A pártállam sajtójának irányítása, a cenzúra működése, a hazai és nemzetközi ideológiai harc és a titkosszolgálatok ezzel összefüggő tevékenysége áll a középpontjában annak a két kiadványnak, amelyet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága ma mutat be Budapesten.
Borvendég Zsuzsanna történész Újságírásnak álcázva című kötete a Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ) és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kapcsolatát tárja fel. Az 1946-ban létrejött NÚSZ a megalakulása után a szovjet titkosszolgálat irányítása alá került, a hidegháború ideológiai frontján a KGB által meghatározott feladatokat hajtotta végre. Így például az afrikai gyarmatok felszabadulása után a szovjet befolyás erősítése érdekében próbáltak pozíciókat szerezni egyes harmadik világbeli országok tömegtájékoztatásában – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa az MTI-nek.
Hasonlóan fontos ideológiai küldetés volt a nyugati újságíró-szervezetekbe való kommunista „behatolás”. Miután a NÚSZ-ról köztudott volt, hogy a KGB eszköze, a demokratikus országokban nem látták szívesen a szervezetet, így a MÚOSZ-ra várt a feladat, hogy beférkőzzön a nyugati újságírók köreibe – tette hozzá. A magyar újságíró-szervezet ilyen jellegű törekvései mögött a NÚSZ, tehát közvetve minden bizonnyal a KGB állt, de erre vonatkozó konkrét bizonyítékok csak akkor kerülhetnek nyilvánosságra, ha az elsődleges iratanyagok, a szovjet titkosszolgálatok dokumentumai is hozzáférhetőek lesznek – jegyezte meg a történész.
Borvendég Zsuzsanna elmondta: kötete részletesen foglalkozik Siklósi Norberttel, aki 1957-ben került a MÚOSZ élére kormánybiztosként, azzal a feladattal, hogy „pacifikálja” az újságírókat. Amikor az újságíró-szervezet látszólag visszakapta autonómiáját, Siklósi Norbert főtitkár lett, és 1958-tól 1973-ig vezette a MÚOSZ-t. Kulcsszerepe volt abban, hogy a magyar újságíró-szervezet az 1960-as évektől a NÚSZ egyik fontos tagja lett. 1966-tól a MÚOSZ mindenkori főtitkára a NÚSZ alelnöke és kincstárnoka volt – tette hozzá.
Szólt arról is, hogy Siklósi Norbert 1973-tól 1989-es nyugdíjazásáig a Lapkiadó Vállalat vezérigazgatója volt, és meghatározó szerepet játszott az IPV (Idegenforgalmi Propaganda és Kiadóvállalat), valamint az 1980-as évek népszerű folyóiratát, az IPM-et megjelentető Interpress Nyomda és Lapkiadó Vállalat tevékenységében. Utóbbi kettő a NÚSZ fedővállalataként működött – mondta a történész.
A kutatások szerint a NÚSZ feladatai közé tartozott, hogy előteremtse speciális tevékenysége fedezetét. E célt szolgálták például Magyarországon bejegyzett vállalatai, amelyek „jelentős adó- és vámkedvezményeket élveztek és gazdasági visszaélésekkel sértették a magyar gazdaság érdekeit”. A titkosszolgálatokkal összefonódó gazdasági manipulációk olykor különféle magánérdekek lobbiharcában is megjelentek, még az is előfordult, hogy a magyar kémelhárítás nyomozott az Interpress olyan tisztázatlan ügyeiben, amelyek mögött feltehetően a KGB állhatott. Az a nyomozás, nem meglepő módon, eredménytelenül zárult – fűzte hozzá Borvendég Zsuzsanna. A NÚSZ által alapított cégek egyébként az 1980-as évekre jelentős vagyont – köztük ingatlanokat – szereztek, amelynek azonban a rendszerváltozás idején nyoma veszett – jegyezte meg a szerző.
Csatári Bence, a NEB Hivatalának tudományos kutatója a pártállam tömegtájékoztatással kapcsolatos politikájáról írt a Tájékoztatási Hivatal (TH) 1956-57-es történetén keresztül. Mint elmondta, a Minisztertanács felügyelete alá tartozó TH 1953-ban, az első Nagy Imre-kormány időszakában jött létre. Célja eredetileg az volt, hogy a miniszterelnök reformkísérleteit képviselje a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) élén álló Rákosi Mátyás vezette sztálinista csoporttal szemben a sajtóirányításban.
A forradalom leverése után, 1956 decemberében Kádár János bizalmasa, Szirmai István lett a TH vezetője, ám amikor nem sokkal később a sajtóirányítással is foglalkozó pártszerv, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propagandaosztályának élére került, a TH súlya csökkenni kezdett. Bár Aczél György már abban az időszakban is Kádár János belső köréhez tartozott – még azt is megengedhette magának, hogy 1957 januárjáig szűk körben forradalomnak tartsa az 1956-ban történteket -, a kultúra és a sajtó irányítása mégis csupán egy évtizeddel később került teljes mértékben a fennhatósága alá – mondta a kutató. Hozzátéve, hogy az Aczél-korszak kezdetének 1967 tekinthető, amikor Aczél György KB-titkár lett. A kötetben olvashatók részletek egyebek mellett abból az 1968-as Aczél-beszédből, amely először fogalmazta meg nyíltan a három T – támogatás, tűrés, tiltás – politikáját.
A szerző elmondta, hogy könyve kitér az MTI és a Magyar Rádió cenzúraviszonyaira, valamint az MTI szűk körben hozzáférhető, bizalmas kiadványaira, amelyek például a nyugati világban 1956-57-ben Kádár Jánosról élő, nem éppen hízelgő képet igyekeztek bemutatni a pártvezetésnek. Ezekből kiderül, a Kádár-kormány megalakulása utáni hónapokban a nyugati sajtó azt sugallta, hogy Kádár Jánost rövidesen leváltják, és már keresik is az utódját. Az akkori találgatásokban szerepelt lehetséges jelöltként mások mellett Apró Antal miniszterelnök-helyettes és Lukács György filozófus is.
Csatári Bence A Tájékoztatási Hivatal története Szirmai István elnöksége alatt (1956-1957) című kötete a pártállami sajtóirányítás egészen sajátos részleteibe is bepillantást enged, így például abba, hogy akkoriban Magyarország egyes városaiban a helyi lapot az ottani szovjet katonai parancsnok cenzúrázta.
Megjelent a Múlt-kor történelmi portálon 2015. április 8-án.
Kiemelt kép: A Fekete Bárányok koncertjén a Hajógyári-szigeten 1980-ban / Fotó: Fortepan
