Ist­ván aka­dé­mi­kus (az RSZK Ma­gyar Nem­ze­ti­sé­gű Dol­go­zói Tanácsá­nak el­nö­ke [25]) írá­sa.

Az el­ső szám­ban har­minc­há­rom szer­ző a tu­do­má­nyok (szin­te) összes te­rü­le­té­ről: ez önma­gá­ban is bi­zo­nyít­ja, hogy a szer­kesz­tők igye­kez­tek ele­get ten­ni az al­cím­ben foglaltak­nak: társadalmi–politikai–művelődési he­ti­lap­ként ne­vez­ték meg ön­ma­gu­kat (illlet­ve ez volt a fel­ső uta­sí­tás is). Az ál­ta­lam meg­kér­de­zett szer­kesz­tők, írók kö­zül szin­te va­la­mennyi­en azt emel­ték ki mint A Hét egyik si­ke­ré­nek, a nagy ol­va­sott­ság­nak a tit­kát, hogy ilyen ma­gyar nyel­vű lap ko­ráb­ban nem lé­te­zett Ro­má­ni­á­ban: amel­lett, hogy nyi­tott volt, szin­té­zist te­remt­ve szé­les ol­va­só­kö­zön­ség­hez szólt, nép­sze­rű­en, „ér­ző­dött raj­ta, hogy anél­kül, hogy a mel­lét ver­né, ma­gyar”. [26] Fő tö­rek­vé­se az volt, hogy megteremtse a ma­gyar tu­do­má­nyos nyel­vet, [27] s hogy há­tat for­dít­son a pro­vin­ci­a­liz­mus­nak. [28] Hor­váth An­dor fo­gal­maz a leg­tö­mö­reb­ben: „A kom­mu­nis­ta rend­szer köztu­dot­tan nem ked­vez a lap­szer­kesz­tés­nek, mert nem is­me­ri a sza­bad saj­tó fo­gal­mát. 1970-ben azon­ban még tar­tott a vi­szony­la­gos ro­mán li­be­ra­li­zá­ló­dás. Sza­bad volt – meg­sza­bott ha­tá­rok kö­zött – a tár­sa­dal­mi igaz­mon­dás fo­gal­ma­i­ban gon­dol­kod­ni, ki­te­kin­te­ni a nagyvi­lág­ra, úgy ten­ni, mint­ha a saj­tó csak­ugyan kö­zös­sé­gi fó­rum len­ne. A lap sikerének el­ső szá­mú tit­ka sze­rin­tem az volt, hogy já­ték­sza­bály­ként azt az el­vet kö­vet­te, mely szerint ők fe­lel­nek azért, hogy mit nem sza­bad, mi pe­dig azért, hogy mit sza­bad, és eb­ben a já­ték­ban el­ment a le­he­tő­sé­gek ma­xi­mu­má­ig. […] Min­den kom­mu­nis­ta rend­szer nyil­vá­nos­sá­gát az ön­is­mét­lő, gon­do­lat­sze­gény, re­dun­dáns be­széd ural­ja. Ezért volt vonzó a lap érez­he­tő­en na­gyobb in­for­má­ció- és gon­do­lat­gaz­dag­sá­ga, szö­ve­ge­i­nek gon­do­la­ti és sti­lá­ris sok­fé­le­sé­ge. Ha el­gon­dol­juk, hol tar­tott a het­ve­nes évek­ben a (nyuga­ti) vi­lág saj­tó­ja, azt le­het mon­da­ni, hogy A Hét meg­pró­bált a ma­ga jó­val sze­ré­nyebb, be­ha­tá­rolt esz­kö­ze­i­vel lé­pést tar­ta­ni a vi­lág­gal.” [29]

