Több mint hat évtizede vagyok beiratkozott és tagdíjat fizető könyvtári olvasó. Hétköznapivá válik idővel a gyakran látogatott szentély, az évtizedek megerősítik az állandóság még mindig fennálló érzetét.
Ahogy az élelmiszerboltok dizájnja is átalakult a korszakváltások és modernizálások nyomán, úgy a könyvtár is változott, a pultos kiszolgálást felváltotta a polcok között a szabad bóklászás, a szabadság és a kiszolgálás átalakuló fogalmai. Ami nem változott, könyvtárba inkább a csendes, nem hangoskodó, szelíden tallózó emberfajta jár, aki legfeljebb ízlésével akar kitűnni ebből a társaságból.
Volt úgy két évtizede egy időszak, amikor az internet-előfizetés még nem volt mindenki számára elérhető, és a könyvtárak biztosítottak kis pénzért gépparkot és hozzáférést a világhálóhoz, megjelent egy réteg, amelyet nem érdekeltek a könyvek. Türelmesen és toleránsan viseltük a jelenlétüket, titkon abban is reménykedve, hogy valamely áram- vagy adásszünet idején betévednek a polcok közé. Nemigen lett így.
A nagyobb változás inkább megrendítő, olyan, mint az öregedés, amikor arra döbben rá a gondolkozó, hogy egyre kevésbé érti a világot.
Kezdődött azzal, hogy a filozófia címszó alatt kirakott állomány hirtelen bővülni kezdett az ezoterikus könyvekkel. Az egyszerűbb lelkületű könyvtárlátogató megpróbálta megvitatni a helyi könyvtárossal, hogy mennyire nem fér egyik kategóriába a másik, mire a könyvtáros felvilágosította, hogy nem az ő tudatlanságáról van szó, az országos könyvtárellátó eleve megadja a kódszámot, amellyel az ország minden intézményében ugyanabba a társaságba kerül a könyv. A rendszerben van a hiba.
És most az újabb felismerés. Láttam korábban is, a könyvtárosok kialakítottak egy polcot az úgynevezett „népszerű könyvek” számára, s a közönség egy része csak ezt a kínálatot böngészte. A napokban rákérdeztem valami könnyebb ám időszerű olvasmányt keresve, hogy merre találhatók a skandináv krimik. S akkor csodálkoztam nagyot, amikor odavezettek, a könyvtár egyik fele a klasszikus irodalom, a másik, ugyanekkora terjedelemben a könnyű olvasmány. Valami olvasnivaló a lektűr és a ponyva között félúton. Azok a színes borítójú könyvek, amelyek a könyvesboltok kirakatait már jóval régebben elfoglalták, s rájuk van nyomtatva, hogy hány hétig vezették valamelyik népszerűségi vagy eladási listát. Nem merném azt mondani, hogy egy piacgazdaságban ez nincs rendjén.
Aztán, rövid búslakodás után, a könyvtárossal arra jutottunk: örüljünk annak, hogy vannak még egyáltalán könyvet olvasó emberek.
