A Szelek Barlangja már több mint tizenöt éve sokat hallat magáról.
Bejáratát 1957 áprilisában fedezte fel Bagaméri Béla mérnök, amatőr barlangkutató. Azóta nem múlt el év, hogy a sajtó és rádió ne számoljon be újabb és újabb folyosók, termek, oldalpatakok feltárásáról ebben az óriási föld alatti üregrendszerben. Lassanként szinte megszokottá vált, hogy a Szelek Barlangjával legtöbbet foglalkozó kolozsvári Amatőr Barlangkutató Kör tagjainak és a Barlangkutató Intézet munkatársainak szinte minden expedíciója újabb sikereket hoz.
A múlt év októberében viszont olyan felfedezés híre terjedt el természetbarát körökben, amelynek jelentősége túlnő valamely „szokványos” terem vagy barlangjárat föltárásán. A részletekről a legilletékesebbtől, az utolsó Szelek-expedició vezetőjétől, a kolozsvári Amatőr Barlangkutató Kör egyik vezetőségi tagjától, Kőmíves Emiltől érdeklődtünk.
– Talán legjobb lenne a Szelek Barlangjának rövid ismertetésével kezdeni.
– Nézzük meg ezt a vázlatot (lásd ábra). A Szelek Barlangjának hosszmetszetét ábrázolja – természetesen nagyon leegyszerűsített formában. Észrevehető, hogy a barlang legalsó szintje egy aktív (vagy vizes-) járatból áll. Ebben folyik a patak, amely a barlang jó részét kialakította. Azért nevezik aktív járatnak. mert a barlangnak ezt a részét a víz ma is állandóan oldja, gyalulja, formálja. Az aktív járat fölött helyezkednek el – a jelenleg csak részleteikben ismert – emeleti járatok. Három emeleti szint ismeretes, ezek többé-kevésbé szárazak.
– Haladjunk végig képzeletben a barlangban – a bejáratától a jelenlegi végpontig, hogy a főbb elnevezésekkel megismerkedjünk.
– Elméletileg a legegyszerűbb út a bejárattól a végpontig a legalsó, aktív járaton vezetne. Csakhogy ezt a járatot több szifó, a víz színéig lehajló sziklafal vagy omlás zárja el. Ezért a lejárattól mintegy 600 méterre el kell hagyni a vizesjáratot és fel kell mászni az első emeletre. Mintegy két kilométeres, szakadékokkal teli szakasz következik. Útközben elmaradnak a további emeleti szintekre vezető meredek feljárók. Valahol felettünk húzódnak a Kőüllőnek, a Díszterem környékének és a Nagy Labirintusnak a járatai. Utána az első emelet beletorkollik a Nagyterem sötétjébe. Itt lemászva visszaérkezünk a vízhez, amelyet felfelé újabb jókora szakaszon követhetünk.
– De a nehézségek itt még nem érnek véget…
– Sőt, inkább sokasodnak! A vizesjáratnak ezen a részén temérdek omlás nehezíti az előrehatolást. A mennyezetről leszakadt agyagostörmelék-kúpokat, amelyeken át kell kelni, táji hasonlóság miatt Libanonnak nevezzük. Ezen a szakaszon két vízesése is van a pataknak. Ezek után következik a Nagyomlás, amelyen csak sok évi kemény és veszélyes munkával tudtunk áthatolni. Pár éve még csak idáig ismertük a barlangot. Ezért szerepel a vázlaton ez az elnevezés: Speo-végpont. A Nagyomlás után, a patakhoz visszaereszkedőben van az Előretolt Tábor helye, az egyedüli pont a barlangnak ezen a belső részén, ahol pár ember, ha nem is egymás mellett, de egymás közelében megpihenhet. Ha nehezebb csomagot is viszünk magunkkal, a bejárattól idáig 18 órát tart az út…
– És tegyük hozzá: a pihenés itt is viszonylagos fogalom. A talaj telistele van hegyes kövekkel, amelyek még a vastag hálózsákon keresztül is szúrnak…
– …A táborhely után még mintegy két kilométert lehet továbbhaladni, a patak mentén fölfelé, mely több ágra szakad. Mindeddig egyik ág járatán sem tudtunk továbbjutni. Ez tehát jelenleg a végpont.
– Vajon meddig?
– Éppen ez a kérdés. A jelenlegi végponton nem sok remény van a továbbjutásra. Elvileg viszont lehetséges lenne ezt a végpontot egy felső, emeleti járaton megkerülni. (A barlangkutatás történetében sok ilyen esetet ismerünk.)