A szer­kesz­tők, mun­ka­tár­sak kö­zöt­ti jó kap­cso­lat, kom­mu­ni­ká­ció és együtt­mű­kö­dés jel­lem­ző volt (hang­sú­lyo­zom: kez­det­ben) a más vá­ros­be­li szer­kesz­tő­sé­gek­kel is, a ma­ros­vá­sár­he­lyi tu­dó­sí­tó­nak az Új Élet szer­kesz­tő­sé­gé­ben volt író­asz­ta­la, a ko­lozs­vá­ri­nak a Ko­runk­nál. [30] A lap ol­da­la­in le­zaj­ló vi­ták is „ci­vi­li­zált” hang­nem­ben foly­tak, nem sok­kal a lap meg­je­le­né­se után, 1971 ele­jén a „Kántor–Láng”-ként köz­is­mert (ro­má­ni­ai magyar) iroda­lom­tör­té­net ke­rült te­rí­ték­re, ké­sőbb (töb­bek kö­zött) a nép­ze­né­ről, majd a népművé­szet­ről je­len­tek meg hó­na­po­kon át tar­tó, ér­de­kes és ér­té­kes esz­me­cse­rék. [31]

Több író-ol­va­só ta­lál­ko­zót is szer­vez­tek Bu­ka­rest­ben és er­dé­lyi vá­ro­sok­ban, a Fórum rovat ak­tív szer­zői, az ol­va­sók eze­ken az össze­jö­ve­te­le­ken je­lez­ték (oly­kor politi­kai szem­pont­ból ké­nyel­met­len) ész­re­vé­te­le­i­ket. 1974-ben lét­re­jött a kovásznai kép­tár (je­les kép­ző­mű­vé­szek ön­kén­tes fel­aján­lá­sá­ból), de a Szár­he­gyi Al­ko­tó­tá­bor és az Ud­var­he­lyi Nép­szín­ház lét­re­ho­zá­sá­ban is ak­tív sze­re­pe volt A Hét­nek. [32]

A kez­det­ben húsz­ol­da­las­ként in­dult lap az 1973-ban meg­je­lent pa­pír­ta­ka­ré­kos­sá­gi ha­tá­ro­zat kö­vet­kez­té­ben ti­zen­hat, majd ti­zen­két ol­dal­nyi­ra csök­kent, de (a ’83-ban be­kö­vet­ke­zett ve­ze­tés­vál­tá­sig) a kü­lön­bö­ző ro­va­tok, ha ki­sebb ter­je­de­lem­ben is, meg­ma­rad­tak: Iro­da­lom, Szín­ház, Ze­ne, Film, Kép­ző­mű­vé­szet, Köz­mű­ve­lő­dés, A Hét ri­port­ja/an­két­ja, Periodica (nem­zet­kö­zi saj­tó­szem­le), Nem­zet­kö­zi Élet, Tu­do­mány, Századunk/Memento (tör­té­nel­mi tár­gyú do­ku­men­tu­mok), El­vek-esz­mék (tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi írá­sok), Kaleidosz­kóp (rejt­vény, sport). E ro­va­tok mel­lett a lap fo­lya­ma­to­san kö­zölt ver­se­ket, iroda­lom­kri­ti­ká­kat, ta­nul­má­nyo­kat, esszé­ket, is­mer­te­tő­ket. A lap kül­ső mun­ka­tár­sai az er­dé­lyi iro­dal­mi és mű­ve­lő­dé­si élet él­vo­na­lá­ból ke­rül­tek ki.

Kez­det­ben húsz­ezer pél­dány­ban je­lent meg a lap, a ter­jesz­tés is jól mű­kö­dött, azon­ban egy idő után – po­li­ti­kai okok­ból – a ter­jesz­tett pél­dá­nyo­kat „fe­lül­ről” át­irá­nyí­tot­ták olyan ré­gi­ók­ba, me­gyék­be (Mold­vá­ba, Ha­va­sal­föld­re), ahol sen­ki se vet­te a la­pot, a magyarlakta te­rü­le­te­ken vi­szont ál­lan­dó­an pa­nasz­kod­tak, hogy nem jut­nak hoz­zá. [33] Ez is ré­sze volt a ha­ta­lom tö­rek­vé­se­i­nek, hogy el­le­he­tet­le­nít­se a ma­gyar kul­tu­rá­lis ter­mé­kek terjeszté­sét. 1974 má­ju­sá­ban, ami­kor az ol­dal­szám ti­zen­ket­tő­re csök­kent, a la­pot átsorol­ták a mű­vé­sze­ti la­pok kö­zé, ahol ke­ve­sebb mun­ka­társ kell, en­nél­fog­va leépíté­sek­től le­he­tett tar­ta­ni. Hu­szár (egyik, a vissza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint egy­ál­ta­lán nem egye­di és rit­ka) köz­ben­já­rá­sá­nak kö­szön­he­tő­en vissza­so­rol­ták a po­li­ti­kai or­gá­nu­mok közé, hogy meg­ma­rad­jon a szerkesztőség lét­száma. [34]

