A kétezres évek elején kellett váltani. Korábban csaknem egy évtizedig sajtótörténetet tanítottam, a nyilvánosság eszközrendszerében, a médiában viszont a papír alapú sajtó profitjából megindult a digitális fejlesztés. Az újságokat a rádiók és tévék után a világháló szempontjából is értelmezni kellett, máskülönben az újságírással kacérkodó főiskolásokat és egyetemistákat nem készíthettük volna fel a szakmai kihívásokra.
A tízes évek elején már túl voltunk az új médiatörvényen, amely megteremtette a lehetőséget a hazai nyilvánosság átalakítására. A kormányzati boszorkánykonyhában azzal kísérleteztek, hogy a rákot langyos vízbe tették, és a folyadékot fokozatosan forralták. Gyökeres változtatásra akkor vállalkozott a séf, amidőn Simicska Lajos összekülönbözött a miniszterelnökkel, és magával vitte a média rá bízott részét. Orbán Viktor ekkor gyorsította föl a térfoglalást. Forró vizet zúdított a nyakunkba, hogy felkészülhessen a 2018-as választásra.
Tíz évvel ezelőtt még 144 médiumot olvastam, néztem, hallgattam, tavaly már „csak” 111-et. A különbséget nem a piac letisztulásával magyarázom, hanem a megtisztításával. A tisztogatás arányait felmérések híján nem becsülöm fel, azt azonban tudom, hogy egy évtizede 49 újságot olvastam. Ha pedig az elektronikus sajtó is a hagyományosabb médiához sorolható, akkor 23 rádiót hallgattam és tévét néztem. Mindez épp úgy 72, mint a digitális sajtó részaránya. Akinek tehát szűkebb érdeklődési köre a hagyományos sajtó volt, annak médiafogyasztása fele-fele arányban oszlott meg az újságok, rádiók, tévék, illetve a digitális portálok kínálata között.
Tavaly úgy alakultak a médiafogyasztási szokásaim, hogy 16 újságot olvastam, és 22 rádiót, tévét kísértem figyelemmel. A digitális médiumok száma 72 maradt. Vagyis 2021-es tájékozódásomban 39 hagyományosabb médium aránylik 72 világhálóshoz, az arány tíz év alatt fele-feléről egyharmad-kétharmadra változott. A nyilvánosság eszközrendszerében érvényesült a kormányzat piactorzító hatása, az eredmény mégis az lett, hogy a digitális sajtó még egy hagyományos médiafogyasztó tájékozódásában is előtérbe került.
Ez azt sejteti, hogy van abban valami, amit az egyik ellenzéki politikus úgy fogalmazott meg, hogy „A Facebookon kihozzuk nagyjától nullára a meccset.”
Tíz mondat a nyilvánosság eszközrendszeréről
Miután a történelmet előzékenyen átengedte Istennek, a Fidesz a médiában tör a mindenható szerepére. (Jakus Ibolya újságíró, HVG, 2010. június 19.)
Szalai Panni az egész médiarendszert felrobbantotta, és néhányadmagával egy másikat csinált. (Kerényi Imre rendező, City TV, 2013. május 21.)
Az Orbán-kormánynak vannak olyan törekvései, hogy fel akarják számolni a független médiát. (Simicska Lajos üzletember, Átlátszó.hu, 2015. február 6.)
Van egy zavar. Nem az erőben, hanem a tájékozódásban. Ennek az az oka, hogy elvesztettük a médiánkat. (Orbán Viktor miniszterelnök, Echo TV, 2015. május 1.)
Elképesztő a kormánypárti tulajdonszerzés, s mögötte a jövő évi választások kimenetelére vonatkozó befolyásszerzés emésztő vágya. (Körmendy Zsuzsanna újságíró, Magyar Nemzet, 2017. január 28.)
Az internet az egyetlen terület, ahol a Fidesz nem tudott nyomasztó fölényre szert tenni. (Gál Zsolt pozsonyi közgazdász-politológus, Paraméter.sk, 2018. augusztus 7.)
A szociális média világában a sajtószabadság korlátozhatatlan. (Orbán Viktor miniszterelnök (YouTube.com, 2019. október 21.)
Közösségi média nélkül nem fogunk választást nyerni. (Kubatov Gábor Fidesz-politikus, Magyar Nemzet Online, 2020. augusztus 15.)
Orbán genetikailag olyan, hogy nem fog már rászokni a közösségi médiára. (Stumpf István volt kancelláriaminiszter, Telex.hu, 2021. február 9.)
„A Facebookon kihozzuk nagyjától nullára a meccset.” (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, ATV, 2022. január 6.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2022. január 10-én.
