Palpatine főkancellár kényelmesen hátradől szenátusi dolgozószobájában – sajnos még nem készült el a császári trónterem, de a Halálcsillag tervei már megvannak, sőt, a zebrák is ideértek –, és beleolvas a napi hírekbe. Mi folyik a rend és a béke birodalmában, ez érdekli a politikai géniuszt, aki ugye nagy-nagy titokban a köztársaság és a szeparatista erők főparancsnoka is egyben, és tegyük hozzá, ez arra szolgál, hogy a legalkalmasabb pillanatban a kierőszakolt béke megtestesítője, a mindig csak „még fél évig” meghosszabbítandó korlátlan hatalom birtokosa válhasson belőle.
Olvasgat, és elégedetten csettint, amikor a Magyarországon zajló eseményekhez ér. Ő persze pontosan tudja, mi itt a helyzet és a cél; a rezsim követői és a nyers erőelv alkalmazását támogató, az imádott kéztől idővel egytől egyig maguk is ütlegben részesülő tömegek természetesen nem. De a finoman elmosolyodva informálódó Palpatine főkancellár érti például, hogy amikor egy hatalmi gépezet nyílt törvényszegést követ el, és – pártként, államként egyaránt, habár e kettő nálunk rég egyneműsítésre került – a saját polgárai személyes adatait teszi közzé az interneten, majd zaklatni kezdi őket a különböző csatolt részein keresztül, tehát amikor már nemcsak nagy általánosságban poloskázás zajlik, hanem tényszerű megfélemlítés és zaklatás, és erre a rendőrség és az ügyészség nem szól semmit, akkor elindul egy folyamat.
Egy folyamat, amelynek vége a kívánatos tisztánlátás híján káosz és anarchia lehet, de ne szaladjunk előre. Kezdjük ott, hogy nagyon hasonló érzelmi és intellektuális eseményláncolatot indít be a mezei lakosban példának okáért az MNB-botrány, a Varga Judit-féle hangfelvételen elhangzott információk, rejtélyes Tónik és Barbarák ügyletei, a teljesen világos közpénzköltés képességtelen influenszerkék sokmilliós kabátjai és táskái, és még sorolhatnánk. Nevezetesen azt a folyamatot, amelynek kezdete táján a magyar állampolgár megérti, elfogadja és megmásíthatatlanként könyveli el, hogy őt – személyében és adóforintjaiban – nemes egyszerűséggel nem védik az állam szervei. Ellenben bizonyos befolyásos embereket, rokonokat, üzletfeleket, kollégiumi szobatársakat és cimborákat nagyon is hathatósan védelmez.
Palpatine főkancellár, akinek mindez kedvére való, eltűnődik, és arra jut, bizonyára elég egy aprócskát tovább lépni, és az említett polgár belátja: ha ő elkövet valami apróságot, az bizony bűn (s büntetendő), de ha a kiválasztottak a húszezerszeresét, az semmiség (s nem büntetendő). A korrupció tényével még az állampárti szavazók is tisztában vannak, noha mértékét következetesen tagadják, relativizálják. Az általános érzület: az átlagember húzza meg magát, a nagyember élje világát, tudjuk, azt úgyis csak egyszer lehet, dorbézoljon hát rendesen, mit neki mindenféle szabályok, és egyébként is, Brüsszel.
E nézet elterjedéséből és alapvetéssé válásából még nem következik se más, se több, mint egy félelemben, egzisztenciális szorongásban, állandó készültségben és mindent átható, cinikus szolgaságtudatban tartott társadalom, azaz annak romjai. Ha a nagyok csalnak, én is csalok, csak ki ne derüljön, mert engem elvisznek érte. Még jobb, ha ennyit sem merek, minden szabályt és törvényt a legkínosabban betartok, és fáradozásomért, lemondásomért, tisztességes nyomorgásomért az a mondat a hála, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér. Elég borús kép ez már eddig is, ámde jön a folytatás, méghozzá – megint csak: például – Iványi Gábor, civilek, médiumok, közszereplők, sőt, immár nem közszereplők kriminalizásának képében.