Az egyik leg­na­gyobb ér­de­me a lap­nak a mel­lék­le­tei: az év­köny­vek, va­la­mint a TETT létre­ho­zá­sa volt. Egy kis fur­fang­gal meg­szer­zett, ate­is­ta pro­pa­gan­da cél­já­ra szánt pa­pír­kész­let­ből [35] je­len­he­tett meg éven­te négy al­ka­lom­mal 1977-től az Ágos­ton Hu­gó ál­tal szer­kesz­tett TETT (Ter­mé­szet, Em­ber, Tu­do­mány, Tech­ni­ka) cí­mű tu­do­má­nyos ismeretter­jesz­tő fü­zet, to­váb­bá a Könyv­ba­rát cí­mű négy­ol­da­las mel­lék­let (1977-től 1989-ig), va­la­mint A Hét Év­köny­ve: az el­ső 1978-ban „Haza – család – szülőföld” alcímmel, ezt ké­sőbb a pá­lya­vá­lasz­tás­nak szen­telt kö­tet kö­vet­te, s szin­tén eb­ben a sorozat­ban szer­kesz­tett két szín­há­zi év­köny­vet Kacsir Má­ria. Egye­di, hi­ány­pót­ló mun­kák vol­tak.

A szer­kesz­tő­ség egy­ko­ri tag­jai éle­tük egyik leg­bor­zal­ma­sabb ese­mé­nye­ként tart­ják számon az 1983-as évet, ami­kor a fő­szer­kesz­tő Hu­szár Sán­dort és he­lyet­te­sét, Hor­váth An­dort el­tá­vo­lí­tot­ták a lap élé­ről, egy kon­cep­ci­ós per­nek be­il­lő el­já­rás nyo­mán. Az állam meg­kér­de­zet­tek több­fé­le­kép­pen em­lé­kez­nek vissza az ak­kor tör­tén­tek­re, de abban mind­annyi­an egyet­ér­te­nek, hogy elő­re ki­ter­velt, ala­po­san meg­ter­ve­zett „ügy­ről” volt szó. Az ál­lam­ve­ze­tés ál­tal nagy­lel­kű­en meg­elő­le­ge­zett kez­de­ti bi­za­lom, anya­gi és szellemi sza­bad­ság fo­ko­za­to­san meg­csap­pant, és más in­téz­mé­nyek­kel együtt (gon­do­lok a té­vé és a rá­dió ma­gyar adá­sa­i­nak drasz­ti­kus csök­ken­té­sé­re stb.) a ha­ta­lom több­szö­rös vissza­csa­pá­sát kel­lett el­szen­ved­ni­ük. 1982 ta­va­szán Fa­ze­kas Já­nost, a la­pért időn­ként – a párt­ve­ze­tés irá­nyá­ban – fe­le­lős­sé­get vál­la­ló tá­mo­ga­tót „fel­men­tet­ték min­den párt­be­li és ál­la­mi meg­bí­zá­sá­ból”. [36] A lap árát fel­emel­ték 1 lej­ről 3 lej­re (mi­nek kö­vet­kez­té­ben sok elő­fi­ze­tő le­mond­ta a la­pot, az elő­fi­ze­té­sek meg­csap­pa­ná­sa szán­dé­kos akadályoztatás kö­vet­kez­mé­nye is volt, sok­szor hó­na­po­kig nem le­he­tett elő­fi­zet­ni a pos­ta­hi­va­tal­ok­ban [37]). A lap pél­dány­szá­ma év­ről év­re csök­kent, a cen­zú­rá­val va­ló küz­de­lem pe­dig for­dí­tott arány­ban nőtt.