– Ha egyáltalán létezik és megtalálható ez az emeleti kerülőjárat. Eddig ugyanis az volt az általános vélemény, hogy a Nagyteremtől befele a Szelek Barlangjának egyáltalán nincs emeleti járata.
– Ez az elmélet most már véglegesen megdőlt. Épp ez volt az utóbbi kétnapos expedíció legfőbb eredménye.
– Szeretném, ha erről kissé részletesebben beszélne.
– Pár éve, a November 7 járat és a Nagyterem között felfedeztünk egy újabb szövevényes járatrendszert, amely egyik fő folyosójának színéről a Vörös-folyosó nevet kapta. Sokáig úgy tűnt, hogy – mintegy fél kilométeres hossza ellenére – a Vörös-folyosó és oldaljáratai előbb-utóbb vakon végződnek. Két éve viszont – a járat térképezése közben – az egyik szakadékba leereszkedve egy újabb, még bonyolultabb járatrendszerbe jutottunk. Ennek fő járatából, a Fehér-folyósóból sikerült akkor lejutni a vizesjáratba, közvetlenül a Nagyterem mögé. Azóta a Fehér- és (folytatásán) a Sáros-folyosón egyre inkább előre jutottunk, de a vízhez levezető járatra nem találtunk, így gyakorlatilag nem tudtuk megállapítani, hogy a Fehér-folyosó csupán egy oldalra vezetőjárat-e, vagy az első emelet folytatása a Nagytermen túl?
– És most mi a válasz erre a kérdésre?
– A legutóbbi, októberi expedíció alkalmával még tovább tudtunk haladni a Sáros-folyosón. Szakadékszerűen lefelé haladó ismeretlen járatokhoz ereszkedtünk le és egyszerre csak beértünk – az aktív járatba. De hol? Nem akartunk hinni a szemünknek: az Előretolt Tábornál voltunk!
– Elképzelem, mennyire örültek. Tehát bizonyított ténynek mondható, hogy majdnem a barlang végpontjáig húzódnak az emeleti járatok. Vagy talán még azon is túl?
– Ez a jövő expedíciók során dől el. Mindenesetre vannak reményeink. Ahol elhagytuk az első emelet szintjét, ott folyosók indulnak minden irányba. Egyikükben sem járt még senki.
– Bízhatunk tehát benne, hogy a közeljövőben legalábbis megközelíthető – egy felső járaton át – a végpont. S hadd hozzam az olvasó tudomására azt, hogy a feltárásokkal szinte egyidőben folyik egy nagyon nehéz – de fontos – munka: a barlang feltérképezése. Hogy felfoghassuk a feladat nagyságát, tudnunk kell azt, hogy a Szelek már jópár éve nemcsak az ország legnagyobb, legbonyolultabb és legnehezebben bejárható barlangja, de a világranglistán is évről évre „feljebb tornássza” magát. Külön kell értékelnünk tehát azt a tényt, hogy erről a bonyolult barlangrendszerről – amely bizony komoly problémát okozna képzett topográfusoknak is – egy amatőrökből álló csoport készít 1:500 léptékű részletes térképet. S ha már itt tartunk: mennyire becsüli a Szelek járatainak teljes hosszát?
– Mivel a pontos térkép még nem készült el, nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Mindenesetre vitán felül áll, hogy földrajzkönyveink régi adata, miszerint Románia leghosszabb barlangja a tizenegy kilométer hosszú Topolnica, már régen elavult. Szerintem a Szelek eddig ismert szakaszának hossza tizennyolc kilométer vagy még ennél is több.
– Jelenleg így tudják. S vajon a további feltárásokkal ez a szám még nőhet?
– Ki tudja. A Szelek Barlangjának járatai még mindig az ismeretlenbe vezetnek.
Megjelent A Hét V. évfolyama 4. számában, 1974. január 25-én. A fotók most kerültek a cikkbe – u7szerk.
A szerkesztő megjegyzése ötven évre rá
A Szelek–barlangja Erdélyben, a Király-erdőben, Vársonkolyos községtől két kilométerre, délnyugatra, a Sebes-Körös bal partján, a Frânturii-tisztás közelében található. GPS: é. sz. 46° 56′ 21″, k. h. 22° 32′ 37″, 356 méter tengerszint feletti magasságban. Ma már sokkal többet tudunk róla. (Wikipédia)