A kiemelt személyek ügyei kapcsán látványosan nem lépő, tétlenül ácsorgó, igény esetén másfelé néző, kulcspillanatokban kávézni kiosonó hatóságok lenyűgöző tempóban reagálnak csip-csup ügyekre, elhazudott vagy koncepciós vádakra, ha ellenzéki hírességekről, a maffiaállam működését veszélyeztető szereplőkről vagy épp a kormányellenes erőkre szavazni készülő (esetleg aziránt csupán érdeklődő) civilekről van szó. Nota bene, nem ítéli el, nem is vizsgálja az adataikat közzétevő, adóforintok milliárdjaiból fenntartott propagandagépezetet. Nem tesz semmit, amikor csalásra, ezermilliárdok így-úgy, jól-rosszul lepapírozott eltulajdonítására, köztereken plakátokra hányt konkrét hazugságokra vagy jogtalan adatközlésre bukkan.
Ámde Palpatine főkancellár tudja (miközben az érintett társadalom egy kis része nem sejti, egy nagyobb része sejti és egyre nagyobb része tényként kezeli), hogy a hatalomtól távol esők, ellene küzdők felé megindított intézkedések, eljárások, bemocskolások több ízben oktalannak és jogtalannak bizonyulnak. A mindenségit neki, ezzel megint árnyalódik az összkép. A már emlegetett állampolgár – ha nem kizárólag a köztévé mocskával és a megyei lapok minősíthetetlen szajkózásával táplálkozik – azt a következtetést vonhatja le, hogy a rendőrség lépései nem minden esetben jogosak, időről időre politikailag motiváltak, legjobb esetben is szelektívek. Ha pedig a valódi bűnökért nem jár retorzió (vagy nem mindenkinek), viszont a nyilvánosságban szárnya kelt ügyek egy része hamis vád alapján vagy túlzott eljárásban ölt testet, akkor ez az egész, úgy ahogy van, egy felülről irányított valami, amiben egyszerűen nem szabad hinni.
Nem szabad hinni benne. Ennél nagyobb kár nem érhet egy államot, egy állami hatóságot, egy olyan szervezetet, ami a védelmünkre, a közös szabályaink betartatására, a közös létezésünk kereteinek biztosítására hivatott. Ha valahol vért ontanak, de nem jelenik meg a rendőrség, míg máshol elcsattan egy pofon (vagy annyi se, csak kidurran egy nejlonzacskó), és rögtön ott terem száz egyenruhás, akkor bizony nem nehéz eljutni odáig, hogy már azt sem hiszem el, ami valódi, már arra sem kapom fel a fejem, ami érdemes lenne a figyelmemre. Magam is relativizálni kezdek, hiszen fölöttem is azt csinálják, a rendszer működése engedélyezi számomra, hogy alapállapotommá váljon a szkepszis. Valamiféle leszegett fej lesz belőlem, homályos, kiábrándult álomvilágba kerülök, és ha ezek után – öntudatos emberként – nem is tisztelek senkit, legalább félek mindenkitől. Amíg elegem nem lesz, és be nem kattanok, mely pillanatban már nem léteznek észérvek.
Idáig persze senkinek nem kellene eljutnia, de Palpatine főkancellár azzal is tisztában van, hogy ha az igazi bűnösök papíron bűntelenek lesznek, az ártatlanok pedig mindenféle bürokratikus és megfélemlítő eljárások áldozatai (papíron sárosak), ezáltal halad a dolog tovább, és fokozódni fog a zűrzavar: amikor legközelebb esetleg akad egy valódi bűnös egyik vagy másik oldalon, az ő követői és hívei gond nélkül a második kategóriába sorolják majd az ügyét, dacosan nem hiszik el az ellene felhozott vádakat, nem fogadják el a büntetését, mert tulajdonképpen nem hisznek abban, hogy a rendszer objektív és felelősségteljes. Hiszen annyi ilyet láttunk már, sorolhatjuk a példákat a tétlenségre és a túlbuzgóságra egyaránt.
Megszűnik a kiszámítható és megérthető valóság, a felelősség és a következmények rendszerének elfogadottsága, és meg is érkezünk a káoszhoz, ami igen könnyen anarchiába fordul, ugyanis a gyakorta emlegetett, fékek nélküli post-truth világ a definíciójából fakadóan erőszakba torkollik, ez csak idő kérdése.