No­ha (szin­tén a kül­föld­nek szó­ló nyi­tás­ként) Ceauşescu lát­szó­lag „meg­szün­tet­te” a cenzú­rát, [38] ez az in­téz­mény más for­má­ban ugyan, de meg­ma­radt, sőt szi­go­rúb­bá vált. 1982-től pe­dig nem­csak a Kultúrtanácshoz (az ak­ko­ri Mű­ve­lő­dé­si Mi­nisz­té­ri­um­hoz) kellett el­kül­de­ni a lap ol­dal­le­vo­na­ta­it, ha­nem a Köz­pon­ti Bi­zott­ság­hoz is. Hu­szár Sán­dor nap­ló­ja ékes bi­zo­nyí­té­ka a ha­ta­lom e „per­verz já­té­ká­nak”, A Hét el­ső ti­zen­há­rom évé­nek „fő”szerkesztése alat­ti több cen­zú­rá­zott és ki­vett cikk, ta­nul­mány má­so­la­ta ta­lál­ha­tó meg a na­pi jegy­ze­tek, em­lék­for­gá­csok kö­zött. Az 1982. szept. 10-i szá­mot il­le­tő­en néhány, pon­to­sab­ban négy anyag sor­sá­ról dön­tött ön­ha­tal­mú­lag a cen­zú­ra. A Koppándi Sán­dor ne­vé­hez fű­ző­dő dön­tés, [39] amely ön­ké­nyes­nek és sze­mé­lyes­nek [40] tűnt, egyút­tal nyi­tá­nya volt a ké­sőbb mind­in­kább nyil­ván­va­ló­vá vá­ló Huszár–Koppándi-ellentétnek. Hu­szár ja­vas­la­tá­ra párt­gyű­lés ke­re­té­ben vi­tat­ták meg a tör­tén­te­ket, a gyű­lés jegy­ző­köny­ve [41] sze­rint a je­len­le­vők nagy ré­sze hoz­zá­szó­lá­sá­ban el­ítél­te a cen­zor ön ké­nyes­ke­dé­se­it, és vé­del­mé­be vet­te a fő­szer­kesz­tőt.

Kacsir Má­ria, Ko­vács And­rás és Hu­szár Sán­dor vissza­em­lé­ke­zé­se sze­rint már egy év­vel a fő­szer­kesz­tő és he­lyet­te­se el­tá­vo­lí­tá­sa előtt le­he­tett tud­ni, hogy ki­ket lép­tet­nek helyükbe, [42] Ha­lász An­na sze­rint az a bi­zo­nyos, A Hét 13. év­for­du­ló­ján meg­je­lent lapszám má­so­dik ol­da­lán sze­rep­lő, a gyu­la­fe­hér­vá­ri nép­gyű­lés­re uta­ló fa­li­sző­nyeg megfor­dí­tá­sa, amely­ből a köz­pon­ti bi­zott­ság saj­tó­osz­tá­lyá­nak ve­zé­rei fő­ben­já­ró vá­dat fab­ri­kál­tak, nem volt vé­let­len. [43] Az „ink­ri­mi­nált” lap­szám ter­jesz­té­sét rög­tön le­til­tat­ták (bár a mos­ta­ni szer­kesz­tő­ség­ben meg­ta­lál­ha­tó az 1983-as kol­lek­ci­ó­ban!), a KB Sajtóosztá­lyá­nak ve­ze­tői rög­tön­zött nagy­gyű­lé­sen ítél­ték/bo­csá­tot­ták el Hu­szár Sán­dort és Horváth An­dort, bár köz­vet­le­nül egyi­kük sem volt fe­le­lős a nyom­dá­ban tör­tén­te­kért. A lap­szám­fe­le­lős Ko­vács And­rást, bár ön­ként je­lent­ke­zett, nem bo­csá­tot­ták el, [44] a nyom­dászt sem von­ták fe­le­lős­ség­re.

Ez­után kö­vet­ke­zett a lap éle­té­ben a má­so­dik kor­szak, amely­ben a lap­ve­ze­tést az Előrétől át­ve­zé­nyel­tek: Láz­ár Edit (fő­szer­kesz­tő­ként) és Ba­ra­bás Ist­ván (fő­szer­kesz­tő-he­lyet­tes­ként) vet­ték át. Bár a la­pot a párt-fel­jebb­va­lók ha­lál­ra ítél­ték [45] (Szász Já­nos ta­lá­ló jellem­zé­sét köl­csö­nöz­ve), „a lap – la­po­san”, de to­vább élt. [46] 1990-ben, a for­du­la­tot kö­ve­tő­en, amely im­már a har­ma­dik kor­szak a lap éle­té­ben, Gálfalvi Zsolt vet­te át a ve­ze­tést, he­lyet­te­se Ágos­ton Hu­gó lett. 

A Hét ma is meg­je­le­nik, de az anya­gi gon­dok kö­vet­kez­té­ben le­csök­kent a szer­kesz­tők és az ol­da­lak szá­ma, és – az előbb em­lí­tet­tek mi­att – a ter­jesz­tést sem tud­ják meg­ol­da­ni, a lap ré­teg­lap­pá vált: a szé­le­sebb ol­va­só­kö­zön­ség nem ol­vas­sa, mert nem jut­hat hoz­zá. [47]

JEGY­ZE­TEK

1. Ma­gyar Or­szá­gos Le­vél­tár (To­váb­bi­ak­ban MOL), a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ve­gyes TÜK-iratai 1945–1968, Ro­má­nia, XIX-J-1-j, 18. do­boz, 16/b cso­mó, 004538/1967.

2. Uo. 1.

3. Uo. 3.

4. Uo. 1.

5. Be­szél­ge­tés Szász Já­nos­sal, Bu­ka­rest, 2002. jú­ni­us.

  6. Be­szél­ge­tés Hu­szár Sán­dor­ral, Bé­kés­csa­ba, 2002. jú­ni­us, ill. Hu­szár Sán­dor: Nap­ló. (kéz­irat)

  7. Uo.

  8. Be­szél­ge­tés Szász Já­nos­sal.

  9. Be­szél­ge­tés Hu­szár Sán­dor­ral.

10. Hu­szár nap­ló­ja, ill. mun­ka­köny­ve sze­rint ta­ka­rí­tó­női ál­lás­ban, mert mi­u­tán le­mon­dott az Ál­la­mi Ma­gyar Szín­ház ve­ze­té­sé­ről, csak ilyen stá­tus­ban tud­ták al­kal­maz­ni.

11. Ko­vács And­rás: A Hű­ség csap­dái. Pallas-Akadémia Könyv­ki­adó, Csík­sze­re­da, 1999.

12. Hu­szár Sán­dor: Nap­ló. 1970. aug. 1.

13. Be­szél­ge­tés Hu­szár Sán­dor­ral.

14. MOL, a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ve­gyes TÜK-iratai, Ro­má­nia, XIX-J-1-j, -128-271-00495/1-1971.

15. A Hét in­du­lá­sa. Hor­váth An­dor vá­la­szol Bá­nyai Éva kér­dé­se­i­re. A Hét 2002/37.

16. A Hét tab­ló, Hu­szár Sán­dor tu­laj­do­na.

17. „[…] vi­tat­koz­tak anya­gok­ról, ki­től kell kér­ni, s mint dör­zsölt szer­kesz­tő­sé­gi em­ber, lát­tam, mi fo­lyik ott. Iga­zi mű­hely volt. Szok­tuk, ugye, em­le­get­ni Tö­mör­kény nyo­mán, hogy a szer­kesz­tő­ség nem kocs­ma, hogy min­dig ben­ne ül­jünk, de a szer­kesz­tő­ség­ben min­dig volt va­la­ki »tisztafej«, va­la­ki­nek nem le­he­tett in­ni, hogy ál­lan­dó­an ott le­gyen, ha va­la­mi fon­tos anyag vagy egyéb van, le­he­tett min­dig tud­ni, hogy ki hol ér­he­tő el, a ré­gi szer­kesz­tő­sé­gek­re em­lé­kez­te­tett, ahogy mű­köd­tek, te­le­fo­no­kat fo­gad­tak, be­szél­get­tek stb.” Be­szél­ge­tés Ilia Mi­hállyal, Sze­ged, 2003. jú­ni­us.