Palpatine főkancellár mára eleget olvasott Magyarországról, remek barátja és támogatottja, a great leader és street fighter Orbán Viktor megint ügyesen csinálja, jól van. Ha nincs közbizalom, nincs közrend, ha nincs közrend, mindenki úgy értelmezi a világot, ahogy akarja, ha mindenki úgy értelmezi a világot, ahogy akarja, bárki feljogosítva érezheti magát az ellenség letarolására, ha pedig így lesz, kell valaki, aki rendet teremt. Amennyiben a szeparatisták és a köztársaságiak éveken át vívnak véres háborút, egy idő után senki sem marad, aki legalább a szavak szintjén nem mondja, hogy legyen már végre nyugalom, intézze el ez az erős despota, aztán majd átgondoljuk a többit. ’26 után, ’30 után, ’34 után.
És egye fene, legyen neki addig is kacsalábon forgó palotája, tegye el a pénzemet, ha ahhoz van gusztusa, a testi épségem fontosabb; egyébként is koszos dolog ez a politika, én meg szeretnék vidáman élni, hát nem foglalkozom vele. Háború ne legyen, lázongás, forradalom ne legyen, minden másra ott a SZÉP-kártya.
Amíg Palpatine főkancellár komótosan felölti császári csuklyáját, és már előre örül a felcsendülő tapsviharnak, amelynek közepette sírba száll az a bizonyos szabadság, én sietve hozzáteszem: tisztában vagyok vele, hogy létezik jogi kategória, amely szerint problémás, ha valaki rossz hírét kelti a hatóságoknak, illetve rombolja a beléjük vetett közbizalmat. Állítom – és ez mindennél szomorúbb –, hogy hallgatásával, időhúzásával, befolyásoltságon alapuló tétlenségével vagy épp tetteivel a nyomozó ügyészség és a rendőrség önmaga ellen követi el a fenti abúzusokat. Nem az tehát a gond, ha leírjuk – az a megbocsáthatatlan, ha megvalósul.
A szerkesztő megjegyzése
Sheev Palpatine (vagy Darth Sidious, később Uralkodó, vagy Palpatine császár) kitalált szereplő George Lucas Csillagok háborúja univerzumában, a Galaktikus Birodalom császára. A galaxis legfőbb sötét erejének megtestesítője, aki manipulációval és politikai manőverezéssel szerezte meg a hatalmat.
Az eredeti trilógiában először A Birodalom visszavág című epizódban szerepelt, majd A jedi visszatérben idős, ráncos és sápadt bőrű császárként láthatjuk, aki csak bot segítségével tud járni. Palpatine felemelkedése az előzmény trilógiában van leírva: hogyan vált Galaktikus Köztársaság demokratikusan megválasztott vezetőjéből a későbbi Birodalom diktátorává. Palpatine a legfőbb gonosz a történetben.
A Köztársaság egyik kulcspolitikusa volt, aki a békét és a demokráciát képviselte. Palpatine valójában a gonosz Darth Sidious, egy Sith Nagyúr, aki az Erő sötét oldalából meríti erejét. Tanítványai Darth Maul, Dooku gróf (Darth Tyranus), és Darth Vader voltak. A Köztársaságon eluralkodó értékválságot és széthúzást kihasználva Darth Sidious teremtette meg a szeparatista fenyegetést és eszközölte ki a galaxist polgárháborúba taszító klónháború kirobbanását. Főkancellári tisztségét kihasználva magának teljhatalmat szavaztatott meg. A klónháború idején mindenkit manipulálni próbált, hogy félreállítsa a Jediket, és létrehozhassa a totalitárius Galaktikus Birodalmat.
George Lucas a forgatókönyvek kezdeti változatában dörzsölt, ugyanakkor gyenge politikusként határozza meg Palpatine-t, akit valójában Tarkin kormányzó irányít. A végleges történetben bizonyos értelemben az ördög megfelelője, és nemcsak a filmekben, hanem számos kultúrában, különösen az Amerikai Egyesült Államokban.