18. Be­szél­ge­tés Szász Já­nos­sal.

19. A Hét in­du­lá­sa.

20. „Bár­mi­lyen szo­mo­rú is, azt kell mon­da­nom, hogy is­me­re­te­im sze­rint egy­ál­ta­lán nem le­he­tett. Ez azért szo­mo­rú, mert ar­ra vall, hogy 1970-ben ’56 ok­tó­be­re még ma­gyar szel­le­mi kö­zeg­ben sem mű­kö­dött jel­ként, ha nem így lett vol­na, sem a szer­kesz­tők, sem az irá­nyí­tók (a párt­ve­ze­tés) nem vál­lal­ták vol­na az ok­tó­ber 23-i dá­tu­mot” – ál­lít­ja Hor­váth An­dor. L. A Hét in­du­lá­sa, ill. Hu­szár Sán­dor: Nap­ló.

21. A Hét 1970. okt. 23. I. évf. 1.

22. Be­szél­ge­tés Szász Já­nos­sal.

23. A Hét, 1970. okt. 23. I. évf. 1.

24. A Hét in­du­lá­sa.

25. Vincze Gá­bor kéz­irat­ban le­vő ta­nul­má­nyá­ban „fan­tom­szer­ve­zet”-nek ne­ve­zi a Ma­gyar Nem­ze­ti­sé­gű Dol­go­zók Ta­ná­csát. L. uő: Ceauşescu „fan­tom­szer­ve­ze­te”: a Ma­gyar Nem­ze­ti­sé­gű Dol­go­zók Ta­ná­csa szü­le­té­se.

26. Be­szél­ge­tés Szász Já­nos­sal.

27. Be­szél­ge­tés Hu­szár Sán­dor­ral.

28. Be­szél­ge­tés Kacsir Má­ri­á­val, Bu­ka­rest, 2002. jú­ni­us.

29. A Hét in­du­lá­sa.

30. Hu­szár Sán­dor: Napló..

31. „Akik ná­lunk kö­zöl­tek, a krém­je volt a ro­má­ni­ai ma­gyar iro­da­lom­nak. Mi ar­ra tö­re­ked­tünk, hogy nyer­jük meg az em­be­re­ket, mert Bu­ka­rest­ben je­len­vén meg, le­het­sé­ges­nek tűnt, hogy meg­ijed­nek tő­lünk, at­tól, hogy Bu­ka­res­tet kép­vi­sel­jük, az Előrével együtt, amely­nek na­gyon rossz hí­re volt. Ak­ko­ri­ban Ko­lozs­vár, Ma­ros­vá­sár­hely volt a ro­má­ni­ai ma­gyar iro­da­lom köz­pont­ja, Bu­ka­rest egy pro­to­kol­lá­ris vi­lág volt. A Hét­nek és a Mű­ve­lő­dés­nek nagy sze­re­pe volt a vál­to­zás­ban, mert ér­tel­mes em­be­rek jöt­tek oda.” Be­szél­ge­tés Hu­szár Sán­dor­ral, Bé­kés­csa­ba, 2002. jú­ni­us.

32. Hu­szár Sán­dor: Nap­ló.

33. Hu­szár Sán­dor: Nap­ló.

34. Uo.

35. Uo., ill. Be­szél­ge­tés Hu­szár Sán­dor­ral.

36. Hu­szár Sán­dor: Nap­ló.

37. Uo.

38. Az in­ter­jú­im so­rán nagy hang­súlyt fek­tet­tem a cen­zú­rá­ra: mű­kö­dé­sé­re, vál­to­zá­sa­i­ra, kép­vi­se­lő­i­re, va­la­mint az ön­cen­zú­rá­ra kér­dez­tem rá. A leg­pre­cí­zeb­ben és szá­mom­ra a leg­na­gyobb új­don­ság­gal bí­ró össze­fog­la­lást is­mét Hor­váth An­dor­tól idé­zem, aki – a töb­bi­ek­től el­té­rő­en –  nem­csak azt a faj­ta cen­zú­rát hang­sú­lyoz­za, ame­lyik dest­ruk­tív mó­don sza­va­kat, mon­da­to­kat, be­kez­dé­se­ket vagy egész cik­ke­ket ki­vág, ha­nem azt, ame­lyik irá­nyít­ja a szer­kesz­tést, meg­ha­tá­roz­za, hogy mi­ből mennyi és ho­gyan ke­rül­jön a lap­ba (köz­hely­sze­rű, hogy Ceauşescu ké­pe vagy szö­ve­ge elé vagy fö­lé nem volt sza­bad sem­mi­lyen más ké­pet vagy szö­ve­get ten­ni). „A la­pot a szer­kesz­tő­ség ál­lí­tot­ta össze úgy, hogy ál­lan­dó­an két té­tel kö­zött kel­lett egyen­súlyt te­rem­te­nie: köz­li azt, amit kö­zöl­ni akar, de köz­li azt is, amit kell, mert mu­száj. A cen­zú­ra fo­gal­ma ezért le­szű­kí­tő és (rész­ben) fél­re­ve­ze­tő a tör­té­net­ben: a párt­irá­nyí­tás/el­len­őr­zés nem fő­kép­pen azt je­len­tet­te, hogy mit nem sza­bad meg­je­len­tet­ni, ha­nem azt, hogy mi­nek a köz­lé­se el­en­ged­he­tet­len ah­hoz, hogy a lap – azon a hé­ten és ál­ta­lá­ban – meg­je­len­jék. Ezért, ha tö­mö­ren jellemez­ni akar­nám a lap 1970 és 1983 kö­zöt­ti év­fo­lya­ma­it, a hely­zet előbb las­sú, majd gyors rosszab­bo­dá­sa oly­kép­pen ír­ha­tó le, hogy vé­sze­sen nö­ve­ke­dett a szer­kesz­tés­be va­ló ilye­tén, »pozitív« be­le­szó­lás, an­nak ki­kö­té­se te­hát, hogy mit vár el kö­te­le­ző mó­don a ha­ta­lom. Ko­ránt­sem kí­vá­nom ez­zel ki­seb­bí­te­ni a má­sik, »negatív« cen­zú­ra rút nyilvánva­ló­sá­gát, csu­pán azt sze­ret­ném ér­zé­kel­tet­ni, hogy az évek mú­lá­sá­val a szer­kesz­tés iga­zi drá­má­ja nem ab­ból szár­ma­zott, hogy mit nem volt sza­bad ír­ni/meg­je­len­tet­ni, hogy a cen­zú­ra pa­ran­csá­ra tö­röl­ni kel­lett egy ki­fe­je­zést, né­hány sort, ki­hagy­ni ma­gát az egész írást – bár az sem járt öröm­mel –, ha­nem ab­ból, hogy a csa­lá­di dik­ta­tú­ra és a sze­mé­lyi kul­tusz el­ural­ko­dá­sá­val ők mond­ták  meg, hány ol­dal ter­je­del­mű lesz a születésnap, a kong­resszus­ról ké­szü­lő össze­ál­lí­tás stb., ho­va­to­vább ők  szer­kesz­tet­ték a la­pot. Ez­ál­tal tel­je­sen fe­je te­te­jé­re állt az a kom­mu­nis­ta or­szá­gok­ban ál­ta­lá­no­san mű­kö­dő – per­sze a de­mok­rá­cia nor­mái sze­rint ele­ve el­fo­gad­ha­tat­lan – gya­kor­lat, hogy a pártve­ze­tés  irá­nyít­ja és el­len­őr­zi a szer­kesz­tő­sé­get, de a szer­kesz­tést ma­gát rá­bíz­za. Ami­kor A Hét meg­szü­le­tett, ez az elv volt ér­vény­ben. 1983-ban az az idő tá­vo­li aranykor­nak tet­szett.”

39. Ki­til­tot­ta a lap­ból B. Ko­vács And­rás in­ter­jú­ját Nagy Gé­zá­val, Fá­bi­án Er­nő cik­két, Ágos­ton Hu­gó vá­la­szát egy, a Știință şi Tehnica című ro­mán tudományos fo­lyó­irat­ban meg­je­lent, ma­gya­ro­kat gú­nyo­ló szö­veg­re, va­la­mint Hor­váth An­dor jegy­ze­tét Féja Gé­zá­ról.

40. A ki­vé­te­tett szö­ve­gek kö­zül az el­ső­ben meg­szó­lal­ta­tott Nagy Gé­za Koppándi apó­sa (!) volt; ez utób­bi ön­ké­nyes­sé­gé­ről és hoz­zá nem ér­té­sé­ről ha­son­ló­an em­lé­ke­zik Hu­szár Sán­dor és Ko­vács And­rás.

41. A jegy­ző­könyv má­so­la­ta meg­ta­lál­ha­tó Hu­szár Sán­dor nap­ló­já­ban.

42. Be­szél­ge­tés Kacsir Má­ri­á­val, Bu­ka­rest, 2002. Jú­ni­us; Ko­vács And­rás: i.m.; Hu­szár Sán­dor: Nap­ló.

43. Be­szél­ge­tés Ha­lász An­ná­val, Bu­ka­rest, 2002. jú­ni­us.

44. Ko­vács And­rás: i.m.

45. Be­szél­ge­tés Ha­lász An­ná­val, Bu­ka­rest, 2002. jú­ni­us.

46. Be­szél­ge­tés Szász Já­nos­sal.

47. A leg­újabb in­for­má­ci­ók sze­rint ősz­től kö­vet­ke­zik a ne­gye­dik kor­szak: az előbb fel­so­rolt té­nye­zők mi­att A Hét Ma­ros­vá­sár­hely­re köl­tö­zik (Gálfalvi Zsolt köz­lé­se).

IRO­DA­LOM

Be­szél­ge­tés Ha­lász An­ná­val, Bu­ka­rest, 2002. jú­ni­us.

Be­szél­ge­tés Hu­szár Sán­dor­ral, Bé­kés­csa­ba, 2002. jú­ni­us.

Be­szél­ge­tés Kacsir Má­ri­á­val, Bu­ka­rest, 2002. jú­ni­us.

Be­szél­ge­tés Szász Já­nos­sal, Bu­ka­rest, 2002.június.

A Hét in­du­lá­sa. Hor­váth An­dor vá­la­szol Bá­nyai Éva kér­dé­se­i­re. A Hét, 2002. 37.

Hor­váth An­dor: Há­rom nem­ze­dék. A Hét, 1995. 43–44.

Hu­szár Sán­dor: Nap­ló (Kéz­irat).

Hu­szár Sán­dor: Sor­som em­lé­ke­ze­te. Val­lo­má­sok egy bűn­te­len nem­ze­dék el­kár­ho­zá­sá­ról. Kriterion Könyv­ki­adó, Bu­ka­rest, 1982.

Hu­szár Sán­dor: Volt egy­szer egy lel­kü­let… Be­szél­ge­tés Hu­szár Sán­dor­ral, A Hét ala­pí­tó fő­szer­kesz­tő­jé­vel. A be­szél­ge­tést ve­ze­ti Ágos­ton Hu­gó. A Hét, 1995. 43–44.

Ko­vács And­rás: A hű­ség csap­dái. Pallas-Akadémia Könyv­ki­adó, Csík­sze­re­da, 1999.

Ko­vács Já­nos: Be­szél­ge­tés A Hét arc­élé­ről. Igaz Szó, 1970. 11.

Szász Já­nos: A hit­től az esz­mé­le­tig. Kriterion Könyv­ki­adó, Bu­ka­rest, 1981.

Tabák Lász­ló: Tá­vo­li üze­net a tá­vol­sá­gok vi­szony­la­gos­sá­gá­ról. A Hét, 1995. 43–44.

Zöl­di Lász­ló: Tíz­éves A Hét. Élet és Iro­da­lom, 1980. 43.

*

Bányai Éva áttekintése megjelent a Korunk 2003-as augusztusi számában.

A szerkesztő megjegyzése

Tavaly októberben nem vitt rá a lélek megemlékezni a bukaresti Hét lefejezéséről, vagyis arról, hogy 1983-ban, kereken a lap tizenharmadik születésnapján mondvacsinált – ha nem éppen diverziósan kreált – ürüggyel leváltották Huszár Sándor főszerkesztőt és Horváth Andor főszerkesztő-helyettest. Nem volt mit jubilálni.
Azóta Bányai Éva alapos, korrekt összefoglalója (ezerszer jobb, mint bizonyos B. Gy. jellemzően felületes ollózása a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon II. kötetében…) többször a szemünk elé került – most itt az ideje segítségével felidézni a harminchárom éves bukaresti korszakot.
Arra, ami utána következett, a hét marosvásárhelyi nem egészen három demokratikusan zaklatott évére talán a „sikeres kudarctörténet” jellemzés illene a legjobban…